Képünkön: Szentes első fényképeinek egyike, rajta a többszörösen átépített torony az 1847-ben elkészült mai templommal (Szentesi Levéltár, XIX. sz. vége). A templom 1768-ban befejezett átalakításai után három évvel már kisebb javításokra került sor. 1778-ban az épület jó karban volt, de a kórusról megjegyezték, hogy nem illik az épülethez. Lázár János plébánosságának kezdetén (1783-1792) a falak már repedeztek, hullott a vakolat, és a tető is javításra szorult, ezért az uradalom 1785-ben a templomot tataroztatta. Sáfrán Mihály plébános (1792-1818) rossz állapotú templomot vett át, amelynek teteje beázott, és már a gyarapodó katolikus közösség befogadásához is kicsi volt. Az uradalom a nagyobb építkezéstől elzárkózott, de 1794-ben elkészült az új tető, a falak és a hajó famennyezetének vakolatát kijavították, új ablakokat építettek be, és az egész épületet kimeszelték. 1810-ben Kámánházy László püspök (1808-1817) megállapította, hogy a kicsi templom 1794 óta nem volt meszelve, ezért utasítást adott az elmaradás pótlására. Az uradalomnak megint két évébe telt, mire az előírt munkálatot elvégezte. 1813-ban a kórus alá padokat állítottak be; a költségeket a hívek és az egyházközség közösen állták. 1823-ban az uradalom felmérette az épületet. Ekkor a templomnak tíz, a sekrestyének két ablaka volt, ezek mellett két-két ajtó tartozott a toronyhoz, a hajóhoz és a sekrestyéhez. Két, egyenként 15 padból álló padtömb volt a templomban: ezek egyik darabja a kórus alatt, a bejárattól jobbra még ma is látható. A főoltárt 7,6 m magasnak és 4 m szélesnek találták, ebből adódik a szentély legkisebb szélességi és magassági adata is; ezen kívül egy mellékoltár volt a templomban. A tető fenyőfa vázra rakott zsindelyből állt, de rossz állapotban volt, miként az épület több része is. A négy építési fázist magába foglaló épület egyes részei valószínűleg külön mozogtak, erre utal a falak állandó repedezése. Leeb Mátyás plébános (1828-1878) tudósítása szerint az 1834-es földrengés a templomot igen megviselte, a szentély és a sekrestye falai a boltozattal együtt ekkor mentek tönkre. A hajó mennyezetét a szú annyira meggyengítette, hogy leszakadását vasalatokkal és gerendákkal igyekeztek elhárítani. Legkésőbb a földrengéskor a torony mindkét oldalán 2-2 méternyi távolságban függőlegesen végigrepedt a fal. Feltehetőleg ekkor rogyott meg a kórus is, amit ezért aládúcoltak. Amikor gróf Nádasdy Ferenc püspök (1823-1845) utasítására az épületet lezárták (1842. január 9.), állapota valóban életveszélyes volt. A korábbi kegyúr, a Károlyi-család, némi egyeztetés után elvállalta az új templom építését, mivel az örökváltság során a városnak egy valóban rossz állagú épületet adtak át. Három terv közül a Károlyiak 1843 végén az "új és nagyobb" épületét választották ki, aminek részét képezte a régi torony felhasználása - természetesen az új épület arányaihoz szükséges mértékben átalakítva, megmagasítva. A kivitelezés részleteinek megtervezése éppen 160 éve, 1844 februárjában zajlott. Magát a munkát - a régi templom bontását - Busch Miklós építőmester irányításával 1844. április 25-én kezdték meg: június 2-án már az új alapok egy része is készen állt. A középkori templom hajóját - az egyetlen épületet, amely az Árpád-házi királyoktól a török időkön át az örökváltságig kísérte Szentes mindennapjait, s amely legalább öt-hatszáz évig állt fenn - egy hónap alatt elbontották bővítményeivel együtt. Ha akkor nem is, ma már történeti léptékűnek tekinthetjük ezt az eseményt, amikor az ősi templomot - Leeb Mátyás plébános szavai szerint - "úgy elbontották, hogy kő kövön nem maradt". Nagy Géza Balázs

<<< Vissza