Választások a múltban (VI.)

Mint várható volt, Kossuth Lajos nem fogadta el a szentesi mandátumot. Errôl 1869. április 19-én Turinban kelt levelében értesítette ifj. Bartha János választási elnököt. A lemondó nyilatkozat után a képviselôház elnöksége új választásra szólította fel Szentes városát. A választás határnapját június 10-re tûzték ki.

Május közepétôl tehát Szentes ismét a választási elôkészületek lázában égett. A választás ezúttal izgalmasabbnak ígérkezett, ugyanis valamennyi párt önálló jelölttel vetette magát a küzdelembe. A Deák-párt egy Szeghô József nevû jómódú budapesti lakost léptetett fel, aki a vasútépítés ígéretével és erôteljes vesztegetéssel igyekezett híveket toborozni. A Balközép-párt színeiben Horváth Ferenc szentesi fôkapitány (volt 1848. évi népképviselô) indult el, remélve, hogy az idegen jelöltekkel szemben többséget szerezhet. A 48-as párt Irányi Dániel ajánlatára László Imrét, az országos 48-as párt egyik elsôszámú vezetôjét kiáltotta ki jelöltjének. László Imre június 5-én Szentesre érkezett, s másnap megtartotta programbeszédét. A sikeres nagygyûlés után szinte mindenki biztosra vette a 48-as jelölt gyôzelmét.

A választás napjára a jelöltek száma kettôre csökkent, ugyanis Szeghô József a választás elôtti éjjel – egy sikertelen kortesvacsora után – elhagyta Szentest, néhány fôbôl álló csapata pedig meg sem próbálta jelölni. Így június 10-én már csak a balközép és a szélsôbal jelöltje állt szemben egymással. László Imre 48-as jelölt elsöprô gyôzelmet aratott. A reá leadott 907 szavazattal szemben Horváth Ferencnek csak 287 szavazatot sikerült szereznie. (Említést érdemel, hogy Ferenczy Sándor 48-as pártvezér ellen tovább folytatódott az eljárás. A Királyi Ítélôtábla hûtlenség bûntettében elmarasztalta, és 1 évi államfogházra ítélte, amelyet Lipótvárosban töltött le.)

Mivel ekkoriban 3 évig tartott egy parlamenti ciklus, 1872-ben ismét választásokra készülôdtek a pártok. Szentesen április közepétôl vett nagyobb lendületet a választási küzdelem. Elsôként a 48-as párt bontott zászlót. A szervezkedésre pezsdítôen hatott, hogy április 13-án a városba látogatott László Imre és Madarász József, a párt kiemelkedô országos vezetôi. László Imre a következô napon – a Függetlenségi Nyilatkozat kikiáltásának évfordulóján – számolt be 3 éves képviselôi mûködésérôl. Már ekkor biztosra lehetett venni, hogy a párt ismét ôt fogja jelöltként indítani.

A szervezkedô helybeli Deák-párti csoport azt hangoztatta, hogy szakítani kell az ellenzék politikával, s egy olyan neves, befolyásos egyént kell követté választani, aki hathatósan képviselheti a város érdekeit. A május 23-án megtartott értekezletükön kimondták, hogy Kerkápoly Károly pénzügyminisztert léptetik fel jelöltként a képviselôválasztáson, aki a jelölést elfogadta.

A Balközép-párt kezdetben a 48-as párttal közös jelöltet akart indítani, de László Imre helyett Vukovics Sebôt kívánták jelölni. Ezt a 48-as párt nem fogadta el, így új, saját jelöltet kellett keresniük. A központ ajánlatára végül az ország egyik legismertebb és legnépszerûbb emberét, Jókai Mórt kérték fel a jelöltség elfogadására, aki elfogadta a jelölést.

A választásra június 24-én került sor a város közházánál. Igen hamar kitûnt, hogy a Deák-párt és a Balközép-párt nem veheti fel a versenyt a 48-as párttal. Az aktivitást jelzi, hogy a választásra jogosult 1898 polgár közül 1726 (91 %) leadta szavazatát. A szavazatok az alábbiak szerint oszlottak meg a pártok, ill. jelöltek között: 48-as párt (László Imre) 1110 szavazat, Balközép-párt (Jókai Mór) 398 szavazat, Deák-párt (Kerkápoly Károly) 218 szavazat. A 48-as párt tehát elsöprô gyôzelmet aratott. (Említést érdemel, hogy Hódmezôvásárhelyen szintén 48-as képviselôt választottak, a megye további három kerületében pedig a Balközép-párt jelöltjei gyôztek. Vagyis Csongrád megyében a Deák-párt ismét teljes vereséget szenvedett.)

Labádi Lajos