Képünkön: Szeged víz alatt (1879) Szeged történetében meghatározó dátum 1879. március 12. (szerda). Ezen a napon a Tisza és mellékfolyóinak áradása következtében szinte teljesen elpusztult a virágzó nagyváros, a Délvidék központja. A rázúdult árvíz a kb. 5600 épülete közül 5200-at elsodort; 165 lakosa a viharos habokban lelte halálát. A 125 évvel ezelőtti természeti katasztrófáról Szentes város lakói a Szentesi Lapból szerezhettek tudomást, amely néhány nappal később egy szemtanú segítségével számolt be a drámai eseményekről: "Az egész ország ez idő szerint Szeged és környéke szomorú sorsának hatása alatt áll. A katasztrófa hírével van tele minden kör, társaság, család. Szentes városa a maga sanyarú helyzetében is őszintén osztozik a sújtottak gyászában... ››Szeged csak volt! Mentünk akit és amit lehet!‹‹ E lesújtó hír érkezett a szerdai napon (1879. március 12.) hozzánk. Amitől tehát aggódó szívvel rettegett az egész ország, aminek kikerülése még kedd estig több mint valószínűnek látszott bekövetkezett, Szegedre betört az ár. A legelső magyar város, itt a mi szép alföldi rónánkon, a pusztulás, enyészet színhelye. Pedig amit emberi erővel meg lehet tenni a védelemre, megtörtént. De hiába. Az utolsó védfal, mely az Alföld gyöngyét a végpusztulástól óvta, szerdán hajnalban ledőlt. S ím itt következnek a részletes tudósítások. "Éjjeli félkettőkor jelentik, hogy nem lehet dolgozni a hullámcsapások miatt, de szakadás nincs. Halálos aggodalomban lestük a híreket. Félkettőkor künn megtörtént a legiszonyúbb. A széltől korbácsolt ár elsodorta a Makkos erdőnél a töltést. Negyedháromkor megkondult a vészharang. A Makkos erdő felől, a Rókus városi utcákon szédítő sebességgel rohant az áradat, félóra alatt az országutat a városház közelében mosta. Száz meg száz kocsi vágtatott minden városrészből Új Szeged felé. Az elöntött utcákból asszonyok, gyermekek jajveszékelve futottak. A töltésekről sok ezernyi nép rohant a Tisza-híd felé. Három órakor a Városház térnek tódult a víz, azt pár perc alatt ellepte. A leányok, asszonyok a házakból segélyért kiabáltak. Pontonok, ladikok indultak menteni. A víz roppant sebességgel terjedt, áradt; zúgva ömlött kapukon, ablakokon át a házakba. A víz a Városház térről az Alsóvárosba tódult, s ellepte a város minden utcáit. A nép ezrei menekült, s csodálandó higgadtságot tanúsított. Férfiak hurcolták az ingókat, hajtották a marhákat, vitték a malacokat. Sokan pőrén menekültek. Az Alsóvárosban sok helyen 7 méter a víz. Csak egy házban 11 embert a romok alá temettetett. A "Csongrád" gőzösre két halottat vittek. Csak a Belváros néhány utcája száraz. Reggeli órákban számos ház ledőlt. Egy mészégetőben tűz ütött ki. A gyufagyár felrobbant, ég. A reáliskola, postaépület víz alatt. Az Iskola utca a város legmagasabb pontja, félig tele vízzel. A víz óriásira nő. Az egész vonalon a töltések beszakadtak. Szemlátomást dűlnek a házak. Döglött ökrök, lovak úsztak. A katonák pontonokon bámulatosan dolgoztak. Még legalább háromszáz ponton kell. Ladik, ponton alig száz van. Élelmiszert nem kapni. Ki csak teheti, Temesvárra menekül. Tömérdeken keresik rokonaikat. Déli 12 órakor a pusztulás mind rémítőbb; alig egy-két utca van szárazon. Az utcák megannyi folyók. A házak nagy