"A margitszigeti szabadtérre egy tarka műsor két száma között kiment a színpadra Latabár Kálmán, leszólt az első sorban ülőkhöz: Nincs egy fésűjük? Tagadó válaszra, fejcsóválva kiment. Szám után visszajött. Ismét feltette a kérdést: Nincs egy fésűjük? Harmadszori sikertelen próbálkozása után sajnálkozva kijelentette: Már szarunk sincs." Kabaré 2004 címmel Molnár Gál Péter tollából közöl érdekes írást az Élet és Irodalom. Említést azért teszünk róla, mivel a tanulmány szentesi kapcsolatokkal rendelkező művészekről is szól. Nevezetesen: Szőke Andrásról és Badár Sándorról. És természetesen Bácskai Mihály igazgatóról. Azt is mondhatnánk: Molnár Gál Péter elemző cikkében a kabarét siratja. Visszatérve Latabár Kálmánhoz a színész egyetlen grimasza, hangsúlya, átértelmező gesztusa jelentőségéről tesz említést. A szerző egyebek mellett kitér a Vidám Színpadra, a Mikroszkópra, a Heti Hetesre, a rádiókabaréra. Megemlékezik régi nagy színészekről és maiakról. Azt írja: "A kabaréműsor ma vaskos gorombáskodás. Ablakon bevágott féltégla-elmésségű visszavágás. Áttételek, példálózások helyét átvette a nyers szókimondás." Ám vannak derűs perceket ajándékozó kivételek. A szerző természetesen Hofi Gézát is megemlíti. Mint írja: "a proliöntudat megfogalmazásában hozott újat. Szőke és Badár a nemzeti toprongyba beleszületettek, piszkos jég hátán fifikával megélők komikus dalnokai. Ők nem luxuskivitelű semmitmondók, bármikor odapörkölők, nagyszájú mindent jobban tudók. Badárból és Szőkéből emberi méltóság és teljes szabadság árad. /.../ Szentesiek. Huszonhat éve Várkonyi Zoltán rektorként kivívta öt színházi szakközépiskola működtetését. Közülük a Horváth Mihály Gimnázium tartott ki mindvégig Bácskai Mihály igazgató-guru jóra provokáló áldott munkájával. A mai színházi középnemzedék Alfölditől Mészáros Istvánig, Ternyáktól Keresztes Viktóriáig, a két Gáspáron át Szávai Viktóriáig innen került ki, de éppen a két dumafranci a bizonyítéka, hogy a bölcs pedagógus nem színészeket nevelt, nem szakmai fogások elsajátításából feleltetett. Önismeretre vezetett. Nyitott szemű életismeretet oktatott. Gondolkodni tanított. Szőke és Badár nem élnek a komikus klisékkel. A komédiásmesterség évezredes elnyűtt fogásaival. /.../ Őszinteségük - csinált őszinteségük - megkapó. Esettségük elbájoló. Szőke és Badár a szocializmus két csóró neveletlenje. Művészi leleményük a máig kiegyenesedni-fölemelkedni nem tudó, rémült öntudat. Félve nézik közönségüket, miközben uralkodnak nézőiken tehetségükkel. Nagy röhögéseknél értékesebbet adnak: mosolyt, kedvességet, felkeltett részvétet, együttérzést, szeretetet. /.../ Eszes bohócságaik, megható komikumuk mesterüket, Bácskait is dicséri." (Élet és Irodalom, 2004. február 13.)

<<< Vissza