Az idősebb szentesiek még emlékezhetnek rá, hogy a város egyik központi utcája - a mai József Attila utca - 1945 előtt Sarkadi Nagy Antal nevét viselte. Mivel hivalkodástól mentes, csendes életet élt, személye a kortársak előtt sem volt általánosan ismert. Majd csak halála után vált azzá, mint nemes adományozóé. A mai szentesiek valószínűleg semmit sem tudnak róla, ezért indokolt, hogy 110 éves halálozási évfordulóján felidézzük emlékét. A nagy múltú, s rendkívül kiterjedt Sarkadi Nagy családból származott, amelynek tagjai 1650-ben II. Rákóczi György erdélyi fejedelemtől nyerték nemességüket. A család ősi fészke a Békés vármegyei Sarkadkeresztúron volt, a hagyomány szerint innen ered előnevük. A família egyik ága a XIX. század elején telepedett le Szentesen; 1818-ban iktatták be őket a Csongrád vármegyei nemesek sorába. Antal már Szentesen született 1850. március 7-én; édesapja Sarkadi Nagy Antal földbirtokos, édesanyja Sarkadi Nagy Julianna. Ifjú éveiről keveset tudunk. Elemi és középiskoláit szülőhelyén végezte, majd jogot tanult. 1878-ban Csongrád vármegye szolgálatába lépett, mint főpénztárnok. Tisztségét haláláig viselte. "Egész hivatalos életét a szerény, csendes, zaj nélküli munkálkodás jellemezte...Pontosságáról, rendszeretetéről, egyszerűségéről máig is híres" - vallották róla tisztviselőtársai. 1879. május 26-án nőül vette Cserna Katalint, Cserna János földbirtokos leányát, aki a Pest vármegyei Hernádról származott. Az esküvő Új-Hartyánban volt, a násznagyi teendőket Pólya Ferenc szentesi gimnáziumi tanár látta el. A köztiszteletnek örvendő szorgalmas tisztviselő élete teljében megbetegedett. Hosszas szenvedés után 1895. június 13-án hunyt el. A korszak félelmetes betegsége, a tüdővész vitte el életének 46. évében. A Szentesi Lap kiemelte, hogy: "A vármegye egyik főtisztviselője és Szentes társadalmának egyik rokonszenves tagja hunyt el Sarkadi Nagy Antal vármegyei főpénztárnok személyében. A gyászeset nem váratlanul következett be, mert a derék férfiú huzamos idő óta szenvedett súlyos betegségben, melynek orvoslását külföldön is hasztalan kereste. A megboldogult azon kevesek közé tartozott, kiknek határozott pártállásuk dacára sem volt ellenségük. Nem gyűlölködött senkivel, nem gyűlölte őt sem senki, sőt szelíd modoránál, jó szívénél, és tiszta karakterénél fogva biztosította magának a közönség osztatlan rokonszenvét és nagyrabecsülését." A református középtemetőben lévő családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. A végtisztességen testületileg megjelentek a vármegyei, városi, járásbírósági, ármentesítő társulati és pénzintézeti tisztviselők, továbbá a megyei és városi képviselő-testületek tagjai. A háznál Gerőcz Lajos lelkész végezte a gyászszertartást, a sírnál pedig Filó János lelkész mondott imát. Ugyancsak a sírnál dr. Csató Zsigmond alispán búcsúztatta el megható szavakkal a korán elhunyt érdemes tisztviselőt. A temetést követően felbontott végrendeletéből kitűnt, hogy tetemes összeget hagyományozott jótékony célokra. Szülővárosa javára 50 000 osztrák értékű forintot (100 000 koronát) hagyott, egy Szentesen létesítendő Árvaház fenntartása céljára, amelybe "valláskülönbség nélkül, mindkét nembeli növendékek felvétessenek". A szentesi református egyháznak 500 forint (1000 korona) adományt juttatott alapítványul, azon teljesen vagyontalan református hitvallású anyák számára, akik gyermekágyban fekszenek. Ezeken felül a szentesi főgimnázium javára 1000 forintos (2000 koronás) alapítványt tett, hogy annak kamataiból a magyar nyelvből és irodalomból legjobb előmenetelt tanúsító, továbbá a reál tantárgyakból kiváló tanuló, illetve a legjobb erkölcsi magaviseletű tanuló díjaztassék. Végül ugyancsak a református egyháznál családi sírboltjának gondozására 1000 forint hagyományt tett. Az utókor sem maradt hálátlan. A lakosság kezdeményezésére 1896-ban közadakozásból megfestették Sarkadi Nagy Antal, és az 1893-ban szintén fiatalon, 42 évesen elhunyt unokatestvér, Sarkadi Nagy Mihály polgármester életnagyságú portréját, amelyeket 1898 májusában díszközgyűlés keretében lepleztek le. Az ünnepségről beszámoló korabeli újságíró az alábbi gondolattal zárta tudósítását: "Szentes város önmagát becsüli meg, midőn e két férfiú arcképét pünkösd ünnepén díszközgyűlésen leleplezve, meggyújtja a kegyelet mécsét, hogy ennek fényénél meglássák a város igaz fiai azt az utat, melyen haladniuk kell, hogy életükben tiszteltek, haláluk után áldottak legyenek." Labádi Lajos

<<< Vissza