Tűz
az emberi lélek
Varga Rózsa emlékére
„ Virrasztó ige…, tűz…” Nagy László szavai
szerint, az emberi lélek, mely világít a testben, de tovább ég, él az emberi
emlékezetben. Azok emlékezetében, akik nem tudnak és nem akarnak feledni.
Minden emberben van, rejtőzik vagy lobog egy ilyen tűz, mely „melegíti” a
környezetét; reményt, hitet, bátorítást, tudást ad, s érezteti, hogy nem vagy
egyedül. Varga Rózsa is ilyen tűz volt.
Pályáját 1937. szeptember 1-jén Sopronban a Szent Orsolya-Rend
Leánygimnáziumában kezdte és több „állomás” után a Horváth Mihály Gimnáziumban
fejezte be 1966 júliusában. Magyar-német szakos középiskolai tanárnő volt, aki
nemcsak tudásával, hanem emberségével is kiérdemelte tanítványai szeretetét.
Osztályfőnöki munkája mellett széleskörű társadalmi tevékenységet végzett a
TIT-ben, a Magyar Vöröskeresztben. A háború utáni években anyagi támogatásban
részesítette egyik testvére családját, és félárva keresztfiát kisgyermek korától
fogva nevelte. Segítőkész egyénisége, szelídsége nem a megalkuvóké volt; mindig tudta, kinek és miben van rá szüksége.
A Sors kegyes volt hozzá. Szellemi
frissességét és testi erejét hosszú időn át megőrizte. Szakmai munkájáért
1989-ben Aranyoklevelet, 1997-ben Gyémántoklevelet vehetett át. A volt iskolájával
tartotta a kapcsolatot, ha segítségét kérték, vagy tantestületi vacsorákra
hívták, mindig szívesen jött. December 28-án még köszöntötték barátai 92.
születésnapján. A 93.-at már nem élte meg…. Emléke tűzként világít, akik
ismerték és szerették.