számban hirtelen összedőlnek. A földszintes házaknak sok helyütt ablakai se látszanak ki a vízből; számtalan háznak csak teteje látszik. A nép a töltéseken van; nagy része elmenekült. A csónakok nem győzik a munkát. Délután az egész város egy végtelen tenger képét tüntette fel. Iszonyú a rombolás, mit a Tisza pusztító árja végbevitt..." Az ország, sőt Európa és a nagyvilág részvéte Szeged felé fordult. Mindenki részt kívánt venni újjáépítésében. Szentes a legelsők között fejezte ki szolidaritását és segíteni akarását. Erről egy városi képviselő így írt a Szentesi Lap hasábjain: "Közgyűlése volt a városi képviselő-testületnek 1879. március 26-án délelőtt. Soha nem feledem el ezt a napot, és soha nem feledem el ezt a közgyűlést. A hála, a részvét ünnepe volt ez. A polgármesterünk üdvözölvén a megjelent képviselőket, előre bocsátá, hogy ezelőtt egy hónappal a vész küszöbén álltunk, a vész küszöbén, mely megsemmisíté Szegedet, Dorozsmát, Algyőt, Tápét. Hál Istennek a vész múlik, mi megszabadultunk a borzasztó sorstól, mely megsemmisítéssel fenyegeté Csongrád megyét...Elnöklő polgármester a csapás érzetétől áthatott remegő hangon előterjeszteté, hogy a borzasztó vész, mely megsemmisüléssel fenyegette városunkat, elseperte, s talán örökre semmivé tette előbb Algyőt, Tápét, Dorozsmát, majd a magyar alvidék központját, szívét, lelkét, Szegedet. Minket az Isten a veszélytől megóvott, bár a védekezés óriási terhe kimerítette pénztárunkat; de megmaradt tűzhelyünk, vagyonunk, és ez év termése iránt táplált reményünk, s így van erőnk felemelni a részvét karját azoknak támogatására, kik segítségért kiáltanak felénk. Ezután fölhívta elnök a közgyűlést, hogy szavazzon meg bizonyos összeget az árvíz által tönkretett Szeged és a többi község segélyezése céljából. Pár pillanatra a veszteség fájdalma ült minden arcon, néma csend lett a teremben, majd Horváth Ferenc megyei árvaszéki elnök úr indítványozta, hogy Szeged részére 5000, Algyő, Tápé és Dorozsma részére 2000, összesen 7000 forint szavaztassék meg..." Sima Ferenc tanácsnok javasolta, hogy a községeknek külön-külön 1000 forint segélyt adjanak. Több képviselő pártoló felszólalása után Balogh János polgármester összegezte a sajnálatos történéseket: "Elébb ülve, majd észrevétlenül felemelkedve helyéről, minden szívet, minden lelket megrázó erővel ecsetelé a veszteséget, mely Szeged semmivé tételével érte hazánkat. Szeged ezredéves fészke, hol hazánk dicső és gyásznapjai egyaránt találkoznak, a lélekszáma második, de tősgyökeres magyar népét tekintve Magyarország első városa romban hever, egy hatalmas oszlopa dőlve ki benne a magyar nemzetiségnek. Nem mint a szomszéd város polgára, hanem mint hazafi hullatok könnyet Szeged veszte fölött. S valóban a fájdalom, a részvét könnye kicsordult a polgármester szeméből, s alig volt a közgyűlésen ember, ki könnyet nem törölt volna szeméből. A részvétnek nagyszerű és megható pillanata volt ez, melyet feledni nem fogok soha! A közgyűlés egyhangúlag szavazott meg 5 ezer forintot Szeged, egy-egy ezer forintot Algyő, Tápé és Dorozsma részére, összesen 8 ezer forint segélyösszeget." Városunk tehát ezúttal is ötösre vizsgázott szolidaritásból, mint már oly sokszor a történelem folyamán. Labádi Lajos

<<< Vissza