Képünkön: Részlet a templom latin nyelvű leírásából, melyet Csongrád Vármegye Nemesi Közgyűlése készíttetett 1745. augusztus 24-én (Szentesi Levéltár) 1745-ben a reformátusok eldöntötték, hogy az igen kicsi templomot kibővítik, élve Mária Terézia királynő előző évi engedélyével. Közben a katolikus hatóságok - bár addig is tudtak róla - felfigyeltek az épületre, és tiltakozva átalakítása ellen, kezdeményezték a visszaadását. Az elhúzódó ügy korabeli iratai alapján viszonylag hiteles képet alkothatunk a vitás épületről. (A méretek a régi iratokban ölben, lépésben és lábban szerepeltek, a közérthetőség érdekében méterre átszámítva adjuk meg a legfontosabb adatokat. 1 öl = 1,89 m, 1 lépés = 0,74 m, 1 láb = 0,31 m.) A templomhajó hossza 13,3 m, szélessége 6 m volt, boltozatát deszkamennyezet pótolta. A hajó nyugati homlokzatán (a Kurca felé) nyílt az eredeti bejárat, ezt kívül díszesebb keret, ún. porticus övezte. E falon két szoborfülke is volt, de a szobrok hiányoztak. Az északi oldalon, a szentély felé eső keleti falszakaszban nyíló ajtó a boltozott sekrestyébe vezetett, de ezt a reformátusok nem használták, így rossz állapotban volt. A déli falba a reformátusok ajtót vágtak, és ezt használták bejáratként. A patkó formájú, boltozott szentély szélessége és mélysége egyaránt 3,95 méter volt, így az épület belső területe 94 m2-t tett ki, és a karzatokkal együtt mintegy 300 főt fogadhatott be. A kb. fél méter vastag falakat részben faragott kőből, részben téglából úgy építették, hogy a szentély keletre, a hajó pedig nyugatra legyen (= keletelés). Ez a tájolás a középkor emberét a kereszténység egyik fő elemére intette: a napkelte Krisztus feltámadását jelzi, amire a misében is emlékezünk. Ezért van a szentély keleten, melynek padlósíkja magasabb, mint a hajóé, de boltozata alacsonyabb: ez a fő hely a templomban, de a pap alázatos legyen! A szentesi ősi templomról elmondhatjuk, hogy ismert építészeti jellemzői alapján az Árpád-házi királyok idején, valószínűleg a tatárjárás előtt, a XIII. század első felében épülhetett, és így ezt az épületet említették az 1332-ben kelt oklevélben Szent András-templomként. A szentélytől keletre, 6 méternyi távolságra állt a torony, amelyet írott forrás elsőként 1718-ban jelez. Tudjuk, hogy az 1745-ben élt legöregebb szentesiek emlékezete 1690 tájáig nyúlt vissza, főbb vonalakban még régebbi eseményekről is tudtak, de a torony építésének idejét már ők sem ismerték. A forrásokban "ősöreg" jelzővel szereplő, négyzetes alaprajzú torony tehát legkésőbb 1650 körül már állt, valódi korát csak régészetileg lehetne pontosítani. Falainak hossza 3,8 m, magassága 6 méter, szélessége bő fél méter körül volt, belső tere 7,2 m2-t tett ki. A toronyban volt a böldi templom egykori harangja, e mellé 1732-ben a reformátusok egy nagyobbat öntettek, a legkisebbet pedig 1746-ban helyezték fel. A templomhoz két toldalék épület támaszkodott. A nagyobbik egy szín-szerű, 14,2 m hosszú és 3,8 m széles faépítmény volt, a kisebbik bővítményt 1744 körül 5,7 m hosszú vályogfalakból emelték. 1745 nyarán a reformátusok e templom bővítésére kértek engedélyt a Királyi Helytartótanácstól, azzal a valós indokkal, hogy az épület a teljes gyülekezetet már régen nem képes befogadni. Biztos azonban, hogy tartottak Althan M. Károly (1734-1756) váci püspöktől, aki több egykori katolikus templomot vetetett el a protestánsoktól az épület szerkezeti jellemzői alapján. A bővítés során ezért a régi templomnak csak a déli falát akarták meghagyni, keleti vége egybeépült volna a toronnyal; a szentélyt, az északi falat a sekrestyével, és a nyugati homlokzatot a díszes kapuval együtt lebontásra szánták. A Helytartótanács utasítására a vármegye jelentést írt a templomról, és megtiltották, hogy az épületen bármilyen változtatás történjék. Ősszel a reformátusok a királynőhöz is eljuttatták kérésüket, aminek eredményeként a Helytartótanács az év végén újra a vármegyéhez fordult, hogy szerezze be a váci püspök véleményét, és még egy jelentést készítsenek a templomról. Az épület sorsa tehát 1745 végén nyitott kérdés volt, de azt valószínűleg már sokan sejtették, hogy a tervezett bővítés esetleg nem várt irányba terelheti a templom jövőjét. Nagy Géza Balázs

<<< Vissza