„Haldoklik a jog!” - állította nemrég a rádióban
egyik ismert színészünk. Szíven ütött ez a vélemény, és eszembe juttatta az
elmúlt hetekben, hónapokban a jogról, az igazságról és az erkölcsről
hangoztatott különböző véleményeket, melyeken néha mosolyogtam, néha ráncoltam
a homlokom, de mindig megnyugtattam magam, majdcsak elcsitulnak az indulatok és
az emberek elfelejtik a méregből vagy a túlfűtött hangulat hatására
hangoztatott véleményeiket. De erre az utolsó mondatra már sem mosolyogni, sem
legyinteni nem tudtam.
Ez a megdöbbenés késztetett arra, hogy Szentes városában a 18. században
megtörtént eseteket meséljek el a kedves olvasóknak, melyek különösebb
magyarázat nélkül is jelzik, hogy városunk lakói miként értelmezték az erkölcs,
az igazság és a jog egymáshoz való viszonyát.
Mielőtt az első történetre sor kerülne, azt
világosan látni kell, hogy e városban is, ahogy akkor minden közösségben, a
becsületükre vigyáztak az emberek a legjobban. Ha bárki úgy érezte, hogy
becsületében megsértették azonnal elégtételt követelt, hiszen a becsületét
vesztett embert kiközösítették, kiprédikálták az Isten házában, sőt a városból
is kiutasíthatták, ha nem sikerült becsületét megvédeni.
Történt az 1774. esztendőben, hogy az egyik
családnál elfogyott otthon a bor. Felkapta az asszony a kulacsot és a közeli
kocsmába ment, hogy két icce bort vásároljon. Adott is a kocsmáros, de szűk
volt a kulacs szája ő pedig lusta volt a szögről a tölcsért leakasztani. Ezért
csak úgy öntötte volna a bort a kulacsba, de az első icce bornak a nagyobbik
része a kulacs helyett a földre csorgott. Rászólt az asszony a kocsmárosra,
használjon már legyen szíves tölcsért, vagy ha nem, legalább lassan öntse azt a
drága nedűt. Megharagudott a kocsmáros, hogy őt egy asszony a kocsmában
iddogáló vendégek füle hallatára kioktatta és súlyos káromlások között még
jobban meglöttyintette a kupát, melynek következtében a bor ugyancsak a földre
folyt. Az asszony ezt sem hagyta szó nélkül, melyre válaszként a kocsmáros még
meg is verte.
A káromkodás egyébként is büntetendő
volt, mivel különösen alkalmas volt arra, hogy valakit ezzel becsületében
megsértsenek, a verés pedig ma is testi sértésnek számít, ezért nem
csodálkozhatunk azon, hogy a megsértett asszony a becsületes törvényszékhez
fordult panaszával. Tanúk voltak éppen elegen az eset leírására, az asszony
pedig nem volt rest, a kéticcés kulacsot is magával vitte kérvén a város bíráit
mérjék már meg mennyi bor van abban a kulacsban, hiszen neki két icce bor árát
kellett megfizetni. A város törvényszéke gyorsan ítéletet hirdetett. A
kocsmárost káromkodásáért és az asszony megveréséért harminc pálcára és az
asszony megkövetésére ítélték. Azért pedig, hogy kevesebb bort mért a kulacsba,
mint amennyinek az árát követelte a kocsmárosságtól is megfosztották. Nem is
találjuk e kocsmáros nevét a későbbi évtizedekben sem a város kocsmárosai
között.
A város bírái gondoskodtak arról, hogy
csak megbízható, hivatalát jól teljesítő ember szolgáljon a város lakosai
számára.
Talán még sincs olyan távol egymástól az erkölcs, az
igazság és a jog.