Képünkön: A szentesi Kereszteltek Anyakönyve I. kötetének belső címlapja,
Pruszkay Sámuel kezdő soraival, 1750. október 28.
A XVIII. század elején Szentes lakossága - kivéve a kurcai átjáró (Vámház)
környékén lakókat, és a Tés pusztán élők egy részét - református volt,
így a középkorból fennmaradt városbeli templomot ők használták. A katolikusok
részére a Vámházhoz 1726 előtt egy kis kápolna épült Nepomuki Szent János
tiszteletére, III. Károly király költségén. A felszerelést a király és
báró Harruckern János György földesúr adta, papról a váci püspök gondoskodott.
E papok közül csak Menyhárt Györgyöt (1726) ismerjük név szerint: lakását
a vámszedő, élelmezését és évi 50 forint juttatását a serfőző biztosította.
E papok a csongrádi, majd 1745-től a szegvári plébános fennhatósága alá
tartoztak, és bár külön nem anyakönyveztek, félig-meddig önállóak voltak.
A kápolna 1745-ös leltárában egy kis harang, két miseruha, egy misekönyv,
egy kehely, egy oltárkő, valamint öt, vászonra festett kép (Szentháromság,
Szűz Mária, Szent Sebestyén, Szent Rókus, Szent Rozália) szerepel. A 62
fős katolikus közösség temetője a serfőzdénél, a Vámháztól északra volt.
1745-1750 között a reformátusoktól elvett kiséri templom körül - amelyet
báró Harruckern Ferenc átépíttetett és katolikus felszereléssel látott
el - a püspök és a földesúr újjászervezte az önálló plébániát. Miután
a város az uradalom parancsára felépítette a plébánia- és iskolaépületet,
1750. október 28-án megérkezett az első szentesi plébános, Pruszkay Sámuel.
Pruszkay 1727 körül Révkomáromban született, Nagyszombatban végezte a
teológiát, és doktori grádust szerzett. Magyar anyanyelvű volt, természetesen
tudott latinul, de valamelyest beszélte a német és szlovák nyelvet is.
1760 tavaszán a püspök Vác-alsóvárosi plébánossá és szemináriumi tanárrá
nevezte ki. 1762-től mint székesegyházi kanonok az egyházmegye kormányzatában
szolgált; 1766. február 24-én úti balesetben hunyt el.
A fiatal plébános Szentesre érkezve haladéktalanul megkezdte az anyakönyvezést;
megszervezte a katolikus iskolát, ahol Kristóff István, majd 1753/54-től
Faragó János volt a kántortanító. Az uradalmi betelepítések során egyre
gyarapodó közösség hamar kinőtte a templom körül elhelyezkedő, gerendákkal
övezett temetőt, ezért Pruszkay 1754-ben új temetőt kért az uradalomtól.
A hívek "átszoktatása" céljából a plébános idővel előírta, hogy
a templomnál egy sírhely ára 3 forint: e bevétel a templomot illette.
1754-ben gróf Althann Mihály Károly váci püspök Szentesen kiszolgáltatta
a bérmálás szentségét, és elvégezte a három harang felszentelését is.
1755-től, bár a város lakosságának csak a tizede volt katolikus, az uradalom
nyomására a tanácsnokok negyedének, és az egyik jegyzőnek is katolikusnak
kellett lennie. E lépést, mivel vallási ellentétet szított, Pruszkay is
kárhoztatta, a jószágkormányzót (Chatalides Lipót) ugyanis a katolikusoknak
ártó, tanulatlan taplónak nevezete.
1760 körül Pruszkay leírta, hogy a mintegy ezer szentesi katolikus igénytelen,
rosszul öltözöttek, télen-nyáron bundában járnak, és - mi tagadás - kellemetlen
kipárolgásukat nehéz elviselni; bár a közülük való takácsmesterek kissé
rendezettebbek. A reformátusok közül sokan tudtak írni-olvasni, hiszen
négy iskolájuk is van, de gőgösek és rátartiak. Gyakran vasárnap is dolgoznak,
mert "a szegénységtől e világon semmitől sem félünk jobban!"
A pár lutheránus a reformátusokhoz húz, a 12 görögkeleti család nagyobb
ünnepeire pópát hoz, de halottait a plébánossal temetteti el.
A lelkipásztori teendők végzésében igen gyakran ferences szerzetespapok
segítették a plébánost, ritkán valamelyik környékbeli pap neve is felbukkan
az anyakönyvekben. Ugyancsak anyakönyvből tudjuk, hogy Pruszkay plébánossága
idején 36 személy tért át más vallásról a katolikusra.
Pruszkay a kegyúrtól évi 50 forint kegydíjat, misékért 25 forint stólapénzt,
és 37 forint 30 dénár adómegváltást kapott. A város uradalmi parancsra
1753-tól vagy természetben (tűzifa, só, stb.) vagy pénzben 70 forintot
adott; ezen felül "tizenhat Rh[énes] forintokat, és négy akó (kb.
200 liter) szentesi bort [...] tiszta jó szívünkből" juttattak a
plébánosnak... A hívektől 1760 körül évente 50 forint stólapénz, a 160
házaspár után 100 forint párbér folyt be; a plébániai földek jövedelméről
nincs adat. A plébánia értékeit kétkulcsos ládában tartották, ezek egyikét
a plébános, másikát a templomatya őrizte.
Pruszkay Sámuel tehát tevékeny lelkipásztor volt, aki utódjának lelki
és anyagi értelemben véve is rendezett plébániát hagyott: a későbbiekben
ez nem mindig lesz így...
Nagy Géza Balázs
|
