Képünkön: Szalai József néptanító A történelem búvárait, de a sajtó munkatársait is gyakorta éri az a vád (valószínűleg jogosan), hogy állandóan csak a politikai közélet területén tevékenykedő személyiségekkel foglalkoznak; s minél nagyobb botrányhős valaki, annál többet. Szemben az "egyszerű", becsületesen dolgozó emberekkel, akik egy életen át tisztességgel teszik a dolgukat, névtelenül, minden "magas" elismerés nélkül. S mivel csendben, kirívó kilengésektől mentesen élték le életüket, munkásságuk - ha mégoly hasznos volt is - a feledés homályába merül. Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor a kezembe kerültek a Szalai Józsefről évtizedekkel ezelőtt készített feljegyzéseim. Írjak róla, ne írjak róla? Írni kellene, hisz a kortársak rendkívül nagyra becsülték, s bizonyára rászolgált az osztatlan közmegbecsülésre. De mivel csendes, normális emberi életet élt, a levéltári hatósági iratokban nincs nyoma munkásságának, csak a korabeli sajtóból lehet tudni, hogy sok évtizeden át a város legmegbecsültebb polgárai közé tartozott. Egyike volt a "nemzet napszámosainak", akiről Gárdonyi Géza akár meg is mintázhatta az 1894-ben megjelent remekművének - "A lámpás"-nak - a főhősét. Az írás mellett döntöttem, még ha méltatlanul keveset sikerült is kiderítenem Szalai Józsefről, a kortársak által mélyen tisztelt szentesi református néptanítóról. A Szolnok megyei Kisújszálláson született 1822-ben. Frissen végzett tanítóként 1846-ban került Szentesre, a református elemi népiskolába, amelynek igazgatója ekkor már Hajdú Lajos volt, aki az úgynevezett "lingvisták" tanítását bízta ifjú kollégájára. (Ma a helyesírás, nyelvtan tanárának mondanánk.) Hajdú Lajos iskolaigazgatót a szabadságharc melletti kiállása miatt elhurcolták, és húszévi várfogságra ítélték, az élet azonban nem állt meg, az iskolai oktatás is folytatódott. Szalai Józsefnek ebben az időben el kellett látnia a kántori teendőket is, 1854-től kezdve pedig az ún. vasárnapi iskolában - az iparos tanonciskola jogelőd intézményében - is helyt kellett állnia. Tanított és tanított, végezte hivatásul választott feladatát. 1879-ben - 33 évi oktató-nevelő munka után - nyugalomba vonult. A korabeli újság tudósítása szerint "Ekkor volt hálás tanítványai ünnepélyt rendeztek a tiszteletére, és egy díszkötésű zsoltárt ajándékoztak neki." Nyugdíjas éveiről semmit sem tudunk. A neve 1892-ben bukkant fel újból a helyi újságban, amely arról tudósított, hogy az anyavárosból kitelepült újszentesiek július elején nagy ünnepséget rendeztek az első aratás alkalmából, amelyen Szentes városát Szakál Mihály jegyző, Varga Benjamin városi képviselő és Szalai József nyugalmazott református néptanító képviselte. A kortárs tudósító megjegyezte, hogy: "Ez utóbbinak a telepes férfiak közül szinte valamennyi tanítványa volt a régi otthonban." A következő sajtóhír - 1908. május 24-én - már Szalai József május 21-én bekövetkezett haláláról szólt: "A régi időknek egy tipikus alakja költözött el a földi világból: Szalai József, a református egyház nyugalmazott tanítója, az " öreg korrektor bácsi " ahogy ismertük általában Szentesen. Csütörtök délután 3 órakor halt meg, őszinte gyászára rokonainak és ismerőseinek." A gyászhírt fogalmazó újságíró hozzátette még, hogy: "Úgy is mint társadalmi férfiú, úgy is mint tanító, nemesen töltötte be földi hivatását, amit nemcsak az bizonyít, hogy tanítványai mindig hálásan gondolnak reá, de igazolja az a körülmény is, hogy Révész Bálint, a hírneves debreceni püspök barátságával tüntette ki. Az elhunyt köztiszteletben álló öregúr temetése ma délután ment végbe, mély részvét mellett." A 86. életévében elhunyt Szalai Józsefet a Pólya u. 2. sz. alatti gyászházból a református középtemetőben helyezték örök nyugalomra. Temetése óta eltelt 95 év. Létezik e még a sírja, van-e rajta néha virág? Ki tudja. Egy bizonyos. A neve talán újabb évtizedekre fennmarad, mintegy szimbolizálva, hogy csendben, nyugodtan, a hivatástudatnak élve is lehet értéket alkotni, s a kései utódok emlékezete által halhatatlanná válni. Labádi Lajos

<<< Vissza