Képünkön: A zsinagóga épülete 1905 körül A zsidóság elso képviselői a XVIII. század közepén jelentek meg Szentesen, de ők még nem voltak állandó helybeli lakosok. Tartósabban megtelepültekről az 1790 körüli időből tesznek említést a források, de még az 1808/9. évi megyei összeírás is csak 11 zsidó személyt regisztrált. Az 1817. évi conscriptió már 17 családot tüntetett fel, összesen 92 személlyel. Erre az időpontra tehető a szentesi hitközség szervezett megalakulása is, mivel ekkor készült első héber nyelvű alapszabályuk (templomrendjük), s ekkor bérelték ki imaház céljára Sarkadi Sámuel asztalos házát az ún. Vásárállás szélén. A szerény épület 1829-ben tulajdonjogilag is a birtokukba került, s a templomi funkciónak megfelelően kibővítették. Az izraelita népesség gyarapodását jelzi, hogy 1848-ban már 92 családfot írtak össze, családtagokkal együtt 509 fovel. A régi, omladozó imaház szűknek bizonyult, ezért 1854 nyarán elvi határozatot hoztak egy új templom építésére. A megvalósítás különbözo okok miatt egyre halasztódott, végül 1856-ban ismét a régi épület felújítása mellett döntöttek, de gyűjtötték a pénzt a leendo új templomra is. Az izraelita vallás egyenjogúsításáról szóló 1867: XVII. tc. megjelenése után a templomépítés ügye felgyorsult. 1868-ban kimondták az új templom építésének megkezdését. (A szentesi zsidó népesség száma ekkor már elérte a 919 főt.) Minden hitközségi tag kötelezte magát egy imaszék megvételére; ez képezte a templomalap legfőbb bevételét. Purjesz Náthán elnökletével bizottmány alakult az építkezés ügyeinek vezetésére. A tervek elkészítésére Knábe Ignác budai építőmestert, a budai zsinagóga építőjét kérték fel. A kiviteli munkát Halász István nagykőrösi építő-vállalkozó nyerte el, aki 1869 tavaszán megkezdte az építést a régi imaház tőszomszédságában. Az eredeti költségvetési tervhez képest megnövekedett kiadások és az egyházközség anyagi lehetőségei között jelentkező feszültség többször az építkezés felfüggesztéséhez vezetett. Az alapkiadások fedezésére szolgáló összeg 1869 őszére elfogyott. Újabb kölcsönök felvételére nem volt mód, mivel ekkorra már a hitközség minden jövedelmét és birtokát az építkezésbe fektette, így megfelelő biztosítékot nem nyújthattak. A nehézséget csak növelte a hitközség vezetésében beállt szakadás. A viszálykodás odáig fajult, hogy a vezetők egy csoportja feliratban kérvényezte a vallás- és közoktatásügyi minisztertől az építkezés betiltását, mint a hitközség erejét meghaladó vállalkozást. Az építkezési munkálatok előrehaladott állapotára való tekintettel az illetékes minisztérium ezt nem engedélyezte. A szakadás emiatt még inkább elmélyült, komolyan veszélyeztetve a templomépítés sikeres befejezését. Ha nehézségek árán is, de az új templom 1870 novemberében tető alá került. A következo évben a belso munkálatok és berendezések is elkészültek. A frigyládát, a padokat és egyéb asztalos munkákat helyi mesterek készítették. Az 1871 őszi nagyünnepi istentiszteletet már az új templomban tartották meg, bár még festetlen padok között. Az öröklámpa ünnepélyes avatására csak 1872 októberében került sor. Az új, romantikus stílusú építmény a környék legnagyobb zsinagógái közé tartozott. A gazdagon tagolt homlokzat és a belsőépítészet míves, romantikus stílusegységet alkotott. A női karzatot kígyós, kanelurás, karcsú öntöttvas oszlopok tartották, a padvégek architektonikus díszítésűek voltak, a színes ablaktáblák az adományozó családok szimbólumait ábrázolták. Az első nagyobb tatarozásra 1901-ben, majd 1910-ben került sor; ez utóbbi alkalommal vezették be a villanyvilágítást. Az aranyozott tagozatú új tórát 1912. május 5-én avatták fel. Labádi Lajos

<<< Vissza