1998-ban a magyar államiság millenniuma alkalmából alapította a budapesti székhelyű Falvak Kultúrájáért Alapítvány a Magyar Kultúra Lovagja cím adományozására szabályzatát. A kulturális szervezetek, alapítványok és a tanácsadó testület évente javaslatot tehetnek a Magyar Kultúra Lovagja cím odaítélésére. 2004. őszén 175 személy kitüntetésére érkezett javaslat. Közülük 35 főt ért az a megtiszteltetés, hogy a Falvak Kultúrájáért Alapítvány ünnepségén január 22-én Budapesten a Stefánia-palotában az ünnepi gálaműsort követően átvehette a Magyar Kultúra Lovagja címet. A kitüntetettek között volt városunkból Bese László nyugalmazott alezredes, 1974-től fazekas, a szentesi fekete kerámiakészítés továbbvivője, ma is élő nagy öregje. Laci bácsi, a ceremónia részét képző kardlappal történő vállon érintést katonához méltón: "A hazámat szolgálom!" szavakkal köszönte meg. Nyugállományba vonulása utáni régi-új tevékenységéről, a fazekasságról így beszélt: "A fazekasság a legnehezebb mesterség a földön. Az egyetlen, ahol nincs kontár. Mert ahhoz, hogy egy cserép vagy hamutartó elkészüljön, egy egész műhely kell; benne korong, égető kemence, máz, agyag stb, stb. Itt az embernek geológusnak, kémikusnak, pirotechnikusnak is kell lennie, meg egy kicsit művésznek is, hogy a készülő tárgy formavilágát kialakítsa. Nem utolsó sorban rajzolni, festeni, szobrászkodni is tudni kell." Laci bácsiék még az 1940-es években a Jókai utcai és a Korsós sori műhelyekben - amikor a fekete kerámiát készítő Berényi Bálint többszörösen kitüntetett aranykoszorús mestertől és fiától Berényi László közhasználatú edényeket készítő fazekasmestertől tanultak - , maguk készítették a mázat is. Hozzá a Petőfi utcai boltban vásárolt festékeket oxidokkal vegyítették, leőrölték egy malomkövön, és csak ezután használták fel. Az agyagot is ők szűrték, taposták. Ma már ezt is készen kapják. Megvan ugyan most is az agyagőrlő gépe, de ezzel már csak a hulladék agyagot teszi újrahasználhatóvá. A fazekas mindig mindent maga csinált, így a kemencét is. Laci bácsi is maga építette saját kemencéit, sőt még a másokét is. Annak, aki erre a mesterségre adta a fejét, tudnia kellett korongozni, díszíteni, égetni is. Bese Laci 14 éves korára ezeket elsajátította, magát "műfazekasnak" nevezte el, hiszen Drahos István mellett már díszedényeket (pl. vázákat, stb.) is készített. Drahos tanár úr akkor ezt mondta neki:"Lacikám, nem vagy te műfazekas. A fazekas mind művész. Ne emeld ki magad, még ha művészi munkát csinálsz is valamikor. Mert az az ember, aki az ősanyagból értékes dolgot tud csinálni, az maga művész." Bő félévszázaddal ezután, a most 79 éves Bese László - a Magyar Kultúra Lovagja - így vélekedik erről: "Ne legyek én művész, nem szeretem a cirádákat. Sokan hívnak engem művész úrnak, meg feltüntetik, hogy keramikus mester, meg a fazekasság nagy mestere. Most is elmondtak mindent rólam, már pirultam bele. Az a művész, aki művészi munkát tud csinálni. Ez lehet lakatos is, asztalos is, szabó is. De mivel a fazekas már akkor művész, mikor megtanul korongozni, akkor joggal mondják, hogy művész úr. De ezt mondhatták az öreg fazekasra is, aki piacra tudott cserepet csinálni, és díszedényt nem. Mert az is az eredeti agyagból dolgozott; mert árut hozott létre, az akkori kornak megfelelő szépet, hasznosat." Bese László már a tavaszra, a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár jeles napjára - április 25-ére - készül. Hiszen egykori katonatársai, barátai, akikkel lovaggá ütésekor az ünnepségen is találkozott, megígérték, akkor jönnek legközelebb Szentesre, és kiváncsiak legújabb munkáira. A muzsikát, a táncot ma is szerető és művelő, ám a lábbal hajtott korongozásban már el-elfáradó, de a szentesi fekete kerámia készítésében és továbbadásában az 1970-es évek közepétől máig példaértékű munkát végző mester néhány művészi munkája állandó dísze jelenleg is a Hegedűs László Helyőrségi Klub egyik reprezentatív termének az Ady E. u. 2. szám alatt. Hankó Györgyné

<<< Vissza