A Szentesi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság történetében eddig egyedülálló
sikert értünk el szeptember 25-én, a IV. Országos Tűzoltó Szakmai Vetélkedőn.
A Főváros XIII. Kerületi Tűzoltóságán megrendezett döntőben I. helyezést
ért el csapatunk. A sikert tovább szépíti, hogy a csapatelsőség mellé
Kálmán Rajmund tü. fhdgy. irányítói kategóriában az első, Vida Szűcs Sándor
tü. tzls. gépjárművezetői kategóriában az első, Tóth Csaba tü. zls. beosztotti
kategóriában a harmadik helyezést szerezte meg. Mivel városunk vezetői
és polgárai folyamatosan figyelemmel kísérik különböző szakmai és sportrendezvényeken
való szereplésünket, úgy érezzük szükséges, hogy a sikerhez vezető útról
is tájékoztatást adjunk.
A tűzoltói hivatás szakmai felkészültséget, rátermettséget, erőt, bátorságot,
ügyességet kívánó foglalkozás. Mivel ezen képességek, tulajdonságok azon
túl, hogy a szolgálat ellátásához nélkülözhetetlenek, jól összemérhetőek
is - szinte a tűzoltóság történetével egyidősek a tűzoltóversenyek. Így
alakult ki a tradicionális tűzoltóverseny, mely alapvetően atlétikai elemekből
áll, négy különböző versenyszámmal: 100 m-es akadálypálya, 4 x 100 m-es
tűzoltó váltó, 800 l/p-es kismotorfecskendő-szerelés és horoglétra mászás.
Ebben a versenyben minden páros évben rendeznek országos megmérettetést,
melyet gróf Széchenyi Ödönről, a modernkori tűzoltóság megalapítójáról
nevezték el. A szentesi tűzoltóság ezen a versenyen 1991. óta - egy év
kivételével - folyamatosan képviseli a megyét. Legjobb eredményünk országos
VI. helyezés volt csapatban.
A technika fejlődése, a modernizáció egyre nagyobb szakmai kihívást jelent
számunkra is. A felsőbb szakmai vezetés szükségesnek látta, hogy az eddigi
sport jellegű verseny mellé egy szakmai elméleti, szakmai gyakorlati,
és fizikai-pszichikai elemekből álló szakmai vetélkedőt is létrehozzon,
azzal a céllal, hogy a versenyekre való felkészülés, gyakorlás a tűzoltó
magasabb szintű felkészültségét, szolgálat ellátását eredményezze. 1997
óta minden páratlan évben kerül megrendezésre szakmai vetélkedő, és a
verseny rangját jelzi, hogy a kezdetektől fogva a belügyminiszter védnöksége
alatt áll.
A szentesi tűzoltóságon az elmúlt 10 évben nagy erőfeszítéseket tettünk
a képzés terén, így számunkra egyértelmű volt, hogy ezen új kihívásnak
is meg kívánunk felelni. Az első versenyen a kezdeti lendülettel országos
III. helyezést értünk el csapatban, mely megerősítette bennünk a hitet,
hogy jó úton haladunk. 1999-ben újabb III. helyezés, majd 2001-ben II.
helyezés következett. Mindhárom alkalommal párosítva szép egyéni sikerekkel,
első, második, harmadik helyezésekkel. A 2003-as év hozta el csapatunk
számára a győzelmet. Említésre méltó tény még, hogy a 112 hivatásos önkormányzati
tűzoltóság közül egyedül a győri tűzoltók voltak ott velünk mind a négy
döntőben.
Kajtár István tü. őrgy.
|