175 éves a református nagytemplom (I.)

Húsz évig építették

Nincs másik olyan épülete a városnak, amely közel 20 évig épült volna, s annyi viszontagságon esett át, mint a református nagytemplom, illetve annak elôdei. Izgalommal várjuk felújításának befejezését, remélve, hogy hamarosan ismét a fôtér egyik ékessége lesz. Addig is – a 175 éves évforduló okán – pillantsunk vissza, s idézzük fel megvalósulásának körülményeit.

A szentesi református egyház megalakulásának pontos dátuma nem ismert; különbözô feljegyzések alapján 1543-1549 közé tehetô. Az érintett idôben a határbeli földbirtokosok – Dóczi Miklós, Mágocsy Gáspár, Sövényházi Péter, Móricz Márton stb. – példáját követve a település egész lakossága (1560-ban összesen 56 család) reformátussá lett. Ettôl kezdve ôk használták a régi katolikus templomot, amelyet a török pusztítások miatt többször újra kellett építeni. Utoljára 1701-ben tatarozták, de néhány évtizeddel késôbb már ismét romossá vált, s kis méretei miatt (kb. 14 x 7 m) nem tudta befogadni az egyre növekvô népességet. (1715-ben már 230 családot írtak össze, akik szinte kivétel nélkül reformátusok voltak.) Az 1740-es évek elején az egyház presbitériuma elhatározta, hogy kijavíttatja és bôvítteti a templomot, esetleg felsôbb engedéllyel egészen újjáépítteti. Ebbôl utóbb nem lett semmi. A jelzett idôben ugyanis a katolikus lakosok mozgalmat indítottak hajdani templomuk visszaszerzése érdekében, megnyerve az ügynek gróf Althan M. Károly váci megyéspüspök hathatós támogatását. Hosszadalmas vizsgálatok után a Helytartótanács 1746 júliusában meghozta a döntést, amelynek a lényege az volt, hogy a szentesi reformátusok által használt templomot át kell adni az ekkor még igen csekély számú katolikusoknak. A szigorú parancs azonban megengedte, hogy a földesúr – báró Harruckern Ferenc – a reformátusok részére helyet jelöljön ki új imaház és harangláb építéséhez. Kikötötte viszont, hogy az imaház csak vályogból vagy puhafából épülhet, csupán a fundamentum lehet téglából, tekintettel a gyakori árvizekre. A reformátusok egy év haladékot kaptak az építkezésre, addig használhatták a régi templomot.

Többszöri halasztás után a vármegye végre megadta az építkezési engedélyt, kijelölve az új református templom helyéül az akkori városháza és az uradalmi istálló közötti szemét és trágyarakodót, megszabva, hogy a templom 18 öl hosszú és 7 öl széles lehet (kb. 36 x 14 m), de külsejében nem hasonlíthat a katolikus templomokhoz. Az építkezés 1747 tavaszán vehette kezdetét; az alapkövet Gál István lelkész helyezte el április 5-én. Az építkezés vontatottan haladt, mivel egymást érték a hatósági kifogások. Sok viszontagság után az új templomot 1747. december 3-án átadták rendeltetésének. Az épület sorsát nem kísérte szerencse. 1760. április 7-én tûz ütött ki Szentesen, amelynek következtében a tûz martalékává vált 211 lakóház, számos középület, köztük a reformátusok új temploma.

