A főorvos úr elnöki dicséretet kapott. A Csongrád Megyei Közgyűlésen ismerték el ily módon a munkáját. Dr. Sipos Ferenc megtiszteltetésként fogadta a kitüntetést, melyet az új testület megalakulásakor vehetett át. Meglepte az elismerés, hiszen mint mondja kórházi orvosként, de a megyei közgyűlés vagy a helyi önkormányzat tagjaként sem azért dolgozott, hogy a munkájáért kitüntetést kapjon. Képviselői mandátumát taglalva a megyén az első ciklusban a szociális és egészségügyi bizottság elnökének választották meg, a másodikban a közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöki tisztét töltötte be, míg a harmadik ciklusban tanácsnoki teendőket látott el. - Az életem a munkámnak szólt, annak az embernek, aki közéletiséget vállal - mondja nagy komolyan. - A családom másodikos elemista koromban költözött a városba, ily módon az egész életem Szenteshez kötődik. Itt jártam iskoláimat, a gimnáziumban érettségiztem, innen mentem az orvostudományi egyetemre Szegedre, vállalva azt, hogy a diploma után szűkebb pátriámban dolgozzam tovább. - Honnan az indíttatás? - Apám szemorvos volt, a bátyám is az orvosi pályát választotta. Elmondhatom, ez jó indíttatás volt. Mindig is orvos szerettem volna lenni. Kórházi főorvos, ami komoly szakmai munkát jelent. Az általam vezetett fertőzőosztályon próbáltam bizonyítani. Úgy érzem, szakmai téren elértem azt, amit magam elé tűztem annak idején. Nem volt egyszerű dolog, különösen az elején akadtak nehézségek, mivel a káderlapom nem nagyon tetszett az akkori hatalomnak. Megbízhatóságomban az idő tájt az egyetemen is kételkedtek. Aminek örülök, Szentes befogadta a családunkat, a város részéről semmiféle bántalom, sérelem nem ért bennünket. Itt éltem le az életemet, minden emlékem ideköt. - Orvos, sok munkával, mellette más feladatokat is vállal. - A közéletbe úgy kerültem, hogy hívtak. A felkérésekkel általában úgy voltam és vagyok ma is, ha úgy ítélik meg, hogy alkalmas lehetek a feladatra, akkor elvállalom. És ha már elvállaltam valamilyen munkát, azt el is végeztem becsülettel. A rendszerváltást követő első szabad választáskor a kereszténydemokratákkal szövetkezve nyertem egyéni körzetben, s kerültem a megyei közgyűlésbe. Mire valójában fölébredtem, már bizottsági elnök, majd megyei alelnök lettem. Benne voltam a dolgok, a politika sűrűjében. Lényegében az első ciklus volt életem legtermékenyebb időszaka. - Azután a kereszténydemokratákat is elérte a kispártok sorsa. A hogyan tovább kérdésre nehezen kaptak választ? - Rájöttünk, úgy politizálni, mint annak előtte, már nem lehet. Megalakítottuk az Együtt Szentesért Egyesületet, melynek elnöke lettem. A választások előtt mindkét tömörülés megkeresett bennünket, mindkét párt ajánlásait, programját meghallgattuk, érveiket is megvitattuk. A tagság úgy döntött, hogy elindulunk a helyhatóságban betöltendő posztokért. Mert ha van egy harmadik oldal a város érdekének szolgálatában., súlyánál fogva azt is tudomásul kell venni. - Mi az a plusz, amit nyújtani tudnak a lakosságnak, ami azt mondatja önökkel, Szentesért dolgozunk? - Nekünk a városon, a szentesi polgárokon kívül más nincs, ami mögöttünk állna, mi nem tudunk másért dolgozni. Hogy jól avagy rosszul tesszük a dolgunkat, képviseljük a város érdekeit, azt az emberek ítélik meg. A tények makacs dolgok. Más irányba semmiféle kötődésünk nincs. - Hogyan győzi a sok feladatot? - A kórházban, de az egyesületben is nagyszerű csapat áll mögöttem. A szakmáljukat értő, remek emberek. Az ő áldozatos munkájuk is benne van abban, hogy a közéletben részt tudok venni. Ezt itt is szeretném megköszönni. Engem akár éjfélkor is fölhívhatnak, ha valami sürgős dolog akad. Otthonról sok szép és jó dolgot hoztam magammal. Csodálatos családi életünk volt, édesanyám ebéddel várt bennünket, amit általában együtt fogyasztottunk el. Apámtól tanultam, ha felkeresték, a levest otthagyva felállt az asztaltól, a beteggel foglalkozott, akkor is, ha nem volt annyira sürgős. Ehhez igyekszem tartani magam. Harmonikus családi élet vesz körül, a munkámhoz, fölvállalt feladataimhoz az ő támogatásuk is szükséges. L. J. <<< Vissza