Vitéz dr. Bonczos Miklós, a szentesi cserkészrepülők fáradhatatlan elnöke rendkívül jó társra talált a Szolnokról Szentesre helyezett vitéz Bogyay Kamill csendőrszázadosban, a B vizsgás vitorlázórepülőben, aki rátermettségével, gyakorlatiasságával, hivatali kapcsolataival jól egészítette ki a megyei tisztviselő szervezői erényét. E két dinamikus egyéniség találékonysága, fáradhatatlan munkája emelte föl a szentesi repülést az országos élmezőnybe (1944-ig), pedig a tenni akarásuk, a haladási szándékuk ritkán haladhatott a lehetőségek természetes erővonalai mentén. A két, egymást segítő vezéregyéniség elgondolásainak megvalósításához a rendkívüliségüket követni képes munkatársak  kellettek, mint pl. Massányi Sándor a későbbi főoktató, a közkedvelt "Manó bácsi" vagy Schlet László oktató és nem utolsó sorban Vass Mihály műbútor-asztalos gépépítő, hangármester, csörlőkezelő, oktató. Valamennyien állhatatosan, szerényen és sikeresen végezték áldozatos munkájukat. Hogy a város vezető testülete miért húzta, halogatta a megyei kezdeményezésű sportrepülőtér földmunkáit, amikor már a "pénz és a posztó is együtt volt", csak gyanítani lehet, mert erre elfogadható, értelmes válasz nem adható, semmi kézzel fogható bizonyíték nem maradt fenn, ami  az  odázgatást megmagyarázhatná. Az örökváltság centenáriumi ünnepségére készülve 1937. április 4-én, a szolnoki repülők segítségével - akiknek a repülőterét elöntötte a Tisza víze - megtartották az első szentesi vitorlázórepülő üzemnapot saját építésű gépeikkel. Gyakorló felszállásaikat már korábban is a testvér vitorlázók bázisán vagy Esztergomban, alkalmanként a budai hegyekben végezték, mert a felső-csordajárási repülőtér engedélyezése feltételéül szabott munkákat a város '34-től képtelen volt befejeztetni. Az égbolt pilóta nélkül csak levegő - tartja a régi  mondás - s, ha már van  mivel és kinek, akkor meg kell lovagolni azt. Az első felszállás majdnem balesetet okozott. Az első gép reggeli berepülése idején, váratlanul hatalmas gyermeksereg özönlött be a leszálló mezőbe. Hogy nem történt baleset, egyértelműen a repülőgépvezető lélekjelenlétén múlott. A veszélyt látva, amint talajt ért a gép szárnyát a földnek kormányozta. Repülő szaknyelven "berádlizott". Egyetlen kislány maradt a gép útjában, aki kisebb horzsolásokkal, véraláfutással és óriási ijedtséggel megúszta a nagyobb bajt. Sem a pilóta, sem a kislány nevét nem jegyezte föl egyetlen krónikás sem. Csak gondolni lehet, hogy a pilóta a szolnokiak főoktatója, az akkori repülés vezetője, Schneider Emil volt.   Egy héttel később, vasárnap délután, a teljes megyei és a városi protokoll mellett, óriási nézősereg szeme láttára - a cserkészzenekar pattogó indulóira megtörtént a szentesi repülők bemutatkozó repülése. A cserkészrepülők a két kezük munkájával épített Zögling típusú gépüket büszkén mutatták meg a város népének úgyis, mint első számú anyagi támogatójuknak. A bemutató nemcsak szakmai, hanem jelentős anyagi sikerrel is zárult. Hatalmas tömeg özönlött a repülőtérre és volt kíváncsi a ritka látványosságra. A cserkészek egyik oktatója Monori Jenő motoros pilóta, B vizsgás vitorlázó, utána vitéz Bogyay Kamill százados ugyancsak B vizsgás, majd Ladányi Béla erdőmérnök, A vizsgás repülő a cserkészek műszaki vezetője és Schneider Emil a szolnokiak főoktatója mutatta be képzettsége szerinti tudományát az ezer főnél is nagyobb érdeklődő előtt.  A szolnokiak, a belföldi légiforgalomba kapcsolódásuk okán, a június elején rendezett cserkész repülőbemutatóra meghívták a szentesi ifjú sasokat is. A cserkészerepülők közül tizenketten vettek részt és képviseletükben vitéz Bogyay Kamill csendőr százados  mutathatta be repülő tudományát ott, ahol azt tanulta, a szolnoki fölnevelő fészekben. A sportrepülők állhatatosságát értékelve a Magyar kir. Légügyi Hivatal június 9-vel engedélyezte a "turisztikai leszállóhely" működését azzal, hogy ott sport- és túragépek is leszállhatnak, bár még a város ekkorra sem végezte el a repülőtér megjelölési munkálatait. Október közepén ismét tartottak egy nagyszabású repülő üzemnapot a szentesi repülőtéren, közösen a szolnokiakkal, hogy ismét bemutathassák létezésüket a lakosságnak. Időközben Szolnokra jártak át, mert Szentesen nem volt még oly magasan képzett pilóta, aki a repülést irányíthatta volna. A másik ok pedig az, hogy a frissen töltött talaj a repülőtér középső részén a sok esőzéstől ismét veszélyesen zsombékos lett. A kubikusok mentségére legyen mondva a '37-re emlékező meteorológus úgy jellemezte az évet "... hogyha arra a nyárra gondolok, akkor először is az özönvíz  jut  eszembe." Már volt csörlőautójuk, repülőgépszállító utánfutójuk és autójuk a vontatásához, az utazásaikhoz.  A '37-es év nemcsak szerencsésen kezdődött, de jól is végződött. Az esztendő novemberében a derekegyházi uradalom tulajdonosa Weis Manfréd  egy Vöcsök típusú repülőgéppel, a továbblépés eszközével ajándékozta meg a szentesi cserkészrepülőket. A gép építését helyben tervezték elvégezni, mert úgy több támogatást lehetett remélni, de az így sokkal többe került volna, mint készen megvásárolva Rubik Ernő esztergomi gyárából, a közepes teljesítményű, gyakorló vitorlázó repülőgépe. Úgy tűnt, így jár jobban a sportrepülő csapat, mert az esztergomi cég tavaszra ígérte a szállítást, és azt a saját műhelyben nem tudták volna addigra megépíteni. (Folytatjuk) Pusztai János <<< Vissza