- Közel három évtizede élek családommal ezen a környéken, s az utóbbi huszonötben szentesi polgárként gyakorlom hivatásomat, gyógyítom betegeimet, s ami kevés időmből még megmarad, végzem közéleti, társadalmi tevékenységemet. Máramarosszigeten születtem, de már az édesapám, húgom, és jómagam is a "kálvinista Milánóban", a vásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségiztünk. A legfogékonyabb és legküzdelmesebb éveimet ott éltem le, nagyszerű tudós tanárok, barátok szellemi légkörében, ami egy életre meghatározta gondolkodásomat, azonosságtudatomat, mindennapi életemet, tevékenységemet. Végeláthatatlan azoknak a személyeknek a sora, akik barátjukká fogadtak, erkölcsi tartást adtak, megtanítottak egyenes derékkal járni az emberek között. Viharos életem e nehéz időszaka nélkülözéssel, megaláztatással, igazságtalansággal teli kemény éveket jelentett. Osztályidegenként évekig nem jutottam be az orvosegyetemre (apja főjegyző volt - a szerk.), pedig gyermekkorom óta áhítottam azt, álmodtam róla. Ám addig is, míg ez valóra nem vált, lettem kitűnő hivatásos favágó, majd mentőápoló. Ennek köszönhetem, hogy olyan iskoláját jártam ki az életnek, amelyért leginkább csak hálával és köszönettel tartozom. Családommal együtt eredendően humanista beállítottságú voltam, s vagyok mind a mai napig. Humanizmusomból adódik, hogy mindenkor gyűlöltem a gyűlölködést, az erőszakot és a durvaságot, mindig vágytam a szépre, a jóra, a szelídségre, s mindez meghatározóvá, küldetéssé vált életemben, azt a csodálatos vásárhelyi éveimnek köszönhetem. Életem folytatása, az utóbbi 20-30 év városomról "szerelmeimről" szól. Tartalékos orvosként 1971 őszén, véletlenül kerültem Szentesre. Korábban, mint diák, mint vívó versenyző néhány alkalommal jártam itt. Tetszett csendessége, tiszta, egységes építészeti arculata, az itt lakók egyszerűsége, becsületessége. Csapatszolgálat alatt helyettesítettem járásunk legtávolabbi zugában, az Isten háta mögötti Eperjesen, majd marasztalásukra ott ragadtam. Egy év után dr. Máté Konrád tanár úr meghívott a szentesi kórház belgyógyászati osztályára. Tíz-tizenegy éven keresztül gyógyítottam az eperjesi, fábiánsebestyéni, cserebökényi, valamint a környező Békés megyei községek betegeit is. Életemnek ez a korszaka, párhuzamosan a belgyógyászati osztályon végzett munkával ismét egy csodálatos, küzdelmes és felejthetetlen időszaka volt. Nem bántam meg, hiszen annyi szeretetet, megbecsülést, segítőkészséget kaptam az ottani emberektől! Pár év alatt személyes példamutatással az ország leghíresebb véradó községe lettünk, s talán ez is az egyik oka, hogy elindul vöröskeresztes vezetői karrierem. Előbb alelnöke, majd elnöke lettem a területi szervezetnek. Szinte pályakezdésemtől itt dolgozom a kórházban, a hűségesekhez tartozóan jártam végig a ranglétrát. Előbb belgyógyász főorvosi kinevezést kaptam, majd a kórház igazgató-helyettes főorvosa, a rendelőintézet igazgatója lettem. Gyermekkorom fanatizmusa, a szakma iránti elkötelezettségem, alázatom, és nem különben az emberek iránti empátiám motiválja mind a mai napig gyógyító munkámat. Többen állítják, hogy sokszenvedélyű ember vagyok. Talán igaz is, s időnkénti testi megroggyanásaim sem térítenek jó útra. Ezt bizonyítja művészetek iránti rajongásom, néprajzi és képzőművészeti gyűjteményem, sok ezer kötetes védett könyvtáram. A valódi szenvedélyem azonban a leghosszabb és legtartalmasabb mind közül: a Vöröskereszt. Mióta ráeszméltem az igazi hivatásomra, "életemet és véremet" adtam mások egészségéért. Fiatalon kerültem be az országos vezetőségbe, '92-ben a Magyar Vöröskereszt alelnökévé választottak. Mindmáig példaértékű alapítványt hoztunk létre Szentesen a véradó mozgalomért és a szegényekért. Területi szervezetünk évtizedek óta kiemelkedő karitatív munkát végez. Észrevétlenül váltam szentesivé. Évekig tartózkodó voltam. Nem volt ebben semmi céltudatosság, egyszerűen lekötött a hivatásom, a közéleti tevékenységem, s egy kevés jutott belőlem áldásos, szeretett feleségemnek és három csodálatos gyermekemnek. Az a biztos, megingathatatlan hátország, melyet ők biztosítanak nekem, nélkülözhetetlen és alapvető feltétele a folyamatos életigenlésnek. Számtalanszor eltűnődöm, hogy akkor, amikor a társadalmi munka feltételei megszűnőben vannak, a közéleti tevékenység leértékelődött, érdemes-e mindezt végezni? Talán kevesen gondolják, hogy igen, én magamat közéjük sorolom. A dr. Bugyi István-díj gyógyító munkám betetőzése, kiteljesedése. Megbecsült szentesi polgárrá tesz engem. Sok nagyszerű dolog, történés összességének az eredménye. Olyan környezetben éltem, nagyszerű partnerek, közvetlen munkatársak között, akikkel öröm volt együtt dolgozni, s akiknek köszönettel tartozom. Ars poétikám: emberi méltóságot mindenkinek. Az együttérzést, az emberek iránti empátiát, a segítségnyújtást, a tiszteletet, ez feltételezi azt is, ami a munkámat jellemezte, hogy végtelen alázattal végeztem hivatásomat. - A díj nagy megtiszteltetés. Fantasztikus dolog, hogy olyan időpontban kapom meg, amikor a kórház felvette a professzor nevét. Akivel nagy barátságban voltam, és tiszteltem. Lejegyezte: Lovas József

<<< Vissza