A szentesi református egyház 1859-ben elhatározta egy négyosztályos gimnázium felállítását, elkülönítve az elemi iskolai képzéstől. Az október 1-jén megnyílt első osztály tanárául meghívták Debrecenből a 26. életévében járó Zolnay Károlyt. Az elkövetkező évben Zolnay tanár úr egyedül oktatta az I-II. osztályt; majd csak a III. osztály beindításakor kapott egy ideiglenes kisegítőt Fülöp Mihály személyében. Az egyháztanács belátta a helyzet tarthatatlanságát, s 1862 nyarán országos pályázatot hirdetett a III-IV. osztályok tanári állására. Kilenc pályázó közül - kitűnő bizonyítványai alapján - Csukás Benjamin gyönki gimnáziumi igazgató-tanárra, felszentelt lelkészre esett a választás, akit megbíztak az igazgatói teendők ellátásával is. Zolnay és Csukás fáradozásainak köszönhetően az új intézmény 1864-re VI osztályosra fejlődött, megalapozva a majdani VIII osztályos főgimnázium értékes könyvtárát, múzeumát és szertárait. Zolnay Károly érdemei közismertek; életnagyságú portréját a gimnazisták naponta láthatják, s emlékét utca is őrzi Szentesen. A 45 évesen elhunyt Csukás Benjamin személye azonban méltatlanul hamar feledésbe merült. Születésének évfordulóján adózzunk emlékének azzal, hogy felidézzük rendkívül tevékeny életútját. Régi nemesi családból származott. Felmenői 1499-ben nyerték nemességüket és a zetényi előnevet. Apja Csukás András bajai lakos, aki Izsákon kötött házasságot nemes Dömötör Judittal 1832. július 7-én. Benjamin nevű fiuk Izsákon született 1833. augusztus 5-én. Alsóbb iskoláiról nincs adat. Tanári diplomáját 1856-ban szerezte, s a Tolna megyei gyönki gimnáziumban kezdte pályafutását. 1862. október 1-től a szentesi gimnázium tanára és megbízott igazgatója. 1865-től kinevezett igazgató, mely tisztségét 1869-ig viselte, majd átadta Zolnay Károlynak. A tanítás mellett élénken részt vett a helyi közéletben. 1866-ban több társával együtt szorgalmazta egy Polgári Olvasókör, valamint egy Tűzkármentesítő Egylet megalakítását. Az olvasókör 1867-ben megvalósult, melynek pénztárnokává választották. 1868-tól városi képviselő, a Vasútügyi Bizottság és a Kolera Bizottság elnöke, a jogügyi-, egészségügyi- és kertészeti szakosztályok tagja. A gyakori tűzesetek miatt 1869-ben indítványozta, hogy a város területén rendeljék el a szilárd és tűzmentes anyagokból való építkezést, a cseréptető alkalmazását. Szintén ő szorgalmazta a téglaburkolatú utak meghonosítását, a Széchenyi út (ma Csongrádi út) kongó téglával történő kirakását. Ugyancsak 1869-ben ő kezdeményezte és harcolta ki a polgári fiú- és leányiskolák felállítását, nagy hangsúlyt fektetve a leánynevelés fontosságára. 1870-ben Szentes Város Iskolaszékének jegyzőjévé, 1872-ben pedig elnökévé választották. Ekkor feladta gimnáziumi állását, de továbbra is szoros szálakkal kötődött volt intézményéhez. 1871-től 1874-ig ő töltötte be a református egyház főgondnoki tisztségét. Működése alatt rendbe szedte az egyház zilált anyagi ügyeit, s tőle indult ki a felsőpárti református templom építésének eszméje. 1872-ben megválasztották a Bökény-Mindszenti Tiszaszabályozási Társulat igazgatójává, mely tisztségét 1877-ig viselte. Ebben az időben ő a helyi Deák-párt és az Úri Kaszinó elnöke is. Sokirányú hivatali és közéleti elfoglaltságai mellett jelentős publicisztikai tevékenységet fejtett ki. Emlékbeszédek gr. Széchenyi István és gr. Teleki László fölött című munkáját még Pesten adta ki 1861-ben. 1865-ben ő jelentette meg a szentesi gimnázium első Értesítőjét, benne A szentesi református gymnasium rövid élet-fejlődése, s jelen állása című értekezésével. 1870-ben a Hódmezővásárhelyi Szemlében tette közzé a Községi élet Csongrád megyében és a Nézetek a római egyetemes zsinatot illetőleg című tanulmányait. Ezek mellett több közművelő és politikai tárgyú írása jelent meg a Szentesi Lapban is. Élete teljében tüdejét megtámadta a félelmetes kór. Orvosai tehetetlennek bizonyultak. Hosszas betegeskedés után tüdőszélhűdésben hunyt el Szentesen 1879. május 29-én. Temetése napján a Szentesi Lap az alábbiakban méltatta pályafutását: "Csukás Benjaminban egy oly ragyogó észtehetség és tudományosan képzett férfiú nyugszik le a szentesi temető sírjai sorába, ki különböző téren és számtalan esetben bebizonyítá, hogy méltán válik ki soraink közül, és nem egy fejjel jár fölöttünk szellemi nagysága. A humanisztikus társulatok tagjai vetekedve siettek időnként saját maguk között elsőnek állítani, mert tudták, hogy észtehetségére, tudományára, becsületes jellemére, szívós kitartására mindenkor számíthatnak...Puritán, őszinte modora nem szerezte meg részére a nagyközönség előtti népszerűséget, de magával ragadó ékes szólása és becsületes szándékkal irányított, egyenes úton járó, önzetlen törekvései előtt tisztelettel hajoltak meg ellenfelei is." Hamvait az alsó református temetőben helyezték örök nyugalomra. Emléke méltó megörökítésre vár, legalább a gimnázium épületében. Labádi Lajos

<<< Vissza