Wekerle Sándor miniszterelnök Az ügyvezető kormány tehetetlennek bizonyult a megyék ellenállásával szemben. Megítélése szerint a közviszonyok teljes anarchiába jutottak, a közigazgatási apparátus az egész vonalon felmondta a szolgálatot. A növekvő ellenzékiség letörése érdekében mind határozottabban sürgette a kivételes állapot bevezetését. A koalíció vezérkarát szintén foglalkoztatta a kérdés: - Nem vezet-e anarchiára a hosszú ellenállás? A Vezérlőbizottság jobbszárnyán megérlelődött az alkuvágy, az udvarral való megegyezés szándéka. A december közepe óta intenzíven folyó tárgyalásokon a koalíció fokozatosan visszavonult, feladva addigi programját. Az uralkodó ennek ellenére a rendkívüli intézkedések bevezetése mellett döntött. 1906. február 19-én katonai erő bevonásával feloszlatta az országgyűlést, a belügyminiszter gyűléstilalmat rendelt el, megszigorította a cenzúrát, megvonta a még ellenálló megyék állami javadalmazását, feloszlatta az alkotmányvédő bizottságokat, és intézkedett az adók hatalmi úton történő beszedéséről és a sorozások lebonyolításáról. A koalíció nem fejtett ki komoly ellenállást az erőszakos rendszabályokkal szemben. A Vezérlőbizottság a nemzethez intézett kiáltványában elítélte az újabb törvénytelenségeket, de valódi, tömegeket megmozgató harcra már nem vállalkozott. A bizottság tagjainak többsége - köztük Kossuth Ferenc - kész volt a "tisztes alkura". A lanyha központi vezetés mellett nem volt csodálható, hogy a törvényhatóságok az adózás és az újoncozás ügyében a legtöbb helyen meghátráltak. Csongrád Vármegye Alkotmányvédő Bizottsága az országgyűlés feloszlatásának másnapján értekezletet tartott, és megvitatta az újonnan előállt politikai helyzetet. Mély fájdalommal és megdöbbenéssel vette tudomásul a kormány azon eljárását, amellyel az országgyűlést feloszlatta, és ezáltal lehetetlenné tette, hogy a "legválságosabb időszakban a nemzet törvényes képviselete az ország sorsának intézésében törvényes befolyását érvényesítse." A bizottság indítványozta, hogy a legközelebbi megyei közgyűlés tiltakozzék az újabb törvénysértés ellen, és sürgesse az országgyűlés mielőbbi egybehívását. A nemzeti ellenállás kérdésében a további kitartás mellett foglalt állást, de javaslatában ezúttal felbukkant a meghátrálásra utaló hajlam is. Az Alkotmányvédő Bizottság ülésén ugyanis Fekete Márton és kisebbségi csoportja indítványozta, hogy oldják fel a tisztviselőket a korábbi szigorú tilalom alól, és engedélyezzék számukra, hogy az önként befizetett állami adókat elfogadhassák, illetve az önként jelentkező újoncokat besorozhassák. Azzal érveltek, hogy a további tilalom esetén a kormányzat idegen tisztviselőket ültet a megye nyakára, amiért ők nem vállalják a felelősséget. A nyomaték kedvéért bejelentették, hogy indítványuk elutasítása esetén kilépnek az Alkotmányvédő Bizottságból. Az eredeti határozatokhoz ragaszkodó többség végül engedett a kisebbség zsarolásának, azzal a megszorítással, hogy társadalmi úton széleskörű akciót indítanak az önkéntes adófizetés és újoncozás leszerelésére. 1906. március végén a koalíció és az udvar közötti tárgyalások végkifejlethez közeledtek. Az államgépezet akadozása, a közállapotok fellazulása, a munkás - és parasztmozgalmak felerősödött aktivitása mind olyan tényezők voltak, amelyek a mielőbbi megegyezésre sarkallták a tárgyaló feleket. A meggyengült koalíció a hatalomra jutás érdekében hajlandónak mutatkozott korábbi programjának teljes feladására. Kormányalakítás esetén vállalta katonai követeléseinek félre tételét, a költségvetés és újoncjutalék megszavazását, a külkereskedelmi szerződések törvénybe iktatását, a Tisza - és Fejérváry-kormány felmentését minden anyagi és jogi felelősség alól, valamint a választójogi reform megvalósítását. Ezen az alapon az udvar hajlandó volt a kiegyezésre, így a paktum április 4-én létrejött. Ferenc József három nappal később Wekerle Sándort bízta meg a kormányalakítással, aki élvezte az udvar bizalmát és a koalíció rokonszenvét egyaránt. Az alku során tett engedményeket a koalíció az alkotmány helyreállításáért hozott áldozatnak és a nemzeti eszme győzelmének igyekezett feltüntetni, tagadva teljes leszerelését. Szentes népe az Alföldi Ellenzék április 5-i rendkívüli kiadásából értesülhetett a Bécsben folyó tárgyalások eredményéről. "Bécs beadja derekát" - adta hírül dr. Molnár Jenő távirata, tudatva azt is, hogy az országgyűlési választásokat rövid időn belül elrendelik a koalíciós minisztérium vezetésével. A két nappal később megjelent újabb rendkívüli szám - követve a koalíció által elhintett felfogást - már arról értesítette olvasóit, hogy az uralkodó az ellenzék minden feltételét elfogadta, ezáltal a megegyezés és a béke létrejött. Az általános elégedettséget tovább növelte Csató Zsigmond főispán felmentésének a híre. Az időközben kiírt országgyűlési választások előkészületei során úgy látszott, hogy Szentesen Molnár Jenő lesz az egyedüli jelölt, utóbb azonban két riválisa is akadt. Sok esélyük nem volt Molnárral szemben, amelyet igazolt az április 29-én megtartott választás eredménye. A szokatlanul rövid és csendes választáson nagy fölénnyel ismét dr. Molnár Jenő nyerte el a szentesi mandátumot. A megye többi választókerületében szintén a koalíció jelöltjei kerültek ki győztesen. Kezdetét vette a koalíciós kormányzat közel négy éves időszaka. Labádi Lajos

<<< Vissza