A labdarúgó NB II keleti csoportjának őszi szezonját 11. helyen zárta
a Szentesi TE. A december 16-án megtartott tisztújító közgyűlésen a Szentesi
TE új elnökének Kecskeméti Lászlót választották meg, aki akkor
még nem tudott nyilatkozni az új edző személyét illetően, mert még folytak
a tárgyalások.
Az elmúlt évben Bozóky Zoltán vezetésével küzdött a gárda, de az edzői
tisztségről munkahelyi és tanulmányi elfoglaltság miatt lemondott.
Az új edző kiléte most már nem titok, mert január 7-e óta elkezdődött
a felkészülés immár az új szakvezetővel, Török Lászlóval. Az edzéseket
az új tréner, a klub egykori játékosa irányítja.
A vezetőknek és a játékosoknak sem idegen Török László személye, mert
2002. januártól 2003. júniusig a Szentesi TE akkor még NB III-as csapatát
erősítette.
Török László így nyilatkozott a felkérésről:
- Nem tagadom, alaposan meglepődtem, amikor megkerestek a vezetők - magyarázta
a mindössze 34 éves edző.
- Pár órát gondolkodtam az ajánlaton, majd igent mondtam a felkérésre.
Nagy kihívás, nagy lehetőség ez számomra, elvégre nem mindenkinek adatik
meg, hogy az edzői szakmát az NB II-ben kezdje el. Tizennégy évet húztam
le a felnőtt labdarúgásban, jó néhány szakember keze alatt megfordultam.
Igyekszem majd minden tőlük ellesett hasznosat alkalmazni.
- Az előttünk álló tavaszi szezonban az lesz a legfőbb feladatom, hogy
lerakjam a következő évi, a jelenleginél lényegesen acélosabb együttes
alapjait. Ennek érdekében jelentős változások várhatók a keretben, többek
között terveink között szerepel 3-4 NB I/B-s futballista leigazolása.
Velük az évad végére a jelenleginél több hellyel előrébb szeretnénk végezni
a tabellán, de az igazi feladat a következő bajnokságban vár a csapatra,
ami a dobogós helyezés elérését jelenti.
Kép és szöveg: Vidovics Fernc
|