A kettős cím két fontos évfordulóra utal: 120 évvel ezelőtt, 1884. augusztus 26-án született Szentesen Sima László újságíró, lapszerkesztő, történetíró; és 90 éve, 1914-ben hagyta el a nyomdát élete fő munkája, Szentes város története c. könyve, amely a kezdetektől 1837-ig, az örökváltsági pótszerződés megkötéséig foglalja össze városunk múltját. Megírta hiánypótló művének folytatását is, de az 1849-es időhatárig terjedő kötete kéziratban maradt. A korában egyedülálló történeti munka alkotója előtt tisztelgünk, amikor születési évfordulóján fölidézzük göröngyös életútjának főbb állomásait. Édesapja Sima Ferenc református néptanító, későbbi lapkiadó-szerkesztő, országgyűlési képviselő, a helyi 48-as függetlenségi ellenzék vezére; édesanyja Donát Julianna, Donát István földbirtokos lánya. Tizenketten voltak testvérek, de csak ő és Juliska nevű húga élte meg a felnőttkort. Elemi iskoláit szülővárosában végezte. Középiskolai tanulmányait Szentesen kezdte, Kaposvárott folytatta, majd Nagykőrösön fejezte be. Apja nyomdokain haladva - aki több mint 20 éven át szerkesztette a város legjelentősebb újságját, a Szentesi Lapot és az ennek helyébe lépő Csongrádmegyei Ellenzéket - igen korán belekóstolt a tollforgatásba. Még nem volt 15 éves, amikor 1899-ben megjelentek első cikkei, riportjai a Csongrádmegyei Ellenzékben. 1901-ben az újonnan indult Alföldi Ellenzék című helyi lap munkatársa lett. 1903-ban Budapestre költözött, ahol a korszak legjelentősebb polgári ellenzéki lapjainál - Magyarország, Egyetértés, Független Magyarország - gyarapította újságírói ismereteit. 1906-ban hazatelepült Szentesre, s életre keltette apja nagyhírű újságját, a Szentesi Lapot, amelynek felelős szerkesztője lett. A biztosabb megélhetés érdekében 1907-ben városi szolgálatba lépett (előbb gyámpénztári könyvelő, majd főszámvevő), de nem hagyott fel az újságírással sem. Lapja szerkesztése mellett regényeket, elbeszéléseket ír, előadásokat tart, s kitartó szorgalommal gyűjti az anyagot Szentes történetének megírásához. Az ekkoriban született munkái közül kiemelkedik a Csongrád vármegye és Szeged című történelmi vitairata (1909), amelyben a megyeszékhely Szegedre történő telepítése ellen sorakoztatta fel érveit. Politikai téren a helyi függetlenségi ellenzék vezéregyéniségének számított: több cikluson át a II. (Kiséri) 48-as Népkör elnöke, 1914-17 között városi képviselő. 1916-ban behívták katonának, 1917 őszén került haza. Az őszirózsás forradalom időszakában a szociáldemokrata mozgalomhoz csatlakozott, annak egyik legjelentősebb értelmiségi tagja, a Magyarországi Közalkalmazottak Szövetsége szentesi csoportjának elnöke. 1919. november 1-jén beválasztották a Szentesi Nemzeti Tanács ideiglenes végrehajtó bizottságába, majd pedig a Néptanácsba. 1919. március 23-tól a helyi Munkástanács végrehajtó szerveként működő háromtagú direktórium elnöke, a közigazgatási kérdések és a városi pénzügyek intézője. Április 10-én a járási tanácsba, majd a megyei tanácsba delegálták. A tiszai offenzíva összeomlása után (1919 július) az országos sajtódirektórium Kaposvárra rendelte, ahol augusztus végéig szerkesztette a Somogyi Munkás c. lapot. A Tanácsköztársaság megdöntését követően hónapokon át bujkált, végül 1919 decemberében elfogták, és a szegedi Csillag börtönbe zárták. 1921. augusztus végén amnesztiával szabadult. Egyetlen megélhetési forrása az újságírás maradt. Politikai "priusza" miatt természetesen saját lapot nem indíthatott, ezért a magát függetlennek valló Alföldi Újság féllegális, majd rendes munkatársa lett. Hihetetlen munkabírásával hamarosan a lap kulcsemberévé vált: ő írja a vezércikkeket, a fejcikkeket, a vasárnapi irodalmi mellékletet ő látja el regénnyel, novellával, verssel, gyermekmesével. Az ő feladata az időszerű országos, megyei és városi események elemző ismertetése is. Jórészt név nélkül írt, havi 90 pengőért. 1931-ben megvált az Alföldi Újságtól és az újonnan induló Szentesi Hírlap munkatársa lett. Hamarosan itt is pótolhatatlanná vált. Sorozataival érdeklődést keltett, élcelődő hangjával sok bosszúságot okozott a hatalmon lévőknek. Írásait ez időben "Barázda" és "Skorpió" álnéven jelentette meg. Termékenységét jelzi, hogy 1938-ig 46 regényének, két meséskönyvének és egy verseskötetének a kézirata készült el. Irodalmi működéséért 1937-ben a Magyar Nemzeti Irodalmi Társaság rendes tagjai sorába választották. Székfoglaló előadását 1939-ben tartotta meg "Az ezeresztendős Szentes" címen. 1938-ban politikai okok miatt távoznia kellett lapjától, így a következő évben munkanélküliként ünnepelhette újságírói működésének 40. évfordulóját. Egy barátja az alábbi megállapítással vigasztalta levelében: "Hogy így ünnepel: csendesen, görögtűz és bankett nélkül - ez kétségtelen bizonyítéka annak, hogy becsületes munkása volt a tollnak, nem magánérdekeket szolgált, vagy pláne egyéni saját céljait, hanem a közt..." 1946-ban Sima László ismét életre keltette a Szentesi Lapot, amely az elkövetkezőkben a Szociáldemokrata Párt újságjaként működött. Hivatalnoki tapasztalatait is újból kamatoztathatta, amennyiben előbb főszámvevővé, majd gazdasági és pénzügyi tanácsnokká, egyben helyettes polgármesterré választották. Idős kora és a járóképességét korlátozó súlyos betegsége miatt csak rövid ideig szolgálhatta városát. 1947 végén nyugalomba vonult, meghúzódva nagyhegyi szőlőskertjének csendjében. 1952. május 14-én hunyt el; sírja a hékédi református temetőben található. Emlékét értékes történeti munkái és a helyi újságok régi évfolyamai őrzik. Labádi Lajos

<<< Vissza