Dr. Kovács Aranka, a szentesi kórház belgyógyászati osztályának
vezetője néhány héttel ezelőtt kapta meg a dr. Bugyi István-emlékérmet,
amely a legnagyobb elismerésnek számít a kórházban. A főorvos a betegek
konkrét gyógyítása mellett "szívügyének tekinti" az általa alapított
Szívügy klub igazgatását és az osztály zavartalan működésének irányítását
is.
- A belgyógyászati osztály vezetésén kívül ön egy másik fontos feladatot,
a Szívügy klub vezetését is ellátja. Honnan jött az ötlet a klub létrehozására?
- A Szívügy klubot, ami a szívbetegeket tömöríti magába 1989-ben alapítottuk
meg a szívbetegekkel. Azért szerettem volna ezt a klubot megvalósítani,
mert a szívbetegek komoly, nehéz döntések elé kerülnek nap mint nap azzal,
hogy vállalják-e a komoly vizsgálatokat és a műtéteket. Ebben a klubban
szabadon elmondhatják a szorongásaikat, a saját sikereiket és a gyógyulással
kapcsolatos meglátásaikat. A klub változó taglétszámmal, 25-40 fővel működik.
A programok eleinte leszűkültek beszélgetésekre, ismeretátadásra, később
azonban bővítettük a témákat és azóta nemcsak szívbetegségekkel kapcsolatos
témákban tartunk előadásokat. Az utóbbi években pedig nagyon kellemes
egy-három napos kirándulásokra is eljutunk a tagokkal.
- Milyen állapotban van jelenleg a belgyógyászati osztálya?
- A kórház gazdasági szempontból az utóbbi időben igen rossz helyzetben
volt. Ez nem egyedi probléma, sajnos az ország több intézményére is jellemző.
A belgyógyászati osztályt is ugyanazok a nehézségek sújtják, mint a kórház
többi osztályát. Ettől függetlenül nekünk biztosítani kell a betegek megfelelő
ellátását. Úgy gondolom, ez eddig sikerült és a betegek ebből a helyzetből
csak igen keveset éreztek meg.
- Mint minden területen, a gyógyításban is nagyon fontos az utánpótlás.
Annak ellenére, hogy jelenleg a leépítések időszaka jellemző, vannak fiatal
orvosok az osztályon?
- Az osztályunkon jelenleg két fiatalabb orvos van. Mindketten szakorvosok
már, sőt a diabetológus szakképesítést is elvégzik az idén. Ez azt jelenti,
hogy ezek a fiatal orvosok, már hét éve végeztek. Az osztály gerincét
a közép korosztály képviseli. Velem együtt kilencen dolgozunk a belgyógyászati
osztályon, ebből a kilenc személyből négy a főorvos. Nagyon fájlalom,
hogy - annak ellenére, hogy a szentesi kórház a szegedi egyetem oktató
kórháza - évek óta nem jönnek hozzánk hallgatók gyakorlatra. Pedig úgy
érezzük, hogy sok mindent át tudnánk adni a fiataloknak, és biztosítanánk
a megfelelő gyakorlati oktatást. Sajnos, vidéki kórházakba kevésbé jönnek
a hallgatók, és egyre kevesebb az orvosi egyetemre jelentkező fiatalok
száma is. Annál is inkább örülnénk a kezdőknek, hiszen egyre többen közelednek
a nyugdíj felé, és jó lenne azt tudni, hogy van egy stabil, megbízható
utánpótlás gárda a szentesi kórházban.
Kruzslicz Anita
|