<<< Vissza |
Sima négyes |
2003. október 10. |
Szoros
mérkőzésnek indult, sima négy-nulla lett a vége az elmúlt hétvégi Szentes-Salgótarján
derbinek. Magabiztosan kezdtek a hazaiak, sorra alakították ki a helyzeteket
Krajecz kapuja előtt, ám vagy a kapufa mentett, vagy a szentesi játékosok
hibázták el az ígéretes lehetőségeket. A 34. percben aztán végre a zöld-fehér
mezben futballozó salgótarjániak kapujába került a labda. Tóth Cs. jobb
oldali beadása után Szabó T. gurított a hálóba. A gólszerző néhány perccel később két gólpasszt is adott, mindkét alkalommal szabadrúgásból csavart a kapu elé, ahol előbb Pálfi, majd Tóth Cs. bólintott remekül, ezzel megnyugtató, háromgólos előnyt szerzett a félidőben a Szentes. Fordulás után egy elszánt Salgótarján kezdett, ám Szarvas 50. percben szerzett gólja gyorsan lehűtötte a a maradék vendég reményeket. 4-0 után kissé visszavett a tempóból a TE, Szabó T. 11-est is hibázott, több gól már nem született. Újabb győzelmével a Szentes az NB II 9. helyére jött fel. A fölényes győzelmet követően Bozóki Zoltán a Szentesi TE edzője a következőket mondotta: - Örülök, hogy az előző heti vereség után sikerült ilyen sima győzelmet aratni. A Salgótarján elleni sikert a kötelező győzelmek kategóriájába kell sorolni. Boldog vagyok, hogy magabiztosan kasszíroztuk a három pontot. Bosszantó volt az óriási ziccerek kihagyása. Emellett dicséretes, hogy négy gólt tudtunk szerezni. Most már kezd kirajzolódni a csapatok játékereje. A mi tervünk a középmezőnybe kerülés, azt hiszem ez teljesíthető. Ehhez azonban gyengébb játékerőt képviselő együtteseket idegenben és hazai pályán is le kell győzni. A Szentesi TE október 12-én Karcagon játszik bajnoki mérkőzést. D. V. Z. - H. V. |