Az ősi református templomról, építési körülményeiről, külső alakjáról, belső berendezéséről nem maradtak fenn emlékek. Bizonyos, hogy szilárd építésű, tetszetős templom volt, hiszen római katolikus atyánkfiai 1847-ig minden nagyobb renoválás nélkül használhatták. Ekkor azonban kicsiny lévén a megszaporodott hívek befogadására, lebontatott és a helyére a mostani Szent Anna templom épült fel. A református hívek "annyira megszaporodtak, hogy a templom, különösen ünnepnapokon, nem volt képes magába fogadni az isteni tiszteletre begyült közönséget, annyira nem, hogy még a földön ülésre sem találtatott hely, hanem a helyet nem találó, szomorú szívvel a templomból kijönni kénteleníttetett." Ezért az egyházközség elöljárói elhatározták, hogy az elöljárósághoz a templom kibővítése iránt folyamodnak. A Helytartótanács azonban Haruckern Ferenc földbirtokos és a váci katolikus püspök javaslatára nem adott engedélyt a templom kibővítésére, hanem elrendelte, hogy azt vissza kell adni a katolikusoknak. 1746. júliusában érkezett meg a helytartótanács rendelete, miszerint a református templomot át kell adni a katolikus híveknek. Elrendelték, hogy a reformátusok új temploma kőalapra épüljön, de úgy, hogy a falak csak vályogból és puhafából épülhetnek. A templom felépítésének határidejét 1747. július 27-re tűzték ki. Építkezési helyül a városháza és az uradalmi nagy istálló közötti szemét és trágyalerakodó helyét jelölték ki. Az új templom első tégláját Gál István lelkipásztor helyezte el, "az örökkévaló Megfoghatatlan Boldog Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek egyetlenegy imádandó, élő Úr Istennek szentséges nevében." Sok megpróbáltatás után a templom 1747. december 3-án készült el. Ekkor avatta fel a templomot Füredi Mihály hódmezővásárhelyi lelkipásztor. A templom felépülése után néhány hónappal egy kőműves legény jelent meg az alispánnál és elmondta, hogy saját szemével látta, amikor a szentesi reformátusok a templomuk építéséhez - a rendelet ellenére - égetett téglát használtak. Feljelentése nyomán 1748. augusztus 23-án egy bizottság jelent meg a templomnál "s a templom falát fúrták, lyuggatták, égetett téglát kerestek benne. Tizenkét helyen lyuggatták ki a falat olyan szélességben, hogy a legvastagabb karú embernek is mentés karja könnyen belefért volna. E szívtelen rombolás még az isteni tiszteletek ideje alatt sem szünetelt, még az éneklés ideje alatt is meghallható volt a pufogás, nemcsak a csendes imádkozás alatt." Gróf Haller főispán azonban hamar leállíttatta ezt a pusztítást, már csak azért is, mert egyetlenegy téglát sem találtak. A sokat szenvedett hívek számára az évekig tartó árvizek, ragályos betegségek, sáskajárás pusztítása után a legnagyobb fájdalmat az jelentette, hogy a templom és az összes egyházi épület, a város nagy részét elpusztító tűzvészben 1760. április 7-én leégett. (folytatjuk)

<<< Vissza