Tizenharmadik
alkalommal csaptak a húrokba a zenészek a Kurca- parti Coctail-partyn
múlt héten pénteken. A baljós szám nem hozott esőfelhőket az ifjúsági
park színpada előtt gyülekező nézőkre, bár előzőleg még ettől tartott
a szervező, Mészáros Gábor. A színpadon Murphy néven ismert billentyűs,
a Murphy Band vezetője az élő zenét pártolja.
Több mint másfél évtizeddel ezelőtt Murphy zenésztársaival, az akkori
Coctail zenekarral nosztalgia-bulikra vonzotta a tizenéveseket az ifjúsági
házba. Akkoriban ők egyfajta űrt töltöttek be a helybeli élő zenélésben,
emlékezett vissza a zenész. Az ifjúság ősztől-nyárig táncolhatott az LGT,
Hungária vagy éppen Beatles-slágerekre, s hogy nyáron se maradjanak Coctail-buli
nélkül, Mészáros Gáborék belevágtak a Kurca-parti zenélésbe. Az azóta
eltelt időszakban azonban ez a műfaj igencsak elcsépeltté vált, véli Murphy,
ők ma már inkább külföldi slágereket játszanak. S hogy mégis a tizenharmadiknál
tart a nyári koncertsorozatuk, annak titkát a megszállottságában látja
Murphy, no meg abban, hogy évről-évre más stílusú zenekart hívott meg
maguk mellé fellépni. A korábbi több napos bulik már tavaly is egyéjszakásra
változtak, s így volt ez most is. Ennek szponzori oka volt, mondja a szervező,
ráadásul az is kérdéses volt, hogy összejön-e a Murphy Band az új felállásban
erre a koncertre.
Az élő zenés programot egy közismert zenekar, az Alibi nyitotta: dallamos
slágerekkel csalogatták az érdeklődőket. Mire sötétedés után a La Bomba
a színpadra lépett, már kezdhetett megnyugodni Murphy, aki nem sokkal
korábban még őszintén bevallotta, hogy kevesli a nézők számát.
Zömmel fiatalok lepték el a nézőteret, olyanok, akik csak hallomásból
ismerhetik a régi Coctail-esteket.
Ezeregyéjszaka lányai
A La Bomba latin ritmusaival tavaly ismerkedhettek meg először, a békéscsabai
együttes akkor még bemelegítésként tartott egy kellemes bulit. A zenekarban
Hevesi Imre énekes mellett most egy új gitáros is zenélt, aki azonban csak
ebben a formációban számított újnak. Ugyanis ezt megelőzően a Murphy Bandben
gitározott Oláh Csaba. Ez a furcsa helyzet nem korbácsolta fel a zenészek
kedélyeit, ám a közönségét a következő produkció annál inkább. Öt, lepelbe
burkolózott hölgy keleti dallamokra előadott hastánc-műsorának hatására
gyorsan kiürültek a sörös asztalok melletti padok: a férfisereg közelről
szemlélte az Ezeregyéjszaka lányait. A szentesi csoport szilveszteri debütálása
óta már több városi rendezvényen előadta ezt a nem mindennapi látványosságot.
Ezzel szemben a Murphy Band új tagjai ezen az estén mutatkoztak be a hazai
közönségnek. A kínai vendégszereplésről hazatért énekesnővel, a derekegyházi
Vida Angélával, egy helybeli gitárossal, Bubori Tiborral és a régi tagokkal,
Vincze Attila basszusgitárossal, Kókai Attila dobossal és Mészáros Gáborral
teljes a névsor január óta. A Murphy Band tizennegyedik éve a Körös-toroki
napok nyitózenekara, s egy jazz-műsort is tervbe vettek. Majd kiderül, ez
lesz-e a tökéletes formáció, mindenesetre a Perfect című dallal kezdett
a zenekar a Kurca partján.
Darók József |