<<< Vissza

Vizesek, kánikulában
Biztonsággal szolgáltatnak

2003. július 18.

 
Meteorológiai szempontból érdekes időjárás járja. A kemény tél után rövid átmenet következett, majd hirtelen ránk köszöntött a kánikula, a rendkívül meleg időjárás. Szenvedünk a 35-38 Celsius fokos melegben.

- Mindezek ellenére elmondhatjuk, hogy a város vízellátása zavartalan. Ezidáig nem volt vízhiány - jelenti ki Ferwagner Péter, a Szentes Víz Kft. ügyvezetője.

- Milyen munkálatokkal vannak elfoglalva a cégnél?

- Ebben az évben egy visszafogottabb fejlesztést voltunk kénytelenek végrehajtani. Legnagyobb ilyen munkánknak eddig a magyartési glóbusz fölújítása tekinthető. Az ottani vízmű karbantartását végeztük el, rendbetettük a környékét is. A folyamatirányító rendszerben programmódosítást hajtottunk végre, ami az eddigieknél biztonságosabb adatátvitelt tesz lehetővé. Elsősorban Kajánújfalu jelátvitele volt a munkában fontos tényező.

- Egyéb feladatok?

- A javítási feladatainkat folyamatosan végezzük. Hálózati hibáink vannak most is, de örvendetesen csökkenő számban. Ebben az évben a legjelentősebb ilyen hibánk a József Attila utcán volt, a víztorony mellett. Az egészet sikerült úgy lerendezni, hogy túl a közlekedési problémákon, a lakosság vízellátásban nem érezte a hatását. Jelenleg is egy ilyen hibán dolgozunk, a Szalai utcai 300-as főnyomó-vezetéken, ami a lakótelepet látja el. A hiba javításából a lakosság itt sem sokat érzékel. Ebben az évben eddig 110 hibát voltunk kénytelenek elhárítani, év végéig várhatóan 200 körül stabilizálódik majd. Tendenciájában azt mutatja, hogy - a korábbi felújítási munkáknak köszönhetően - csökken a hibák száma. A vezetékek rekonstrukciójáról van szó, amikor a régi vashálózatot korszerűbb anyaggal, műanyagvezetékkel váltjuk ki. Ebben az évben ilyen munkálatok voltak a Kátai utcában, előkészítés alatt van a Fogoly utcai vezeték kiváltása.

- Visszatérve a nagy melegre, mire számíthatunk a vízszolgáltatásban?

- Reméljük, nagyon nagy meleg az idén nyáron már nem lesz. Ha mégis, úgy vélem, ellátási gondjaink akkor sem lesznek. Ahogyan az év eddigi részében, a vízszolgáltatást továbbra is biztonsággal tudjuk teljesíteni. A legnagyobb vízfogyasztás 7 ezer köbméter fölött volt. Tegnap, azaz július 13-án 4 ezer 300-at mértünk a városban.

L. J.


<<< Vissza