A tûzvész után nyomban kérelemmel fordultak a vármegyéhez a leégett templom újjáépítése ügyében. 1761 februárjában megérkezett a helytartótanácsi engedély, amelynek értelmében a templom a régi alapokon ugyan, de szilárd anyagból (tégla) építhetô föl tornyával együtt, mindazáltal úgy, hogy a belsô mennyezet deszkával boltozandó, a templom és a torony nem épülhet egybe, nem lehet díszes, és nem hasonlíthat a katolikus templomokhoz. Az építkezés június folyamán már a befejezéshez közeledett, amikor a Szentesre látogató váci püspök elrendelte, hogy a torony csak fából készülhet. A reformátusok ebbe nem nyugodtak bele, a vármegye útján fölirattal fordultak a Helytartótanácshoz. Szeptember elején megérkezett a végzés, amely szerint a torony is égetett téglából készülhet, de a magassága nem lehet több öt ölnél (kb. 10 m), és egészen lapos tetôvel látandó el. E fennakadás miatt csak 1761. december elején fejezôdött be az építkezés. Az ünnepélyes avatására december 13-án került sor.

Kiss Bálint lelkész részletes leírást készített az épületrôl, melybôl megtudhatjuk, hogy: "A“ a templom, mely 1761-ben készült, és 50 esztendei fennállása után 1811-ik esztendô tavaszán rontatott le, minden külsô ékesség nélkül való épület volt. Nem volt rajta csak egy tenyérnyi párkány vagy czifraság, egészen sima volt, mert a Consilium meghatározta, hogy annak semmi templom formája ne legyen…Meg volt határozva, hogy a hossza 20 öl, a szélessége 7 öl, a magassága 4 öl légyen. Volt rajta 3 ajtó, kettô a két végén, egy a déli oldalon, ezen déli ajtó elôtt volt a Cinterem. A déli oldalon voltak 5 ablakok, egy ölnyi magasságúak és felül kerek bolthajtásúak… A deszka mennyezet kék színre volt festve és 4 szegletes táblákra volt felosztva, sárga és veres léczekkel, s ahol ezek a léczek koczkásan összementek, ott a sarkokra aranyos rózsa volt szegezve. A táblák pedig sok féle figurákkal bé voltak czifrázva. Zöld nyulak, kék szarvasok, veres madarak, sárga, fehér s fekete levelû, ember nem látta virágok, edények, csillagok, sok féle színekbôl elegyített kacskaringós formák, egy szóval voltak arra festve minden, amit az asztalosok minden elôre való gondolkozás nélkül kiformálhattak, és amelyek mind igen szépeknek tartattak..." ”1767/68-ban a szentesi katolikus templom jelentôsen kibôvült. Az épület látványos részévé vált a felsôbb utasításra városi közköltségen emelt torony. A református egyház nem akarván lemaradni, új torony építését határozta el. A hatóságokhoz benyújtott kérelmében indokként elôadta, hogy: "A“város megnagyobbodott, és a lakosság a csaknem két és fél öl magasban lévô harangok szavát meg nem hallhatja... és kell, hogy más városok példája szerint, az egész városra vigyázó strázsák legyenek a toronyban." ”ivel a vármegyei és uradalmi tisztektôl biztatást kaptak, 1772-ben lebontották a tíz évvel korábban emelt tornyot, s megkezdték az új torony építését. Amikor elérték a korábban megszabott öt ölnyi magasságot, kérelemmel fordultak a Helytartótanácshoz magasabb torony építésének engedélyezése iránt. A vármegye támogatta az ügyet, így a Helytartótanács sem gördített akadályt, a megyére bízva a torony méreteinek meghatározását. A helyszínelô megyei küldöttség 12 öl magasságot tartott szükségesnek, egyben engedélyezte azt is, hogy a tornyot hegyes tetôvel