A költők az ábécé közel negyven betűjéből írnak remekműveket. Nyolc alaphang és néhány félhang felhasználásával alkotnak örökzöld dallamokat a zeneszerzők. És mit tudnak a fotóművészek? A mindennapok látványából kimetszik a fények, a színek lényegi játékát és ezzel időtállóvá teszik a pillanatot a szív és a lélek számára. Ennek mestere és nemzetközi kitüntetettje volt Szatmári Imre, e lapnak sok éven át dolgozó munkatársa, aki mindannyiónk nagy fájdalmára már nincs közöttünk. Egy váratlan súlyos betegség elszólította az élők sorából. Imrében több ember volt egyszerre, több dolgot művelt átlagon felül és párat pedig magas színvonalon. Annyi talentum szorult bele, amennyi másik, két-három embernek a sajátja. Humor, műszaki ismeret, esztergályos szakma, színjátszás, tollforgatás, versírás, közéletiség, vezetői képesség, no és persze a fotó... Egymást kiegészítették nála ezek a látszatra távol eső adottságok. Egyiket sem pazarolta el, mindegyiket morális tartással művelte, és aki kíváncsi volt annak őszintén és önzetlenül magyarázott, segített. A Szentesi Élet Szerkesztőségében - ha kellett - "cipelte a zongorát", merthogy a fényképezés mindig konkrét munka volt. Nem lehetett utólag megkérdezni bárkitől, hogy mit láttál, mi volt a fontos, ilyen vagy olyan történés közepette. A gép objektívje attól is volt objektív, hogy Imre állt mögötte és hozta a laphoz precízen és fáradhatatlanul az esemény, a helyszín képi lényegét. Tudta, hogy a jó újságfotó önmagáért beszél és a képaláírás már csak "dísznek" kell hozzá. Ugyanezzel a hozzáértéssel és ambícióval működött közre vagy vett részt városi léptékű akcióknál a tennivalókban, amikor a fejlődés magjait ültették el gazdasági vagy kulturális környezetben. Imre azt bizonyította be, hogy kisvárosban is lehet nagyívű életet élni - mások javára. Orosházáról települt át Szentesre egészen fiatalon, és nem a szószaggatás, nem a melldöngetés tette őt igazi szentesivé, hanem a teljesítmény! Ezzel a született helybeli emberek számára is irányt ad és példát mutat. "Tudjátok - mesélte egyszer nem véletlenül a humoros esetet - az utcában sorakozó egyik ház ablakában ez a felirat látszott: Trombita eladó! Továbbmenve, a másik ház ablakában a szomszéd véleménye: Hála Istennek!" Volt Imrének képessége fonákjában is megragadni az élet jelenségeit. Nem mindenki tudta róla, hogy milyen sokoldalú és ezért is hatalmas a veszteség és hatalmas az űr, ami eltávozásával keletkezett. Valahogy ezt is kifejezte az a sok ember, ismerős, jóbarát, családtag, rokon, akik temetésén virágot, koszorút helyeztek sírjára, és akik kitartóan őrzik majd emlékét. Mély rezonanciával, nagy szomorúsággal, de méltó tudatossággal élte meg utolsó napjait, óráit, hogy itt kell hagynia az életet, amelyet annyira szeretett, és amely annyi szép lehetőséget adott neki - a végsővel együtt. Imre! Szeretettel és tisztelettel búcsúzunk Tőled! Szabó Róbert

<<< Vissza