Szombaton a sportcsarnokban rendezett ünnepségen nemcsak a 2002-es esztendő legjobb teljesítményeit jutalmazta a város vezetése, egy rendhagyó díj átadása is szerepelt a programban. Szentes Sportjáért Életműdíjjal jutalmazták Bandula Mihály testnevelőt, aki több mint négy évtizedet dolgozott ezen a területen. Szűcs Lajos alpolgármester méltató szavait hallgatva az ünnepelt a könnyeivel küszködött. Mint utóbb elárulta, meghatódottságát csak a meglepetés ereje múlta fölül, hiszen semmit sem tudott a neki odaítélt díjról. Pár nappal később, amikor találkoztunk, már szívélyes mosollyal fogadta a gratulációkat az igazságos szigoráról is ismert tanár úr. A múltat firtatva először a kézilabdáról mesélt nekem. A hetvenes évek elejétől a már említett labdajáték kapta a főszerepet az életében, 43 NB-II-es vagy annál magasabb osztályban szereplő játékos nőtt föl a kezei alatt, s még most is egykori tanítványai játszanak a helyi csapatban. Az már más kérdés, folytatta, hogy eltűntek azok a szakemberek, akik időt és energiát nem kímélve megteremtették e gyönyörű sportág bázisait. A hetvenes évek derekán került a Rébeli Szabó József irányította vízilabdasport közelébe, később ez a kapcsolat a dr. Tóth Gyulával végzett közös munka kapcsán teljesedett ki egészen, akivel az egymás iránti megbecsülés jelentette a siker zálogát. Együttműködésük alatt ismerte meg és el a későbbi mesteredző technikai, taktikai ismereteken túlmutató pszichológiai és pedagógiai kvalitásait. A pólós berkeken belül legendás "Bandula-disco" is ekkor született meg. Ez volt az a szárazföldi tréning, ami szinkronban a vízi edzésekkel mindig az adott tempóban, gimnasztikával, atlétikával erősítette a fiatalokat. Itt említette a tanár úr, borzasztó büszke, hogy részese lehetett a magyarországi női vízilabda megalapításának, hiszen azóta ez a sportág az olimpián kívül minden színtéren aranyérmet hozott az országnak. A lányok és a fiúk összehasonlításánál a gyengébb nem felé billent a mérleg, tapasztalatai szerint ők lelkesebben, pontosabban hajtották végre a gyakorlatokat, míg a férfiak sokszor nyűgösködtek a kirótt penzumon. Amikor a kedvencekről kérdeztem, ugyanúgy szóba hozta az eredményes versenyzőit (Komjáti Éva mezei futót, a kézilabdásokat, Komlósi Péter és Sipos Edit vízilabdázókat), mint a "botlábúakat", akikkel ha csak egy kicsit is megszeretette a sportot, a mozgást, már sikerként vonult emlékezetébe. Felidézte az általa megálmodott és létrehozott Szakmunkás Olimpiát, amin generációk sora versenyezhetett, vívhatott nagy küzdelmeket. Végezetül az egészségre tértünk, s mint mondta, az a legfontosabb. Érmek ide, kupák oda, a mindennapi mozgás csöppnyi áldozat egy hosszú, boldog életért. B. D.

<<< Vissza