Ismét gyászolunk. Eltávozott, magas kora ellenére is váratlanul az örökké fiatal dr. Zsoldos Ferenc sebész főorvos, Szentes város díszpolgára, sokak számára a megértő, hűséges barát, megint mások számára Mester, mindenkinek a szentesi kórházban a legjobb indulatú kolléga, egy nagy és hosszú korszak tanúja, a Magyar Sebészet egyik büszkesége. Napóleon mondta Beethovennek amikor találkozott vele: "Íme egy ember." Mi, amikor találkoztunk vele, mindannyiszor ezt állapítottuk meg. Most már csak emlékezni tudunk, és értékelni egy lezárult, de már régóta teljes életet. A legjobbakat választotta példaképül, egész életében tanult és tanított. Érdeklődését az új iránt az évek múlása sem tompította. Javallataiban óvatos volt, híven gyakorolta, amit mestereitől tanult - a beteg érdeke minden más előtt való. A sors nem kímélte meg bánatoktól, csalódásoktól, tragédiáktól, de mindig úrrá tudott lenni a kritikus élethelyzeteken. Bölcsességének köszönhetően szép és hosszú életet élt. Életének középpontjában munkája, a sebészet és családja állt. Szép életet élt: mert legnagyobb örömét a munkájában és családjában lelte. Az életbe, a munkájába, a családjába vetett hite átsegítette háborún, hadifogságon, politikai megtorlásokon is. Élete vége felé huncut mosollyal mondta: lakásában végre a meleget a Zsoldos-fa adja, de legnagyobb meleget a szíve adta. Dódi Bácsi! Minden köszönünk. Kitárjuk szívünk, Dódi Bácsi felé nyújtjuk hálánkat. Többé már nem kérünk segítséget a műtőben és nem kérhetünk atyai jótanácsot sem. Az idő kérlelhetetlenül megy előre. 1981. április 8-án Mestere koporsója mellett Dzsida Jenő szavait idézte, s ezt tesszük mi is: "Megtettem mindent, amit megtehettem, kiknek tartozom, mindent megfizettem. Elengedem mindenki tartozását, felejtsd el arcom romló földi mását."  Mi nem felejtjük el. Ha termékeny életére gondolunk, példája felemel bennünket, a lehetőségeit számba vevő ember szellemi nagyszerűségében. A Szentesi Kórház Sebészeti Osztályának Orvosi Kara <<< Vissza