Különös hely lehet az a Nagyhályog, mintha jártam volna ott. Alsópárt, Felsőpárt, Széchenyi Sörcsarnok, ifiház, na és a környék: Déháza, Vásárhely - ugye ismerősen cseng. Mindenesetre akinek - velem egyetemben - rémlik valami, nyugodtan üsse föl Cserna-Szabó András könyvhétre megjelent Félelem és reszketés Nagyhályogon című kötetét, amiben megismerhet egy helyet, ahol "semmi sem lehetetlen". A Szentesről elszármazott, de vissza-visszatérő, Budapesten élő fiatal írót az alkotás mikéntjeiről és hogyanjairól kérdeztem. - Harmadik önálló kötettel jelentkezel az olvasók előtt. Miért éppen a novella műfajánál horgonyoztál le? - Mert még a harmadik kötet után is úgy gondolom, hogy én novellista vagyok, vagyis tulajdonképpen csak novellát tudok írni, ez az én műfajom. Egészen pontosan nem is a novella, hanem inkább a novellafüzér. Ez az új kötet is - ami a napokban jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában - összekapcsolódó novellák lánca. Ha sikerült, amit akartam, akkor a novellákból egy egész áll össze a végén. Tulajdonképpen ez az "egész" az, ami izgat... - Nincs benned késztetés, hogy az irodalom más vizein is kipróbáld magad? - Belekóstoltam már a drámaírásba is, a másodikat írom, de ez inkább csak kirándulás. Nagyon bizonytalan még, hogy ebből mi lesz. - Érettségid után rögtön Budapestre költöztél, mégis, az ott eltöltött közel tíz esztendő sem hagyott annyi nyomot írásaidban, mint a szentesi Delelő vendéglőben elfogyasztott kisfröccs élménye. Mit jelent ez a "makacs" ragaszkodás? - Nekem Szentes (persze az érzelmi szálakon kívül) azért is kiváló téma, mert egyszerre vagyok a városon belül és kívül. Látom a belső mozgásokat, de kívülről is tudom nézni. Azt hiszem, ameddig az ember nem tud valamit kívülről (is) látni, addig nem tud róla írni. És visszafelé is igaz: ha soha nem voltál belül, akkor ugyan mit tudsz róla? - Folyóiratokban és könyveidben közölt írásaidban is többször feszegeted Isten létezésének kérdését. Miért olyan fontos neked a filozófia ezen szegmense? - Nem hiszem, hogy az Isten a "filozófia egyik szegmense" lenne. Szerintem ez olyan kérdés, amely minden embert foglalkoztat. Megkerülhetetlen. Persze a filozófia is birkózik vele. Tulajdonképpen ez az egyetlen fontos kérdés (mert ezen áll vagy bukik minden), a többi ehhez képest smafu. Az én "hőseim" is gyakran szembetalálkoznak Istennel vagy éppen Isten hiányával. Ahogy mindenki. Birkóznak ők is. Aztán vagy jutnak valamire vagy nem. Mint ahogy szegény filozófia soha nem jut semmire ebben a kérdésben: ő tudni akarja, amit csak hinni lehet. Ez egyébként az én makacs, keményfejű, vastagnyakú, csökönyös "hőseimnek" is gyakori problémája: nem elég nekik a hit, ők tudni akarnak. Rendszerint "sírás lesz a vége"... - A múlt század íróinak élete teli volt őket is súlyosan érintő történelmi élményekkel. Manapság mihez nyúlhat egy "minden hájjal megkent" világban élő, ihlet után ácsingózó tollforgató? - Sokszor megkapjuk - nemcsak én, hanem az egész nemzedékem, hogy minket nem érdekel a történelem. Elvagyunk az erotikával, a történettel, a csattanógyártással, közben pedig teszünk a történelemre. Részben igazuk is van. De azt hiszem, régen sem úgy működött az író, hogy vadászott az utcán a "súlyos történelmi élményekre". Tette a dolgát, "nyomta a bluest", és ha jól sikerült, akkor mi most (száz évekkel később) úgy (is) olvassuk az írásait, mint egy történelmi kor lenyomatát. Biztos vagyok abban, hogy ha ma egy író "jól nyomja a bluest", azt sok év múlva úgy (is) fogják olvasni, mint egy totálisan bizarr (egyszerre szívderítően szabad és a hányingerig gusztustalan) történelmi kor képét. - Mikor találkozhatnak veled "nagyhályogi" olvasóid? - Június 17 -én, kedden 17 órakor a Városi Könyvtárban lesz a könyvbemutató, ahol Poszler György barátommal és a minket megtisztelő érdeklődőkkel tartunk egy kötetlen beszélgetést, ahová mindenkit szeretettel várunk. Bíró Dániel

<<< Vissza