lássák el. Az építkezés 1774-ben folytatódott. Ekkor helyezték el a torony kapuja fölé a Mária Teréziát és fiát, II. Józsefet dicsôítô míves, virágokkal és kagylókkal díszített, latinul írt, antikva betûs, vörös mészkô táblát, amely ma is látható. Az 1776-ra elkészült toronytest a mai nagytemplom tetôgerincéig érhetett. Küllemét és beosztását Kiss Bálint leírásából ismerjük: "A“templomtól 4 ölnyi távolságra volt a torony, a fala magassága volt 12 öl, a teteje 5 öl. Már ez csinosabban volt építve, mint a templom, amint ezt most is lehet látni. Óra nem volt ebben a toronyban…A felsô részben laktak a strázsák vagy bakterek, kik egyszersmind harangozók is voltak. Az ô lakhelyük volt ott, hol most a kerek ablak van az óraházon. Mind a négy oldalról volt ajtó ezen kerek ablakoknál, az ajtók elôtt voltak kemény kôre épített vasrostélyos állások, ahonnan napszámra néztek. Estveli 9 órán kezdvén, reggeli 4 óráig minden fertályt megkiáltottak... Ahol most a 4 szegletes ablakok vagynak, ott voltak a harangok. A teteje veres fenyôbôl volt, mind a fája, mind a zsindelye. A gombja és a tetejébe lévô csillag veres rézbôl voltak. Meg voltak aranyozva, de csak olajos festékre. Már 1801-ben nem látszott rajtok semmi arany. A gombot, csillagot a tápiószeleiek vették meg 47 forinton." ”A torony építésének idején Szentes 7249 fônyi lakosságából 5283 fô tartozott a református egyházhoz. Az elkövetkezô évtizedekben a város népessége, azon belül a reformátusok száma lendületesen gyarapodott. Kiss Bálint lelkész kimutatása szerint – aki 1799-tôl 1853-ban bekövetkezett haláláig Szentesen szolgált – 1801-ben a református hívôk száma már meghaladta 8600 fôt. Az 1761-ben épített templom szûknek bizonyult, ezért egyre sürgetôbbé vált annak bôvítése, vagy új templom építése. A ceglédiek példája nyomán a presbitérium úgy döntött, hogy a régi templomot kitoldatja a toronyig, s új tetôzetet készíttet. A bôvítési terv kidolgozására Fischer Ágoston kecskeméti építômestert kérték fel, aki addig Hódmezôvásárhely, Öcsöd, Kôröstarcsa, Füzesgyarmat, Békésszentandrás református templomainak építésével bizonyította tehetségét. Fischer nem helyeselte a szentesiek elképzelését, mivel azáltal egy igen hosszú, keskeny, formátlan építmény keletkezne. Javasolt egy másik bôvítési módot, kijelentve, hogy ô a kitoldást – mint mesterségét gyalázó munkát – nem vállalja. A presbitérium ekkor a fiúiskola építôjéhez, Jauernik Ferenc vásárhelyi kômûvesmesterhez fordult, aki a ceglédi módú kitoldást felvállalta. 1807. május 9-én letették a fundamentumot, majd a föld színéig megtörtént a kikövezés. Tégla hiányában azonban leállt az építkezés. A kényszerszünet alatt a presbitérium és az egyházi elöljáróság úgy döntött, hogy mégis csak Fischer Ágoston tanácsát követik. "D“putatusaink által tehát megnézetvén a szarvasi és akkor épülô gyomai templomokat, a gyomai templom formája jobban megtetszett, - annál fogva Fischerre rábízódott, hogy a gyomai templom formájára 12 öl szélességû és 24 öl hosszúságú templomra készítsen rajzolatot és úberschlagot (költségvetést)" ” írja Kiss Bálint. A tetôzet elkészítésére Tunkel Ferenc szolnoki ácsmesterrel kötöttek megállapodást, aki akkoriban a debreceni templom tetôzetén dolgozott. (Folytatjuk)

Labádi Lajos

175 ÉVES A REFORMÁTUS NAGYTEMPLOM (II.)

