Őshonos szentesinek vallja magát, zenei tehetségét valószínűsíthetően anyai ükapjától kapta, aki református kántor volt a városban. A szülei már más pályán keresték meg a család mindennapi kenyerét, közel sem álltak a zenéhez. Fiuk is a "közgében" érettségizett, mint mondja, ma is csodálkozik azon, hogyan került oda. Majtényi András nyolc éves kora óta tanult zongorázni a zeneiskolában, majd Szegedre,  a zeneművészeti főiskolára került. Először zongoraszakon, majd szolfézs-énekszakon végzett, s kapott diplomát. Szentesen a zeneiskolában kezdte tanítást, '71-et írtak akkor, majd '78-ban, mint mondja, munkaerő-csábítással "átigazolt" a Horváth Mihály Gimnáziumba. - Éneket, zenetörténetet tanítok és a drámai tagozat dolgaival foglalkozom. Nagyon sok tehetséges gyerek járt hozzánk, s jár ma is. Akár zenei szempontból is. Közülük sok volt tanítványomra emlékszem. A nagyágyúkra, a könnyűzenei életből például Hevesi Tamás, Szekeres Adrienn nevét említeném, utóbbival azóta is nagyon jó barátságban vagyunk, ha találkozunk, nagyon jókat lehet beszélgetni. Rajtuk kívül még sokan belopták magukat a szívembe, akikre mindig szívesen emlékszem vissza. Az intézményben folyó műhelymunka mindenképpen elismerést érdemel. Erre figyeltek fel a Csongrád Megyei Közgyűlésben, ahol nemrégiben elnöki dicséretben részesült. - Tulajdonképpen a kezdő lökést próbálom megadni a gyerekeknek. Nehéz dolog. Ami az énekhangot illeti, első-második osztályban még nem sokat tudunk a tehetségről, igazándiból a harmadikban látszik, kiből mit tudunk kihozni. Lesz belőle valami, vagy nem. A hivatalos énekórákon túl délutáni foglalkozások vannak. Itt állnak sorba az ajtóm előtt, kérik, kísérjem őket, segítsek. Ezeken  a plusz órákon tanulnak igazán. Sok tehetséges gyerekünk van. Mint mondja, a negyedikben jön a különmunka azoknak, akik felvételizni akarnak a színművészetire. Elmegy velük a főiskolára, ha kell zongorán kíséri őket. Tanácsokat ad, hiszen a húsz év alatt, amióta a gimnáziumban tanít, sok mindent tapasztalt, tudja, mi az, ami oda kell. Megemlíti, hogy az egyik első osztályban, ahol osztályfőnök, a 35 diákból 25 szeretne színész lenni. Természetesen a későbbiekben mindez egészségesen redukálódik. A negyedik végén már csak azok próbálkoznak a felvételivel, akik maguk is úgy érzik, hogy van esélyük. Nagyon jól működik az önismeret és az önkontrol, vallja, majd elgondolkodik. Számol. - Százharmincnál is több volt szentesi diák dolgozik színészi pályán - mondja. - Egyre több a zenés darab. Egyre jobban énekelnek a színészek. Kitűnően. Ebben talán az én munkám is benne van. Hódmezővásárhelyen lakik, onnan jár át naponta tanítani. Meg is jegyzi halkan: jóformán csak aludni jár haza. A vásárhelyi zeneiskolában is tanít. Zongoraórákat ad, mint mondja, nem szívesen hagyná abba azt sem. Két lányát egyedül neveli, a nagyobbik már zeneakadémista, másodéves zongoraszakon, a kicsi még 10 éves, ő is tanul zongorázni. - A kitüntetés? Meglepődtem - meséli -, de jól esett, nem tagadom. Gondolom,  ezzel más is így van, amikor a munkáját elismerik. Megpróbál az ember maradéktalanul, a képességeihez, tehetségéhez mérten eleget tenni feladatának. Nagyon örülök annak, hogy drámais munkámon kívül másfajta darabokban is  kérnek tőlem kíséretet. Olykor, nagyon megdolgoztatnak egyes kollégák, gondolok itt a francia és az angol szakos kollégákra, de örömmel teszem. A kapott elismerés indoklásában ez áll: kivételes tehetségű és szorgalmú pedagógus, aki sokat vállalt és tett az országos beiskolázású drámai tagozat működése érdekében. Sokszínűségét, a pályán elért eredményeit, sikereit tükrözik tanítványainak produkciói. Szívvel-lélekkel a tanítványokért, az iskoláért dolgozó pedagógus. Közszerepléseivel jelentősen hozzájárul a város kulturális életének színesítéséhez.  <<< Vissza