A mai generációhoz tartozók már aligha tudják, hogy 1945-től évtizedeken keresztül október 8. volt Szentes legjelentősebb ünnepe. Egy évvel korábban ugyanis - az országban elsők között - városunkban ekkor fejeződött be a második világháború, ekkor szűnt meg a német megszállás, ekkor ért véget a katonai rekvirálásokkal terhelt háborús gazdálkodás és közigazgatás; a rombolást felválthatta a békés építés, a besorozott férjek és fiúk többéves frontszolgálat után hazatérhettek családjaikhoz. A háborús rettegést átélt kortársak számára 1944. október 8. a valódi felszabadulást jelentette: reményt az újrakezdésre, egy nyugodtabb életre. Utóbb a "nagypolitika" visszásságai sok tekintetben lerontották az új élet megindulását kísérő lelkes hangulatot, de október 8. évről-évre történő megünneplése mindenki számára természetessé vált. Egészen 1990-ig. Ettől kezdve nem volt ildomos "felszabadulásként" emlegetni a háború végét; október 8. méltatlan módon kikerült a városi ünnepnapok közül. "Aki a múltat nem becsüli, az megérdemli, hogy újra átélje azt!" - tartja a mondás. Ennek jegyében talán az a legkevesebb, hogy az évforduló kapcsán felidézzük a 60 évvel ezelőtt történteket, kívánva, hogy az elkövetkezőkben ne számítson főbenjáró bűnnek 1944. október 8. emlékének ápolása, hisz városunk történetének jeles napjai közé tartozik. A korszak helyi eseményei dr. Takács Edit főlevéltáros feltárásai nyomán váltak ismertté; az alábbiakban az ő munkáira támaszkodunk. 1944. szeptember 23-án a Vörös Hadsereg alakulatai Békés és Csongrád megyék térségében átlépték a magyar-román határt. Csongrád megye térségében a 3. magyar hadsereg 23. tábori gyaloghadosztálya, valamint a 8. tábori póthadosztály alakulatai tartózkodtak. Ezekben a napokban Szentesen felsőbb parancsra besorozták az 1904-1908, valamint az 1915-1918-as születésű férfiakat. Dr. Molnár Imre főispánt kinevezték a közép-tiszai hadműveleti terület kormánybiztosává, Szentes székhellyel. Október 6-án a 2. Ukrán Front csapatai megkezdték a hadműveletet a Tiszántúl elfoglalására. Térségünkben a Managarov tábornok vezette 53. hadsereg alakulatai támadtak: a 27. lövészhadtest Hódmezővásárhely-Szarvas-Törökszentmiklós, az 57. lövészhadtest Hódmezővásárhely-Mindszent irányába nyomult előre. Önálló alakulatként támadott Orosháza-Kunszentmárton-Szentes irányába a 18. harckocsi hadtest, parancsnoka Govorunyenko őrnagy volt. A támadás első napján a 3. magyar hadsereg védelmi vonalát kb. 100 km-es szélességben és 40 km-es mélységben áttörték. A 23. magyar tábori gyaloghadosztály erői Szegedre vonultak vissza, a 8. tábori póthadosztály egységei Hódmezővásárhely-Mindszent-Szentes határába húzódtak. A német hadvezetés a Tisza vonalának védelmét követelte a magyaroktól. A 3. magyar hadsereg alakulatai Szentestől viszonylag távol, a Tisza jobb partján Csongrád és Mindszent térségében foglalták el állásaikat. Október 6-án este néhány szovjet repülőgép 8-10 bombát ledobott a városra; szerencsére jelentősebb anyagi kár nem keletkezett. Még ugyanezen a napon dr. Molnár Imre főispán-kormánybiztos elrendelte a város önkéntes kiürítését. Másnap a kora reggeli órákban elhagyták a várost a még itt lévő katonai intézmények, parancsnokságok; elköltöztették a német katonai kórházat; távoztak a karhatalmi alakulatok (csendőrség, rendőrség), valamint a tűzoltóság állománya is. A város közigazgatási tisztviselői október 7-én hajnalban kapták meg a távozásra való felszólítást. A már korábban előkészített iratokon kívül becsomagolták a városi pénztárban őrzött pénzt, takarékbetétkönyveket és egyéb értékeket. Ezek összege mintegy 900000 pengő lehetett. A délután folyamán indították el Szentesről azt a vasúti szerelvényt, amely utolsóként haladt át a Szentes-csongrádi Tisza-hídon. Az esti órákban a szovjet csapatok Kunszentmárton felől elérték a város észak-északnyugati határát. Az aláaknázott tiszai hidat október 8-án hajnalban (más források szerint a déli órákban) felrobbantották. A robbantást egy magyar zászlósnak és két katonának kellett volna végrehajtania, ők azonban megtagadták azt. A hidat azonban nem sikerült megmenteniük, ugyanis német SS-katonák mindhármukat agyonlőtték, és ők maguk hajtották végre a robbantást. Ezzel párhuzamosan az 53. szovjet hadsereg 57. hadtestének 228. Voznyeszenszki lövészhadosztálya - Jeszin őrnagy vezetésével - Hódmezővásárhely felől Mindszent-Szentes határában elérte a Tiszát. Az önálló 18. harckocsi hadtest alakulatai Hódmezővásárhely felől a kora délutáni órákban Szentes határába érkeztek. A Vásárhelyi útról rövid ideig lőtték a várost, s miután semmiféle ellenállást nem tapasztaltak, bevonultak Szentesre. Az elkövetkező napokban a szovjet katonai parancsnokság tárgyalásokat folytatott a szentesi lakosok képviselőivel. Ezek eredményeként a városparancsnok - Fjodorov őrnagy - az általános köztiszteletnek örvendő dr. Négyesi Imre nyugalmazott polgármestert kérte fel a polgári közigazgatás megszervezésére és vezetésére. Hasonló feladattal Csongrád megye alispánjává kinevezte dr. Mátéffy Lászlót. A rendőrség megszervezésével a szolgálattételre jelentkező ifj. Lakos József detektívet bízta meg, felruházva őt a rendőrkapitányi címmel. A háború az ország többi részén még fél éven át tovább tartott, dúlt az eszement nyilas diktatúra; de Szentesen és környékén már hallgattak a fegyverek, megkezdődhetett a háborús sebek begyógyítása. Ezt jelenti október 8., ezért kell a jövőben is megemlékeznünk róla! Labádi Lajos

<<< Vissza