A XVIII. századi Szentes mindennapjai (6.)
A tűzvész, a fenyegető rém minden 18. századi település életében előfordult. Néha többször is. Éppen ezért a város vezetése saját hatáskörében igyekezett olyan rendszabályokat hozni, melyektől azt remélte, hogy a „vörös kakas” által okozott károkat el lehet kerülni. Nagy tűzvész Szentes történetében is ismert, melynek a fél város áldozatául esett és soha sem tudták pontosan megállapítani, mitől keletkezett a tűz. Valaki talán pipázott, s közben elszenderedett, esetleg a parazsat tették ki őrizetlenül az egyik ház udvarára.
Egy-egy tűzvész azonban mindig összekovácsolta a lakosságot, mert még a haragosok is siettek egymás megsegítésére, csakhogy a még nagyobb bajt elkerülhessék. Ilyen esetekben a város vezetése még szigorúbban igyekezett a lakossággal a rendszabályokat betartatni. Ha ilyen nagy tűz nem is történt, kisebb tüzek gyakran okoztak riadalmat vagy tették tönkre egy-egy család életét. Történt az 1799. esztendőben, hogy egy zsellér ínséges állapotba jutott, s meglévő néhány marháját nem tudta hol kiteleltetni. Egy ismerős gazda segítségére sietett s abban egyeztek meg, hogy a zsellér télire a gazda szállásán lévő istállóban teleltetheti az állatait, cserébe viszont elvállalja a gazda állatainak az őrzését is.
Így is történt, míg egy januári hideg napon a gazda testvére kiment a szállásra, hogy fűteni való szalmát vigyen haza a családnak. Ugyanezt akarta a zsellér is, s gondolta amíg a szalmát a városba hozza, a fiát kinn hagyja a szálláson az állatok mellett, különben is a gazda testvére is ott lesz addig. A zsellér fia a téli hideg ellen tüzet rakott a szálláson az istálló közelében. Eközben a gazda testvére a fűteni való szalmát rakta fel a szekérre, s hogy könnyebben és gyorsabban haladjon a munka odahívta segíteni a fiút. A tűz őrizetlenül maradt. Azt, hogy a szél kapott-e bele a parázsba vagy más történt, nem lehetett megállapítani, de az istálló oldalában felhalmozott széna lángra kapott, a füst és a lángok eltorlaszolták az istálló ajtaját, s mire sikerült a lángokat eloltani addigra a benn rekedt állatok megdöglöttek, s az épületben is kár keletkezett. A gazda természetesen a befogadott zsellért vádolta, mondván, őrizetlenül hagyta az állatokat.
A zsellér azzal próbálta menteni magát, hogy a szálláson hagyta a fiát és a gazda testvére is ott volt. A törvényszék azonban senkinek sem engedte meg, hogy a felelősség alól kivonja magát, különösen ha valaki az ígéretét nem tartotta be. A gyermeket nem lehetett egyedül felelőssé tenni, az ő mulasztásáért az apjának kellett a felelősséget vállalnia. A gazda testvére is hibázott, amikor felnőtt létére elkerülte a figyelmét, hogy a gyermek túl közel rakott tüzet az istállóhoz és még onnan is elhívta, hogy neki segítsen. A sok-sok meggondolatlan cselekedet miatt következett be a baj. Ezekre tekintettel a bíróság gondatlan magatartásuk miatt a zsellért is és a gazda testvérét is elmarasztalta és kötelezte őket az okozott kárnak egyenlő arányban való megtérítésére.
De a törvényszék azt is tudta, hogy mindkét ember nagyon szegény, ugyanakkor becsületes lakosa a városnak, s a teljes kár kifizetése lehetetlenné teszi e családok megélhetését. Ezért a becsületes törvényszék úgy határozott, hogy az okozott kárnak csak a kétharmadát fizessék meg a maradék összeg megfizetését pedig a város vállalta magára, így segítve a rászorultakon. A jog szabályainak szigorú őrizői ebben az esetben a szívükre is hallgattak, nemhiába szólították minden alkalommal becsületes törvényszéknek e testületet.
Homoki-Nagy Mária