Olyan alkalom, amelynek a jegyében az alábbiakban megszólítom a kedves Olvasókat, két ember közös életében 60 év alatt mindössze egyszer fordulhat elő. Azért nem lehet úgy elmenni mellette, mint más személyes és családi élmények mellett. Meg is ünnepeljük, még hozzá családunk szűk körében. Ami kettőnket, feleségemet és engem illet, 2003. október 26-a számunkra a boldog hálaadás napja. Természetesen mindenekelőtt Istennek adunk hálát azért, hogy kettőnket megalkotott, és 1943 október 25-én a Fejér megyei csabdi református templomban áldását adta ránk. Ebből az áldásból született a három fiunk, majd az ő révükön lett három leányunk, szüleikkel, hat unokánk, hárman hitvesükkel, azok szüleivel, végül négy dédunokánk, akik vigasztaltak kettőnk szüleinek és két nászunknak elvesztéséért. Az Ő emlékük elevenen él bennünk. Ezek előrebocsátása után meg kell vallanom, hogy a feleségemet attól kezdve, hogy az egyházi tanítói eskütétele napján első alkalommal megpillantottam és megszerettem, mindazért, amit később hitvesemként és hivatásában, mint tanítónő és tanárnő a növendékeiért, egyúttal egyházi szolgálatomban aktív részestársamként tett, nem tudok elég hálás lenni neki. Büszke lehettem rá. Külön köszönöm, hogy elviselte, ha alkotó munkát végezvén sokszor magára hagytam és amikor kellett, "elszenvedett szeretetben". Három felejthetetlen élményem örökre hozzá köt. Az egyik az, hogy amikor a negyedik találkozásunk alkalmával megkértem a kezét, igent mondott. A második élményem az, hogy amikor nem egészen egy évvel a háború befejezése után ösztöndíjjal Hollandiába hívtak, és megkérdeztem Tőle, mit tegyek, a kiégett templom és a rommá lőtt parókia előtt másfél éves kisfiunkkal a karján azt mondta: "menned kell". Elég lett volna egy szót sem szólnia s én akkor maradok. Európa és Amerika pedig bezáródott volna előttem. De ő küldött. A harmadik élményem az volt, hogy amikor Hollandiában egy évet a révemen eltölthetett, és a második gyermekünk megszületésekor a Salem kórházban nyelvi nehézségek miatt a szülőpad mellet tolmácsolnom kellett, három teljes órán át csak a gyötrődő arcát láttam. Azóta is látom... Van a Bibliában ez ige, amelyik szerint a "hármas kötél nem szakad el egyhamar" (Prédikátor kve 4,12), nos ez az én hármas kötelem, amelyik engem a házasságunkban kötve tartott és amíg élek, kötni fog. Dr. Imre Ernő

<<< Vissza