Szentes XVIII. századi mindennapjaiból (11.)

Az ellopott lovak ára

A korábban említett esetekben már szó volt a gazda és a béres között fennálló szolgálati viszonyról. A hagyományoknak megfelelôen a szolgálati szerzôdést egy évre kötötték, melynek során a béresnek elsôdlegesen a legelôn lévô állatokra kellett vigyáznia, illetve gondoskodnia kellett az ellátásukról és ha valamelyik állat megbetegedett azonnal értesítenie kellett az állat tulajdonosát. Amennyiben a gazda akár kereskedés, akár más munka miatt elutazott, gyakran magával vitte béresét is, hogy a segítségére legyen. Az állatok jelentôs értéket képviseltek egy-egy mezôváros életében, s ha megbetegedtek, vagy esetleg ellopták azokat jelentôs veszteséget könyvelhetett el a gazda. Ezért mindent elkövettek, hogy az állatokat egészségben megôrizzék. Sôt a béresek kötelessége közé tartozott, hogy ha egy állat az ôrzésük alól elveszett, a gazda azonnali értesítése mellett, az állat keresésére kellett indulniuk. Ha ezt elmulasztották, az a szolgálati szerzôdés megszegését jelentette, az ezzel járó felelôsségre vonással együtt, rendszerint az elveszett állat árát meg kellett téríteniük.

Történt az 1791. esztendôben, hogy több szentesi gazda “nyomtatni és élelmet keresni Torontál vármegyébe” ment. Az egyik gazda két béresét is magával vitte, részben, hogy segítségére legyenek az elvállalt munka teljesítésében részben, hogy a magukkal vitt állatokat gondozzák. Az egyik augusztusi hajnalra virradóra az ott lévô lovak közül kettô eltûnt. A gazda béresét vádolta, mondván, hogy szándékosan lopatta el a lovakat. Állítását azzal támasztotta alá, hogy a béres a szolgatársát az adott estén visszaküldte a szállásra, hogy az egész napi munka után kipihenhesse magát, ezzel a kellô figyelmet elmulasztotta az állatok éjszakai ôrzésénél. Mivel a lovak eltûntek, s a béres nem indult azonnal a keresésükre, sôt még szolgatársát sem tartotta maga mellett, a gazda bizonyítottnak vélte, hogy bérese összejátszott a lovakat elhajtott emberekkel. Visszatérve Szentesre követelte béresétôl az ellopott lovak árát. A béres nem akart fizetni, így a már megszokott módon a felek a törvényszékre bízták, döntené el, kinek van igaza.

A béres elismerte, hogy társát a szállásra küldte pihenni, de tehette, hiszen a gazda a megvádolt béressel együtt kinn maradt a szérûn az állatok mellett, sôt a gazda tudtával történt a fiatalabb béres elküldése.

A becsületes bíróság éppen azért, mert a gazda is az állatok mellett éjszakázott nem látta bizonyítottnak, hogy az állatok ellopásában a béres részt vett volna. Sôt figyelmeztette a gazdát, hogy a cselédnek is joga van az “egész napi fáradság után az éjszakai alváshoz”, a szerencsétlenség így megtörténhetett, hiszen a gazda sem figyelt fel arra, hogy az állatok körül idegenek mászkálnak. Ugyanakkor a törvényszék figyelmeztetni is akart minden szolgálatot vállaló bérest, hogy az állatok ôrzése fokozott felelôsséget ró reájuk, jobban kell vigyázniuk az állatokra. Ezért, “nehogy a cselédnek a gondatlanságra ok adattasson” az elveszett lovak árának a felét a béresnek kellett megfizetni, míg a kár másik felét a gazdának magára kellett vállalnia.

Homoki-Nagy Mária