<<< Vissza |
Visszabeszél a vers |
2003. június 20. |
A
költőről ír. Egy kicsit önmagát fricskázza. Viola Szandra a Feketelista
című versében így szól a lírikusról: "Nyomorultját vinni se kell
/ nem metszi a kasza hegy el / Légből vagy te! Vinne a szél! / Lentről verse
visszabeszél." Nemrég töltötte be 16. életévét. A Horváth Mihály Gimnáziumban tanul. A hatodik általánosból lépett egy nagyot a gimi - így mondja: - sima osztályába. Nem akart barátokat, osztályt, tanárokat váltani. Dr. Bácskainé Fazekas Márta igazgató engedélyével bejár a drámai tagozatra. Színész szeretne lenni és költő. Mosolyogva (és mellékesen) jegyzi meg: csupa jövedelmező szakmát választott. Mit tehetne mást, amikor humán érdeklődéssel áldotta meg az Isten. Tanul. Énekelni tanul, klarinétozik, zenekarban játszik, táncol. - Szerintem a lélek rángatja a testet, a dolgok egésze mind-mind hasonló élmények sorozata. Amit nagy kíváncsisággal művelni lehet - mondja. Verset ír. Amióta az eszét tudja, verset ír. Prózával is próbálkozott, regénnyel, abban, mint mondja, az idő volt a legnagyobb ellensége. Mire a közepére ért, az eleje nem tetszett. Bízik benne, a stílusa sokat fejlődött közben. - Gyakran beszélgetünk hasonló érdeklődésű fiatalokkal, irodalmárokkal arról, hogy jó lenne valahogy összefogni egy ilyen társaságot Szentesen. Jó lenne valamit tenni, összejönni, kellene egy hely, ahol felolvasnánk írásainkat, megbeszélnénk azokat. - Az iskolában nincs ilyen lehetőség? - faggatom. - Az iskola egészen más. Az osztálytársak nagyon rendesek, de mind-mind más beállítottságú, ha úgy tetszik, egyéniség. - Azért csak bejut a diákember is egy-egy antológiába... - Így nagyon nehéz. Egy kisvárosban olykor nagyon egyedül érzi magát az ember. Egyedül? Csodálkozva figyelem az arcát. Egy ilyen fiatal, csinos lány hogyan lehet magányos?! A gondolataimban olvas. - Amikor írok... - mondja. - Kényszert érzek, most írnom kell. Nagyon erős kényszert. Például a matematikaórákon. Éjszaka fölébredek és.... Írok. - Hogyan kezdődött? - Először osztálytársaimnak olvastam föl, izgalommal figyeltem az arcokat, kinek, hogy tetszik az írás. Majd pályázatokra küldtem el verseket, egy-egy költeményem különböző antológiákban jelent meg. A pályán Kárpáti Kamil személyében találtam segítőre, aki az Új Átlók Művészeti Társaság elnöke. Elkezdtünk levelezni. Amikor úgy gondolta, elég jók a verseim, megjelentette azokat egy antológiában. Vesztőhely és menedék az antológia címe. Az Új Átlók Művészeti Társaság tagjainak és a 2002. évi, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületével közösen kiírt pályázatának legjobb alkotásaiból szerkesztette Kárpáti Kamil. A Stádium Kiadó gondozásában megjelent könyvben Viola Szandrának 16 verse jelent meg. Kitágult érdeklődési kör, ez az, ami a versek olvasásakor először eszébe jut az embernek. Írójuk az élet történéseire fogékony, a költészet iránt elkötelezett tehetség. Sokszínű. Más, mint a többi. Verseivel, melyek között a komoly hangvételtől a jellegzetes diákhumorig megtalálható szinte minden, ami a lírai műfajra jellemző lehet, új hanggal kopogtat a költészet kapuján. - Olyan vagyok, mint egy őrült szakács, aki szívesen keveri össze a mentát a pirospaprikával. Reménykedem, foglalatosságom során majdcsak sikerül kisütni valami irodalmi ínyencséget - jegyzi meg kedvesen. Rám néz, mondandójához tőlem vár biztatást, ugye nem mondott hülyeséget? Megrázom a fejem, majd hozzáteszem: a rímekkel szeret játszani. Megfontoltan, nem erőltetetve, de szeret játszani. Felcsillan a szem, ahogy válaszol. - Szerintem a magyar nyelvnek ilyen rímekre hívogató tulajdonsága van. Nagyon szeretem a magyar nyelvet. Angolt, németet tanulok, de a magyar választékosabb, igazi irodalmi nyelv. Viola Szandra néhány év múlva önálló verseskötetet szeretne megjelentetni. Terve, hogy minél több helyen publikáljon. A színészet, az is nagy szerelem. De a versírást semmiképp nem akarja abbahagyni. Azt mondja: - Szerintem a költészet legalább olyan erős dolog, mint a vallás vagy a hit. Attól óvakodom, nehogy mesterkélt legyek. Őszintének kell lenni. Lovas József |