Soha nem volt, és soha nem is lesz talán olyan szépséges őszi nap, mint 1956. október 23-án. A természet együtt ünnepelt a föltámadt néppel. De este már dörögtek a fegyverek, dübörögtek a szovjet tankok. Néhány nap alatt a kiontott vérből megszületett a szabadság. Újabb néhány napra. Aztán jött a bosszú, a félelem és az elnyomás. Szerencsétlen ünnep! Még ma, 47 év után is megosztja a nemzetet, talán jobban, mint valaha. Pedig a ma élő nemzedékek egyetlen nagy történelmi esélye lehetne ez a nap a megbékélésre. Ennek sem az országos politikában, sem az emberek lelkében nincs esélye. Egy kettészakadt ország egymást gyűlölő politikai erői készülnek Európába visszatérni - Európa szerencsétlenségére. Ma demokratikus országban élünk. Senki sem hívhatja be a szovjet csapatokat, de nem lehet felakasztani a kommunistákat sem. Kénytelenek vagyunk eltűrni egymást, sőt még azt is, hogy az ellenfél győz a választásokon. A jelek szerint ez elviselhetetlen számunkra. Pedig hát ez a demokrácia, még akkor is, ha parlamenti és államhatalmi képviselőink ezt a béka feneke alatti színvonalon gyakorolják. Mivel járulhat hozzá ez a ma szerencsétlen, a holnapokban szerencsés ünnep a nemzet boldogulásához? Azzal, hogy tudatosítja: ez a forradalom és szabadságharc alapozta meg nemzeti függetlenségünket. Azzal, hogy tudatosítja: ez a forradalom és szabadságharc ütötte az első gyógyíthatatlan sebet a kommunizmus testén. Azzal, hogy tudatosítja: nemzetünk jövője nem a kádári örökségben, hanem a polgári demokráciában van. Lehet még ez az ünnep egyszer szerencsés is. De nagyon kellene hozzá a 200 éves Deák Ferenc higgadt bölcsessége. Barta László

<<< Vissza