Csallány Gábor is olyan szentesi volt, aki nem Szentesen született, nem is itt hunyt el, élete és munkássága azonban annyira egybeforrt városunkkal, hogy büszkén valljuk saját gyermekünknek, és kötelességünknek tartjuk emlékének ápolását. Ennek szellemében halálának 60. évfordulóján felidézzük életútját, számba véve maradandó alkotásainak sorát. A Tolna vármegyei Tamásiban született 1871. május 10-én. Édesapja Csallány Lajos MÁV-hivatalnok, édesanyja Léhner Julianna. Elemi iskoláit Budapesten, majd atyja áthelyezése folytán Bátaszéken végezte. Gimnáziumi tanulmányait a budapesti Markó utcai katolikus főgimnáziumban kezdte, majd főkalauz apja újabb áthelyezései miatt előbb Károlyvárosban, majd Fiuméban folytatta. Lakhelyváltozásainak köszönhetően jól elsajátította a német, horvát és olasz nyelveket. A gimnázium után Budapesten műszaki és elektrotechnikai tanfolyamokat hallgatott, majd 1890-ben mint műszaki asszisztens az Adriai Tengerhajózási Társaság "Matlekovics" nevű hajóján féléves tengeri utazást tett Dél-Amerikában. 1892 februárjában, 21 éves fiatalemberként került Szentesre, ahol a Körös-Tisza-Maros Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulatnál nyert alkalmazást, mint műszaki díjnok és telefon-felügyelő. 1894-ben nőül vette özv. Hőnigh Benőné született Csergő Karolinát három gyermekkel. Házasságukból hat gyermek született, összesen tehát kilenc gyermeket nevelt fel és taníttatott ki. 1902-ben a Csongrád Vármegyei Közkórház gondnokává nevezték ki, mely tisztségét 1926-ig, megyei múzeum-igazgatóvá történt kinevezéséig viselte. Csallány Gábor az Ármentesítő Társulatnál végzett munkája során került kapcsolatba a földből kifordult tárgyakkal, leletekkel, melyek felkeltették érdeklődését. Hamarosan szenvedélyes gyűjtője lett ezeknek. Néhány év elteltével már igen értékes gyűjteményt mondhatott magáénak. Ennek köszönhette, hogy 1895-ben a Magyar Nemzeti Múzeum akkori igazgatója (Hampel József), mint amatőr gyűjtőt, kinevezte helyi megbízottnak. Már ekkor felmerült benne, hogy Csongrád vármegye múltjának feltárásához szervezettebb formában kellene hozzálátni. Kezdeti elképzelései az 1896-os ezredéves évforduló nagyszabású történelmi kiállításai láttán szilárdultak elhatározássá. Ennek lényege az volt, hogy a nagy múltú Csongrád vármegye székhelyén, Szentesen, egy történelmi és régészeti társulatot kell alakítani, mely hivatva lenne a megye területén ásatásokat kezdeményezni és finanszírozni, a szétszórtan lévő régiségeket adományozás vagy vétel útján megszerezni, az összegyűlt anyagot rendszeres múzeumi kiállításban egyesíteni, s mindez által a közönség érdeklődését a történeti és régészeti tudományok iránt felkelteni. Megjegyzendő, hogy ilyen intézmény még nem létezett a megyében. Az elhatározást hamarosan tett követte. 1897 tavaszán sajtópropagandát indított, részletesen kifejtve egy történelmi társulat létrehozásának szükségességét, s kérve a lakosság támogatását. Első próbálkozását kudarc követte; felhívására senki sem jelentkezett. Kedvét nem veszítette el. Bízva kezdeményezésének nemes céljában, egy aláírási ívvel házról házra, hivatalról hivatalra járva, egyenként kért fel mindenkit, hogy lépjen be a társulatba. Fáradozása eredményeként 160-an aláírták az ívet, köztük a város legtekintélyesebb polgárai. 1897. május 9-én megtartották a Csongrád Vármegyei Történelmi és Régészeti Társulat alakuló közgyűlést, 45 alapító taggal. A megválasztott tisztikarban Csallány Gábor múzeumi őrként kapott helyet. A rendszeressé váló ásatások mellett Csallány folyamatosan képezte magát: 1899-ben elvégezte a Nemzeti Múzeumban első alkalommal szervezett archeológiai és numizmatikai tanfolyamot, majd részt vett a néprajzi kurzuson is. Ismereteinek gyarapítása céljából évente nagyobb belföldi és külföldi utazásokat tett, mindenütt felkeresve a helyi múzeumokat. A századfordulótól tanulmányai rendszeresen megjelentek az Archeológiai- és a Néprajzi Értesítőben, a Hadtörténelmi Lapokban, s több önálló kiadvánnyal is büszkélkedhetett. A társulat beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Ezt bizonyítja, hogy a tulajdonába került régészeti leletek, történelmi dokumentumok, tárgyak, könyvek száma az alakulástól számított rövid 6 év leforgása alatt 10000-ről 30000 db-ra nőtt. Az anyag rohamos gyarapodásával, értékének növekedésével és nem utolsó sorban a társulat állandó anyagi és helyiséggondjával lehetett összefüggésben, hogy 1906-ban a társulatot egyesületté alakították, kimondva, hogy nyilvános jellegű múzeumának fenntartását a vármegye veszi át. 1926-ban a teljes gyűjteményt - amelynek anyaga ekkor már 100 000 darab felé közeledett - átvette a megye. Ettől kezdve hivatalosan is Csongrád Vármegye Múzeuma néven működött, élén Csallány Gábor örökös igazgatóval. Utolsó hónapjai életművének, vagyis az általa alapított múzeum menekítésével, megmentésével teltek. Ameddig tehette, kísérte beládázott, féltve őrzött gyűjteményét. Több kitérő után, az ostrom alatt álló Budapesten érte a halál, 1945. január 31-én. A kései utódok, a szentesi múzeum munkatársai máig hűen ápolják az alapító emlékét. Az 1970-ben megalakult Múzeum Baráti Kör Csallány Gábor nevét vette fel, s első teendője volt, hogy hazahozassa hamvait a Kálvária-temetőbe. Emléktáblája megtalálható a Koszta József Múzeum falán és tamási szülőházán; a Széchenyi-liget Kurca-parti sétánya az ő nevét viseli; olajfestményű portréja a múzeumban látható (Tokácsli Lajos alkotása). Labádi Lajos

<<< Vissza