Az 1956-os év mérföldkő a Koszta József Múzeum életében. Csalog József, régész-múzeumigazgató és munkatársainak fáradozása nyomán ekkor került napvilágra Szegváron, a Tűzkövesnek nevezett határrészen az az égetett agyagszobrocska, amely "Sarlós Isten" néven vonult be a szakirodalomba és gyakorta visszaköszön a tankönyvek lapjairól is. Bár azóta sok hasonló társa vált ismertté, a jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a tavaly Franciaországban kiadott, az újkőkorról szóló kis kézikönyv címlapjára is ennek fényképét óhajtotta a szerző. Ez a korszak, idegen eredetű szóval neolitikum, idejétmúlt kifejezéssel élve csiszolt kőkor alapvető fordulatot hozott az emberiség életében. Ugyanis egy minden bizonnyal évszázadokon át tartó folyamat során a korábbi, a természetben zsákmányoló életmód háttérbe szorulásával, a földművelés és az állattartás lassú elterjedésével meghonosodott az élelemtermelés. Ennek az összetett szónak esetünkben a "termelő" tagján van a hangsúly. A mai civilizációnk gazdasági alapját képező, különböző termékek sorozatgyártása az élelmiszernek a napi szükségleten túli előállításában gyökeredzett - alig tízezer évvel ezelőtt. A termelési ciklus - növénytermesztés esetében rendszerint egy naptári év - során meg kellett küzdeni az időjárás viszontagságaival, a különböző kártevőkkel, illetve a szaporulatot gátló, gyérítő betegségekkel. Mindezen küzdelmekhez gyakran kérték a Földön túli erők közreműködését. Egyik ilyen hatalmasságként uralta az akkori emberek tudatát az a lény, akit a mindössze 25,5 cm magas "kisplasztika" személyesített meg. Jóindulatát minden bizonnyal áldozatok bemutatásával igyekeztek megnyerni. A férfi alakot mintázó szobrocska külsőségeit illetően a kutatók sok tekintetben azonos nézeteket vallanak. Ilyen pl. a sok más esetben is háromszögletűre formált, lapos arc magyarázata: E túlvilági lény(ek?) maszkot viselnek, hisz a valódi arc a földi halandó számára nem látható. Az ülőalkalmatosságukra pedig a legjobb a trónus megnevezés. A deréktájban látható vonalak övet jelképeznek. Vitára leginkább a jobb vállon levő, "sarlónak látszó tárgy" adott okot: A "földhöz ragadt", mostani észjárásunk szerint a sarló éle még egy ilyen hatalmasság vállát is megsebesítheti - helyesebb lenne tehát jogarról beszélni. A fent említett bálvány, idegen szóval idol által reprezentált lény hatalma a korabeli hitvilágban minden bizonnyal nem volt korlátlan. Jól példázza ezt az is, hogy ugyanitt előkerült egy hasonló nagyságú női figura is. Csak ahogy a nemek szerinti különbségek már akkor is diktálhatták, ő bizony díszes ruhában! Erre utalnak a felsőtestet borító szabályos bekarcolások, mint amilyenek emberalakú edényeken is láthatók. S hogy ezek szövésmintát idéznek, annak a felismerése is az ásató Csalog József érdeme. Ahhoz, hogy valaki mindezeket személyesen megcsodálhassa, nem is kell nagyon messzire mennie, csak a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumba. Ott láthatók, más kultusztárgyakkal együtt, egy több évtizedes, állandó kiállítás keretében, melynek szellemiségén nem fogott az idő vasfoga, ma is megállja a helyét. Az ott olvasható konkrét évszámok azonban az időközben általános érvényűvé vált, a rádiókarbon vizsgálatokon alapuló kronológia következtében már korrekcióra szorulnak. "Sarlós Istenünk" az elmúlt két évtizedben legalább másfélezer évet "öregedett", a mostani felfogás szerint "uralma" a Kr. e. 5000-4500 közötti évekre tehető. Dr. Szabó János József

<<< Vissza