1808 tavaszán felszedték a Jauernik Ferenc által készített fundamentumot, majd kiásták az új templom alapjait. Az alapkô letételére július 6-án került sor. Az építkezés 1809-ben a francia háborúk miatt szünetelt. 1811-re az új templom falai elkészültek. Ekkor bontották el a körül épített régi templomot, amelyben mindeddig zavartalanul folyt az egyházi élet. Ôszre az új templom tetô alá került, 1811. október 2-án megtartották az elsô istentiszteletet. Az ablakok még ebben az évben a helyükre kerültek, amelyeket Sarkadi Sámuel asztalos és Bíró József lakatos készítettek. "1“12-ben a templom bolthajtása felrakódik és be is meszeltetik, lejönnek a vakolással, meszeléssel az alsó karzatig. Augusztusban készítôdtek az oszlopokon levô csigák gipszbôl. 1813-ban folytatódott a vakolás és meszelés belôl. A kô ajtófelek berakódnak, hozódtak ezek Pestrôl... Úgy kiürült ebben az esztendôben az ekklésia kasszája, hogy a kurátor számadáskor csak 5 forintot adhatott át utódjának" ” jegyezte fel Kiss Bálint. Az építkezés 1814-ben leállt, a külsô vakoláshoz és meszeléshez csak 1815-ben foghattak hozzá. Megkezdôdött a belsô berendezések gyártása is, Somogyi Péter és Nemes Ferenc asztalosok elkészítették az alsó karzati padokat.

Az építkezés még be sem fejezôdött, amikor jelentkeztek az elsô problémák. Kiss Bálint panaszosan állapította meg, hogy: "E“ a sok költséggel, bajjal, munkával készült épület fájdalom! ép és bátorságos alkotmány nem volt, mert 2 esztendô múlva már kezdett repedezni. A bolthajtást tartó abroncsbolthajtások (gurtelek) 1-3 helyen is megtörtek, a köztük levô hólyagbolthajtások össze vissza repedeztek. A fal, kivált a déli oldalon, minden ablaknál földig repedt, és körül méretvén a falat Somogyi Péterrel, vajon a teteje nem jött-e kijjebb, és úgy találta, hogy néhol 1, néhol 2-3 collal is kijjebb ment a függô líneánál. Kénytelenítettünk tehát a gerendákat hosszú vaskapcsokkal megerôsíteni s összefoglalni." ” hibák részleges elhárítása után 1817-ben megtörtént az egész templom bevakolása és meszelése. Elkészültek a külsô ajtók, amelyeket Sarkadi Sámuel, Kajtár András és Bíró János asztalosok készítettek. 1820-ban Kajtár András és Bíró János hozzáfogtak a szószék elkészítéséhez, amelynek faragási munkáit Balog János vésnök végezte 1822-ben. Ezzel párhuzamosan fenyôfából és tölgyfából elkészültek a padok, valamint a úrasztala diófából. 