Magyar József tiltakozik:

Sajnos, nem annyi!

Egy országos napilap kiadásában a száz leggazdagabb magyar állampolgár rövid életrajzát, fotóját és a becsült vagyonát közlik. Az aranyszínű, karcsú kötetet egy hete szerezhetik meg a kíváncsiskodók, közel ezer forintért. A megjelenés percétől visszhangos a hazai nyilvánosság: egyre-másra tiltakoznak a kiadványban szereplők.

Magyar József a Hungerit Rt. vezérigazgatója igen előkelő helyen szerepel a százas listában, ötmilliárdra becsült vagyonnal. A vezérigazgató szerint két alapvető gondja van a megjelent információval. Bár pontosan tudja, hogy ő a vagyonos, jómódú emberek közé tartozik, de még megközelítően sincs annyi érték a tulajdonában. A másik problémája: ahogyan bekerült a kötetbe a róla szóló fejezet. Előzőleg – telefonon – megkeresték ugyan, de már akkor úgy nyilatkozott, hogy nem kíván a füzetben szerepelni és az elmondott paraméterek alapján nem is férne bele a százas listába. Később mégis egy rövid életrajzot és a pályafutásának leírását kérte Magyar Józseftől a kiadó. Erre, az előzőhöz hasonlóan reagált és egyben megtiltotta az adatai közlését.

Egy hete az egyik ismerőse telefonált és érdeklődött látta-e már a könyvet. Bevallja, amikor a kezébe került a kiadvány nagyon ingerült lett. Elfogadhatatlannak tartja, hogy kifejezett kérése ellenére is szerepeltetik, arról nem is szólva: egy korábban megjelent szaklap írását közlik és az ott megjelent fotót mellékelték a cikkhez. Felháborítónak tartja a Hungerit vezére, hogy tartalmi és számszaki hibák tarkítják az amúgy lopott és valótlan szócikket. Rosszindulatú emberek visszájára fordítják a könyv tartalmát, üzleti és anyagi hátránya is lehet a közlésnek. Megítélése szerint évtizedek alatt kemény munkával és nem kevés szerencsével alakította ki a céget. Legalább 1500-an élnek közvetlenül az üzemből és még ennyien, közvetve keresnek az rt. működéséből. Továbbra is vallja: a Hungeritnél – sok munkával ugyan – de az átlagnál jobban keresnek dolgozók.

Természetesen ő és családja is jól megél belőle, de a jövedelmének nagy részét visszaforgatta a cégek működésébe, ahol az a tulajdonrészét képezi, de csak azok értékesítése után mozgósíthatná a vagyont.

Magyar József arra kérte a Szentesi Életet (másutt egyébként nem hajlandó nyilatkozni), hogy az elmondottakat leírva, legalább a szentesiek tudják meg az igazságot. Azt pedig végképp nem érti a vezérigazgató; hogyan lehet „elbeszélgetések alapján” könyvet szerkeszteni és miként lehetséges „becsült” adatokat több tízezer példányban megjelentetni.

Búcsúzáskor még mérgesen legyint egyet: – A legnagyobb baj mégis az, hogy sajnos nem annyi!

K. P.