"Régiek közül való szentesi ember: érző szívű, nagyeszű, széles szemhatárú férfi hunyta le a szemét tegnap reggel a Sarkadi Nagy Antal utca egyik házában. Elment az élők sorából Ecseri Lajos, és halálát nemcsak az a fekete lobogó gyászolja, amit a városházán lenget a szellő Szentes egykori főügyészének emlékezetére, - a kisemberek ezrei figyelnek fel munkájukból a szomorú hírre ezen a hétköznapon. A dolgozó emberek, a föld verítékező művelői, akiknek problémáit, gondjait és nyomorúságát senki se ismerte jobban, mint az a galambősz bajuszú, szálas öregember, akinek az évek súlyától meghajlott alakját esztendők óta nem láttuk már a szentesi utcákon, és aki tegnap elment csöndben." Az Alföldi Újság 1938. május 13-diki számának címoldalán jelentek meg ezek a sorok, búcsúztatva a város országos hírű tudós szülöttét, akinek öreg napjaira a mellőzöttség jutott osztályrészül. Műveit, melyek megjelenésükkor nagy feltűnést keltettek, azóta régen belepte a por, s még tudós berkekben is alig akadnak néhányan, akik tudják, hogy ki volt Ecseri Lajos. Szentesen született 1860. március 7-én; szülei Ehrlich József gabonakereskedő és Hajduska Rozália. Az elemi iskoláit és a gimnázium alsó 6 osztályát szülővárosában végezte. Nyaranként szülei birtokán szérűpásztorként dolgozott, így már ifjú korában megismerkedett a szántóvető nép mindennapi életével. A gimnáziumot a budapesti Markó utcai katolikus főgimnáziumban fejezte be. Itt a magyar nyelv és irodalom tanára Szarvas Gábor, a Magyar Nyelvőr szerkesztője volt, akinek ösztönzésére tájszavakat, karácsonyi pásztorénekeket, népi szólásokat és közmondásokat gyűjtött a Nyelvőr számára. Történelem és magyar szakos tanár szeretett volna lenni, de szülei kívánságára az érettségi után (1878) a jogi egyetemen folytatta tanulmányait. Legkedvesebb tantárgyának a nemzetgazdasági ismereteket tekintette. 1885-ben jogi doktorátust szerzett, majd 1886 őszén hazatelepült Szentesre, és ügyvédi irodát nyitott. Egy évre rá nőül vette Hakker Vilmát, egy jómódú földbirtokos lányát. Az ügyvédi praxis mellett kb. 500 holdnyi saját és bérelt földön gazdálkodásba fogott. Városi és megyei képviselőként bekapcsolódott a helyi közéletbe is. Politikailag a Sima Ferenc vezette 48-as függetlenségi ellenzékhez csatlakozott. Pártja jelölésére 1893-ban Szentes város tiszti főügyészévé választották, mely tisztséget kis megszakítással 1902-ig viselte. Az 1890-es években a mezőgazdasági és a Viharsarok megyéiben kibontakozott agrárszocialista mozgalmak hatására figyelme ismét a közgazdasági kérdésekre irányult. Újszerű vizsgálati módszerekkel szerzett tapasztalatait Az alföldi munkáskérdés és a mezőgazdasági válság című könyvében foglalta össze, amely országos sikert aratott (1898). Kiemelt figyelmet érdemelnek A szegény ember (1908) és A szegény emberről (1912) című munkái, amelyeket a Budapesti Szemlében tett közzé. Ezekben a közgazdasági tartalomnál nagyobb teret kapnak a népéletről, a népnyelvről és a néplélekről szóló megfigyelései, műfajilag évtizedekkel megelőzve az 1930-as évek "falukutató" íróit. Ezek az írások nagy hatással voltak többek között Móra Ferencre és Kiss Lajos neves vásárhelyi néprajzkutatóra. Az őszirózsás forradalom idején Ecseri Lajos átmenetileg az események középpontjába került: 1918. december 16-án a Nemzeti Tanács helyébe lépő Néptanács elnökévé választották. E mozgalmas napokban kapta az értesítést, hogy több évtizedes szakírói és irodalmi munkásságára tekintettel a szegedi Dugonics Társaság a tagjai közé fogadta. A forradalmak után visszavonult a közélettől. Felhagyott az írással is, de az 1920-as évek végén kibontakozó gazdasági világválság újra kezébe adta a tollat. Kimutatta, hogy a munkaalkalmak csökkenése különösen a nagyszámú kubikosságot juttatta nyomorúságos helyzetbe, tehát elsősorban rajtuk kellene segíteni. Ennek módozatait foglalta össze A magyar földmíves nép munkája című tanulmányában, ami 1930-ban jelent meg nyomtatásban. 78 évesen, 1938. május 12-én ragadta el a halál. A sajtóban megjelent méltatás joggal állapíthatta meg, hogy: "Jó ember volt. Okos ember volt. Szentesi ember maradt akkor is, amikor könyvei országos feltűnést keltettek, és az maradt akkor is, amikor a zajos közélet elől otthonának magányában álmodott ennek a földnek és ennek a dolgozó népnek a boldogabb jövőjéről, amelyben utolsó leheletéig hitt." Labádi Lajos

<<< Vissza