1823-ban helyére került a szószék, az úrasztala és a keresztelôkô. A templom legfontosabb adatait tartalmazó "e“lékeztetô követ" ”z úrasztala alatt helyezték el. 1825-ben a bolthajtások repedéseit ismét kijavították, s az egész templomot kívül és belül újból kimeszelték. A templomrész ezzel elkészült, már csak a torony megmagasítása maradt hátra. Kiss Bálinttól tudjuk, hogy: "1“24. július 20-án Kovács János kômûves mester és Szalai János ácsmester, mindketten kôrösi református lakosok és jóhírû emberek, kértünkre készített rajzolatjaikat mind a torony kôrakása feljebb vitelére, mind a torony tetejére nézve elômutatták, de ezek közül kivált a tetô formája nekünk nem tetszett, mivel ez valami régi módi, sok gombbal felczifrázott, s szinte 14 öl magasságra emelkedô tetô lett volna, és felette sokba kerülô. Meglévén tehát már akkor nálunk a debreceni új toronynak rajzprofesszor Beregszászi Pál által készített rajzolatja, eleibe adtuk Kovács Jánosnak, hogy eszerint készítsen a mi templomunkhoz illô toronyrajzot, úgy hogy a felsô félkerekségû párkányon fölül légyen strázsaház a körülötte levô rostélyzattal. Ô a rajzot elkészítette, és azután holmi kevés változtatással a kôrakást véghez is vitte." ” régi torony tetejét 1825 szeptemberében bontották el, s november közepére megtörtént a torony 6 ölnyi új részének felrakása egész a felsô kerek párkányig. Az ôrszoba ráépítése 1826 tavaszára csúszott. A torony tetejének rézzel való befedésére Dienes Antal szegedi rézmûvessel kötöttek megállapodást. A kupolára helyezett gomb, csillag és vitorla aranyozását Bottyán János szegedi ötvös végezte. "F“ltevôdött a gomb szeptember 17-én. Mind a nagy gomb, mely 8 akós, mind a csillag gombja, mely 2 akós, bevonódott 14 rôf kék posztóval. Feltette Somogyi Péter és Német Ferenc, amit mikor elvégeztek, Somogyi Péter a csillag tetején állván ivott az egész világ egészségéért, lehajítván a poharat. Muzsikált odafenn az ôrszobában Csonka Palkó a bandájával, s minden utca tele volt bámulókkal".”A nagy gombba elhelyeztek egy rézedényt, abba pedig egy feketére égetett vastag cserép dobozt, amelynek a fedelét az eklézsia címere díszíti a következô körirattal: Palma sub pondere crescit (Teher alatt nô a pálma). A doboz oldalán nyomtatott cinbetûkkel megörökítették a torony építésének fôbb adatait, valamint Szentes város 1826. évi egyházi és világi vezetôinek, tisztségviselôinek neveit. A dobozba pénzdarabokat tettek. A doboz mellé különbözô okmányokat helyeztek: a szentesi református eklézsia valamennyi tagjának névsorát, az iskolás tanulók neveit, a torony építésének történetét, az uralkodó pár, valamint az országos, ill. megyei egyházi és világi vezetôk névjegyzékét. A 18 éven át épült templom összes költsége bankóban 110 774 forintot, ezüstben 34 176 forintot tett ki.

