<<< Vissza |
Gyalázkodó szavak |
2003. szeptember 12. |
![]() Azon a napon, Lakos József mártírhalált halt rendőrkapitány születésének kilencvenedik évfordulóján tartott megemlékezést a mártír nevét felvevő baráti társaság. Egyben jelképesen elhelyezték a Szent György kápolna alapkövét. Mint hallottuk, az ökomenikus kápolna a háborúk és a mindenkori erőszak áldozatainak emlékére, Isten dicsősségére készül. Másnapra összefirkálták a táblát. Folytathatnánk a fent elkezdett mondatot, de talán a képen is olvasható lesz a szöveg. Csete György szerkesztőségünknek megküldött leveléből idézve: "Íme azok hangja, akik Lakos Józsefet lekaszabolták". Tovább olvasva a sorokat, abból nem csak a bunkóság, a fenyegetés is kitetszik. Azt írja: "Felgyújtom!!!" Mármint a kápolnát, ha elkészül. Lovag Imre Károlytól tudjuk, nem lett feljelentés a dologból, bár azt is sejtik, hogy ki gyalázhatta meg az emlékhelyet. Mint hallottuk, bűncselekmény sem történt. Az embernek elszorul a szíve. Reménykedjünk: ezután sem történik semmilyen gyalázat. Az erőszak áldozatinak emlékére Alapkő helyett fakereszt ![]() Imre Károly hívására zarándokok érkeztek Szegvárról, melyhez hasonlóra száz éve nem volt példa Szentesen. A kápolna jelképes alapkőletételére külföldi vendégek is megjelentek, köztük az Osztrák Katolikus Munkavállalók elnöke. Városunk képviseletében jelen volt Farkas Sándor országgyűlési képviselő és Sztantics Csaba jegyző, valamint néhány önkormányzati képviselő is. Az eseményen Imre Károlytól elhangzott, hogy ez a kápolna - melyet Szent Györgyről neveznek el - nem a terror tornyának készül, hanem a béke, az imádság, az elesett katonák tornya lenne. Beszélt egy nemzeti szalaggal átkötött fémtartályról, melyet ezen a napon szerettek volna elásni a tervezett kápolna helyén. Képünkön: Csete György által megálmodott kápolna (Fotó: Vidovics Ferenc) ![]() Darók József |
![]() |