Képünkön: Dr. Csergő Károly alispán (1926) 1918-ban jelent meg Csergő Károly egyik fő műve Közigazgatási fórumok, különös tekintettel a vármegyék reformjára címen, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia dicséretben részesített. A tisztviselőkről írt bekezdése jól tükrözi Csergő emberi habitusát: "Csak az a tisztviselő teljesíti igazán magasztos hivatását, aki átérzi az eléje kerülő bajokat, szenvedéseket, aki jóakarattal, jó szívvel felkarolja az ínséget, bántalmat, igazságtalanságot szenvedők ügyét, és nemcsak a rendeletek szabályai szerint, hanem a hatóság minden eszközével gondoskodik a gyámolításra szoruló védelméről." 1922 októberében Csergő Károlyt megerősítették főjegyzői tisztségében, 1925. május 19-én pedig elsöprő többséggel - 95:32 szavazati aránnyal - Csongrád vármegye alispánjává választották. A székfoglaló beszédében megfogalmazott szándékok és gondolatok figyelmet érdemelnek; kitételei jelen korunk vezetőinek is zsinórmértékül szolgálhatnának: "Én új állásomban minden erővel azon leszek, hogy az ellentéteket elsimítsam, a közfalakat ledöntsem, és mindenkit lehetőleg egy közös táborba hozzak. Politikai jelszavaktól és irányzatoktól nem hagyom magam vezettetni. Mert hitem és meggyőződésem szerint egy tisztviselőnek minden pártokon felül kell emelkednie, ha eredményesen akar a köz javára munkálkodni. Az én ajtóm tárva lesz mindenki előtt. Szegény, gazdag, iparos, kereskedő vagy gazdálkodó, minden időben bizalommal fordulhat hozzám; én mindenki ügyes-bajos dolgát tőlem telhetőleg igyekezem segíteni." Népszerűségét jelzi, hogy 1929-ben újabb 10 évre alispánná választották, s nem rajta múlott, hogy a ciklus kitöltése előtt, 1937 decemberében nyugdíjba kényszerült. 1923. jan. 15-én megházasodott, nőül vette a 21 éves, nagykikindai születésű Osztie Gabriellát, Osztie József gimnáziumi tanár leányát. Boldog házasságukból egy gyermekük született, Judit, akit közvetlen és kedves modoráért szinte mindenki szeret Szentesen. Fogadalmához híven, alispáni működését mindvégig a korszak súlyos gazdasági-, szociális- és közegészségügyi problémái iránti érzékenység jellemezte. Tudományos alapossággal megírt szociográfiai munkáiban igyekezett ráirányítani a figyelmet a megoldást sürgető kérdésekre. Az Alföld problémái címen 1931-ben megjelent könyvében nagy teret szentelt az agrárválság következtében elnyomorodott agrárproletáriátus munka- és létviszonyainak elemzésére. Ugyanebben a munkájában vetette fel és dolgozta ki a Duna-Tisza csatorna tervét, mint az alföldi megyékben nagy számmal élő kubikusság munkanélküliségének enyhítését célzó egyik lehetséges megoldást. A sokgyerekes családok védelme c. tanulmányában szintén az agrárnépesség szociális és létfeltételeinek javításáért emelte fel szavát. Az ő nevéhez fűződik a zöldkeresztes szolgálat, a tanyai inspekciós szolgálat, valamint a népiskolai növendékek rendszeres közegészségügyi ellenőrzésének megszervezése, a szülőotthonok, napközi otthonok, közegészségházak felállítása. A szociális problémák megoldása terén nagy szaktekintélyre tett szert, ennek tudható be, hogy 1937-ben az Országos Mezőgazdasági Szociálpolitikai Tanács alelnökévé választották. Hivatali teendői mellett kezdettől fogva élénken bekapcsolódott a helyi közéletbe. 1911-től városi képviselő: a színházi-, munkásház-építési-, a városfejlesztési stb. bizottságok tagja. 1914-1917 között a Szentes és Vidéke című újság főszerkesztője, az 1921-ben megalakult Népfőiskolai Tanfolyam rendszeres előadója, a Vöröskereszt Egylet, a Szentesi Önkéntes Mentőegylet, a Szentesi Evezős Klub, a Szentesi Katolikus Egyháztanács és a Katolikus Kör elnöke stb. Sokirányú közigazgatási és közéleti tevékenysége révén több elismerésben részesült: 1926-ban szülőfaluja, Szegvár díszpolgárává avatta, és róla nevezte egyik főutcáját, a Mindszenti utcát; 1934-ben a II-od osztályú Magyar Érdemkereszttel tüntették ki, elnyerte a Testnevelési Érem arany fokozatát stb. Az egyházi élet terén kifejtett buzgalmáért XII. Pius pápa 1941-ben a Nagy Szent Gergely Lovagrend tagjai közé fogadta. Az 1944/45-ös rendszerváltást követően személyét elismeréssel igazolták. 1946-ban a Gazdasági Főtanács felhívására tanulmányt készített A közigazgatási fórumok átalakítása címen; munkáját aranyéremmel jutalmazták. Érdemei ellenére az 1950-es évek túlkapásai őt sem kímélték. 1951-ben családjával együtt kitelepítették Mezőberénybe. Egy évvel később Dobi István miniszterelnök személyes közbenjárására térhetett haza Szentesre. A megaláztatások ellenére újabb munkába fogott, megírta Az aszály elleni védekezés című tanulmányát. Közben - családja eltartása érdekében, túl a 70. életévén - könyvelői vizsgát tett, s állást vállalt előbb a szolnoki cukorgyárban, majd 1954-1957 között a Szegedi Vízügyi Igazgatóság szentesi kirendeltségénél, 1957 és 1962 között pedig a Budapesti Vízügyi Igazgatóságnál. 83 évesen vonult végleg nyugdíjba. A sors még néhány békés évvel megajándékozta. Szentesen hunyt el 1969. június 13-án; sírja a Kálvária temetőben található. Példamutató, tevékeny életéről, maradandó értékeket felmutató tudományos munkásságáról a szülőhely, Szegvár Nagyközség Önkormányzata 2004. szeptember 25-én emléktábla avatással és egy emlékkiállítással emlékezett meg. Illő lenne, hogy Szentes városa is mielőbb maradandó emlékkel tisztelegjen dr. Csergő Károly kimagasló emberi teljesítménye előtt. Labádi Lajos

<<< Vissza