A végleges formáját elnyert építmény a legnagyobb magyarországi református templomok sorába tartozik. A 40 métert meghaladó tornya klasszicista jegyeket hordoz, míg az épület többi része késô barokk (copf) stílusú. A fôbejárat kôkeretes, szemöldökíves kiképzésû; a torony legömbölyített sarkainál pilaszterek futnak. A kosáríves oromzat fölött vasrostéllyal védett körüljáró látható. A torony kissé magasított, rézbôl készült, gerezdes félgömbkupolával van fedve. Az északi homlokzaton a falpillérek közé szegmentíves ablakokat helyeztek. A déli homlokzatot 1891-ben hét pillérbôl álló támpillérsorral erôsítették meg. A kb. 48 x 24 méteres belsô térben kialakított kétemeletes karzat aszimmetrikus, a hajónak az északi oldalán és a két rövid oldalán állnak. A karzat mellvédjein copf fûzésdíszítés látható. A déli hosszoldal ablakai a templom terét kellôen világossá teszik. Az aszimmetrikus tér befedését két nagy csehsüveg boltszakasszal és mellette két kis csehsüveg boltszakasszal alakították ki. A nagy boltszakaszok oldalnyomását a karzatmentes oldalon befelé fordított támpillérekkel oldották meg.

Az új torony átadásának idején három harangja volt az egyháznak, amelyek 1827-ben kerültek a helyükre. A 11 mázsás nagyharangot 1799-ben öntötték Pesten. Ezt "ö“eg harangnak" ”s nevezték, mivel bele lett öntve az 1638-ban készült 3 mázsás ôsi harang anyaga is. Régiségi értéke miatt nem kellett hadi célra beszolgáltatni. A másik harang 5 mázsás volt, készült Budán 1732-ben. Ez 1847-ben megrepedt; még ebben az évben újraöntették Pesten, Hornung József mûhelyében. 1917-ben a hadsereg céljára lefoglalták. A harmadik harang – amelyet a nép "c“engettyûnek" ”evezett – 135 fontos volt, 1794-ben készült. 1917-ben ezt is lefoglalták. 1847-ben a Hornung cégnél öntettek egy 21 mázsás új harangot is, amelynek legendásan szép hangja volt, de a katonaság ezt is elvitte. Az I. világháború után négy új harangot öntettek, valamennyit Szlezák László budapesti mûhelyében (egy 18 mázsást 1921-ben, egy 7, egy 4 és egy 2 mázsást 1930-ban). A 7 és 4 mázsás harangokat 1944 nyarán hadi célra lefoglalták, a megmaradt kettô pedig megsérült. Ez utóbbiak újraöntésére 1947/48-ban került sor Szlezák László mûhelyében. A város költségén vásárolt toronyórát Rauschmann budai órás készítette és Karl Vitus szerelte fel 1828-ban. (A hagyomány szerint ez volt a második horizontális óra Magyarországon, az elsô József nádor alcsuti kastélyának tornyában volt.)

Az orgona építésének kezdeményezôje Kiss Bálint esperes volt, aki 1851-ben gyûjtést indított, de csak 1863-ra gyûlt össze a szükséges összeg. A Kovács János szegedi orgonagyárában készült orgonát a templom nyugati részén, a felsô karzat helyén állították fel. A presbitérium 1908-ban új orgona építtetése mellett döntött. A ma is üzemelô 32 fôváltozatú, 2 manuálos orgona Angster József és fia pécsi mesterek munkája. Felavatására 1909. október 31-én, a reformáció emlékünnepén került sor. A templom felszereléséhez iparmûvészeti értékek is tartoznak: ónlámpák 1713, 1753 és 1799-bôl; ónkannák 1753, 1836 és 1841-bôl. Az úrasztali pohár 1774-bôl, az úrasztalterítô 1819-bôl, az úrvacsoraserleg 1843-ból való.

A mûemlék templom 1890/91-ben esett át az elsô nagyobb javításon. A boltívek repedése miatt ekkor épültek a Kossuth tér felöli homlokzathoz a gyámpillérek, a tetôzetet pedig újrazsindelyezték. 1909-ben az orgonaépítéssel párhuzamosan kifestették a teljes templombelsôt. A festés tervét Zolnay Géza rajztanár-jelölt készítette: halvány égszínkék boltozat arany csillagokkal, világos fal, az oszlopok aranyozással, az építészetileg kitöltetlen részek plasztikus ornamentális díszekkel. A kiviteli munkákat Orosz István és Csendes János helyi festômesterek végezték. 1925-ben a tetôzet fazsindelyét palára cserélték, a következô évben pedig – a templom 100 éves évfordulójának tiszteletére – sor került az épület általános tatarozására és külsô festésére. Eddig meszelt falú volt a templom, ezúttal világos sárgára mázolták. A késôbbiekben általános tatarozás volt 1937-ben és 1947-ben.

1926. október 31-én ünnepelték a templom centenáriumát. Ebbôl az alkalomból Derzsi Kovács Ferenc gimnáziumi tanár a Szentesi Hírlap hasábjain felidézte az építkezés küzdelmeit. Kiss Bálint szavait idézte, amelynek lényege: “Soha ekklézsiánkon kívül levôktôl, az egy görög kereskedô Kálló Kosztán kívül, senkitôl nem segíttettünk. A Méltóságos Uraságnak is csak az a kegyessége volt hozzánk, hogy taxa nélkül megengedte, hogy a közönséges nyomáson téglát templomunk építésére égethessünk. Volt ugyan néha kölcsönpénzre szükségünk, de ez is mindenkor kitelt Ekklézsiánk tagjaitól, melyet kevés idô múlva, azoknak szokott kamattal visszaadtuk. Úgy, hogy errôl a Templomról méltán lehet mondani: hogy ezt a Szentesi Református Ekklézsia tagjai Isten segedelmével és munkájok által készítették.”

Labádi Lajos