A sakk igen korai időktől kedvelt és népszerű játék volt
városunkban. Űzték magánházaknál, kaszinókban, olvasókörökben, sőt még a
kocsmákban is. A sportág szerelmesei első egyesületüket közel 100 éve, 1903 februárjában
alakították meg Szentesi Sakk Kör néven. 1926-ban egy másik szervezetük is
alakult Szentesi Sakk Club elnevezéssel. A házi és kerületi bajnokságok mellett
mindenkor kiemelkedő eseménynek számított, ha valamelyik hazai nagymester (pl.
Maróczy Géza) szimultán bemutatót tartott városunkban.
Elképzelhető, hogy mekkora izgalmat
keltett 1927-ben a hír, mely szerint július 14-én Szentesre látogat Alexander
Aljechin „világmester” (azaz világbajnok), és 39 sakkozóval játszik szimultánt.
Az általános érdeklődéssel várt vendég este 6 órakor érkezett meg, akit
díszvacsorával fogadtak a Petőfi Szálló kerthelyiségében. A kedélyes hangulatú
társasvacsora ½ 10-ig tartott, ekkor Aljechin – több száz érdeklődő
kíséretében – bevonult a télikertbe, ahol már várta a 39 játékos. A további
eseményekről az alábbiakban számolt be a Szentesi Hírlap tudósítója:
„Pontosan háromnegyed tíz volt,
mikor a szimultán megkezdődött. Ember-ember hátán szorongott a teremben, nők,
férfiak, gyerekek, kívül pedig népes közönség szállta meg az ablakokat, hogy
legalább így lássák Aljechint. Harmincnyolc játékossal nyílt szimultánt, eggyel
– Csallány Dezsővel – vakszimultánt játszott. Tüneményes gyorsasággal járta
végig Aljechin a sorokat, szinte rá sem nézett a táblára, csak vaktában fogta meg
a figurákat és lépett velük… Csak harminckilenc tábla volt Aljechin ellen, de
játékos tulajdonképpen vagy kétszáz. Minden tábla mögött népes csoportok
keletkeztek és öten-hatan magyaráztak, vitáztak minden lépés előtt. Az amúgy is
ideges, drukkoló játékosokat valósággal terrorizálták a kibicek. Aljechin pedig
csendes mosollyal, de gyors léptekkel rótta az utat a táblák között, és
mindenütt támadásba kezdett…
A teremben kibírhatatlan volt a
hőség, de a publikum nem fogyott, inkább növekedett. Feszülten várta mindenki
az első eredményt. Végre a játék hetvenötödik percében a sorban legelső tábla
előtt Aljechin csendesen kimondta: matt! Tizenöt perc múlva Aljechin remiben
egyezett meg Locskay Józseffel. Új reménységek keltek szárnyra. Döntetlent is
lehet elérni a világbajnokkal szemben?
Aljechin most már lassabb tempóban sétált, a vakszimultánban is fél percig gondolkozott egy lépés előtt. De megfontoltabb tempója nem a kimerülést jelentette hanem azt, hogy komolyabban belefeküdt a játékba – pedig már éjfél elmúlt, több mint két órája folyt a küzdelem. És megindult a vereségek sorozata, melyet nagyon elvétve szakított meg egy-egy döntetlen…
Közben hajnalodni kezdett. A terembe bevilágított a szürkület, a közönség azonban tudomást sem vesz az órák múlásáról, és fokozott izgalommal nézte az egyre érdekesebb játszmákat. A hajnal az utcai publikum számát is megnövelte. Három órakor már csak heten tartották magukat, köztük a vakszimultánt játszó Csallány Dezső. A hét játékossal negyed óra alatt végzett Aljechin.” Az öt és fél órás játék végeredménye: a 39 játszmából a világbajnok 34-et megnyert, 5 pedig döntetlen lett.”
A maratoni mérkőzés után a kortárs
újságíró a szentesi sakkozók tudásáról érdeklődött a nagymestertől, aki a
következőket nyilatkozta: „Nagyon meglepett a szentesi sakkozók ötletes játéka.
Az önök városában fejlett sakk-kultúra van, sok jó és képzett sakkozójuk van.
Különösen két játékosuk tetszett nekem, Feuer Lajos és Szijjártó Szabó
Benjámin. Rajtuk kívül is több sokat ígérő tehetség van. Bevallom, nehéz
küzdelem volt ennyi jó sakkozóval. Nagyon meghatott a kedves fogadtatás és a
szentesiek udvariassága. Írja meg kérem, hogy meleg szeretettel üdvözlöm a
szentesieket!”
Alexander Aljechin – aki 1927-35
között, majd 1937-től haláláig, 1946-ig viselte a világbajnoki címet – a
hajnali vonattal elutazott következő versenyének helyszínére, Londonba.
Szentesi szereplésével tovább népszerűsítette e nemes sportágat városunkban.