Választások a múltban (XX.)

A Nemzeti Munkapárt győzelme

Amíg a függetlenségiek egymás ócsárolásával voltak elfoglalva, azalatt a volt szabadelvűek szép csendben munkálkodtak a helyi Munkapárt létrehozásán. Szervezkedésüknek lökést adott a Nemzeti Munkapárt szegedi szervezetének március 6-i megalakulása, amelyen a szentesiek és a környékbeli községek 25 fős delegációval képviseltették magukat. Az eseményen jelenlévő Tisza István fogadta a Csongrád megyei küldötteket, akik nevében dr. Cicatricis Lajos alispán üdvözölte a vezért, biztosítva arról, hogy a megye politikailag vele rokonszenvező polgárai híven fel fognak sorakozni az általa kibontott zászló alá.

A szervezés hatékonyságát segítette, hogy az uralkodó Cicatricis Lajost nevezte ki Csongrád megye új főispánjává, aki a tőle megszokott határozottsággal látott munkához. A Csongrád Megyei Nemzeti Munkapárt megalakítására 1910. április 3-án került sor Szentesen. Az új párt elnökévé gróf Károlyi Imrét, a végrehajtó bizottság ügyvezető elnökévé pedig Fekete Márton királyi tanácsost választották. A megye négy választókerületébe helyi bizottságokat alakítottak. A 8 tagú szentesi bizottság elnöke Balogh János lett.

A kormánypárt szerveződésével egy időben a helyi függetlenségi párt részekre szakadása szervezetileg is végbement. Molnár Jenő támogatói kiváltak a Burián Lajos és Tasnády Antal vezette pártból, és saját vezetőséget választottak. A Justh-párti irányvonalat követő függetlenségi és 48-as Molnár-párt elnökei Sima László és Papp József lettek. Kalpagos Szabó Imre csoportja szintén elkülönült, és Berényi László elnöklete alatt önálló pártot alakított. Plakátjaikon 48-as pártonkívüli programot hirdettek. A Kovács Dénes mellett megmaradt párttöredék ugyancsak pártonkívüliségét hangoztatta, de őket mindenki a Kossuth-párt helyi szervezetének tekintette.

A Nemzeti Munkapárt május 1-jén tartotta meg jelölőgyűlését, amelyen Fekete Mártont kiáltották ki jelöltté. Programbeszédének lényege arra irányult, hogy a kialakult zavaros politikai helyzetben szakítani kell a nagypolitikával, s az erőfeszítéseket a szűkebb szülőföld felvirágoztatására kell összpontosítani. A jelszava tehát: „Mindent Szentesért!” Az Alföldi Ellenzék lekicsinylően számolt be a negyedik jelölt fellépéséről, gunyoros modorban elemezve Fekete Márton programját. A Szentesi Lap ezzel szemben aggodalmának adott hangot, felvillantva annak lehetőségét, hogy a személyi viszálykodások által szétforgácsolt függetlenségi párt fölött a kormánypárt győzelmet arathat. A reális veszély ellenére a függetlenségi pártárnyalatok nemhogy közeledtek volna egymáshoz, hanem tovább fokozták az ellenségeskedést.

A választásra június 10-én került sor. A pártok egymást váltva vezették a turnusokat az urnák elé. Kovács Dénes az első turnus leszavazása után hivatalosan bejelentette, hogy visszalép a jelöléstől. Visszalépéséig 30 szavazatot adtak le rá. A küzdelem a megmaradt három jelölt között tovább folytatódott. Délre egyértelművé vált, hogy a Molnár-párt és a Munkapárt párviadala fogja eldönteni a mandátum sorsát. Az eredmény állása ekkor: Fekete Márton 170, Molnár Jenő 167, Kalpagos Szabó Imre 98 szavazat. Ennek ellenére Kalpagos hallani sem akart a visszalépésről. A délután folyamán Fekete Márton előnye tovább nőtt, de még nem volt behozhatatlan. Négy órakor az eredmény állása: Fekete Márton 480, Molnár Jenő 436, Kalpagos Szabó Imre 158 szavazat. Egy órával később a Molnár-párt ereje kezdett megtörni, már csak akadozva tudta kiállítani a 20 fős turnusokat. A zárórát este 10 órára tűzték ki. A végeredmény: az összesen leadott 1853 szavazatból (beszámítva Kovács Dénes 30 szavazatát) Fekete Márton 1018, Molnár Jenő 599, Kalpagos Szabó Imre 205 szavazatot nyert el. Ez azt jelentette, hogy – 42 évi szünet után – abszolút többséggel a kormánypárt szerezte meg a szentesi mandátumot.

A választásokat követően általános levertség vett erőt a Függetlenségi és 48-as Pártban. „A nagy harc befejeződött: a 48-as zászló rongyokba, cafatokba tépve ott hever a sárban. Szentes elbukott, a népe buktatta el.” – írta Sima László gyászkeretes vezércikkének bevezetőjében, majd így folytatta: „Én nem okolok senkit a világon, de okolom mindannyiunkat, hogy több volt a gyűlölködés a mi táborunkban, mint az elvhez való hűség; okolom mindannyiunkat, hogy a métely elhintődött a mi polgárságunknak a szívében, s most összetörten sirathatjuk a múlt dicsőségét, sirathatjuk a zászlót, amely szeplőtlenül lobogott negyven éven át, és ma ott hever letiporva a sárban.”

A kortársak ekkor még nem tudhatták, hogy ez volt az utolsó választás, amelyet a régi szabályok szerint tartottak. A közbejött világháború miatt 1915-ben elmaradtak a választások, így 1918-ig Fekete Márton maradt Szentes országgyűlési képviselője. Vele lezárult a magyar parlamenti demokrácia klasszikusnak tekinthető nagy korszaka.

Labádi Lajos