Tihanyi Sándor kovácsműhelye A Koszta József Múzeum a tavalyi esztendő folyamán a Szentesi Élet hasábjain egy olyan sorozat elindítását kezdeményezte, amely az ország különböző társintézményeiben kiállított műtárgyainkat, műtárgyegyütteseinket kívánta az érdeklődők figyelmébe ajánlani. A hetilapban rendszeresen megjelenő írásokból az olvasó megismerhette a régészeti gyűjtemény becsesebb darabjait vagy például az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban található, szentesi vonatkozású épületeket. A mostani sorozat a múzeum legutóbbi gyarapodásait veszi számba, ami talán azért lehet érdekes a nagyközönség számára, mert a látogatók közül csak kevesen nyernek bepillantást a színfalak mögött zajló mindennapi tevékenységbe. A gyűjtemények összetételével, állományával történő megismerkedés ugyanakkor rávilágíthat arra, hogy a kiállítások gyakran csak a legreprezentatívabb, az adott tudományterület számára különös értékkel bíró tárgyak, dokumentumok bemutatásán alapulnak, miközben műkincsek ezrei aludhatják örök álmukat a raktárak mélyén. Az utóbbi évek szakmai fórumain, tanácskozásain kitüntetett szerep illette meg a múzeumok néprajzi gyűjteményeivel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdéseket, amelyek a jelenkor és a közelmúlt tárgyi kultúrájának múzeumi dokumentálására, illetve a hagyományos értelemben vett eszközanyag gyűjtési lehetőségeire vonatkoztak. Gyűjtési stratégiánk igyekszik az új szempontokat is érvényre juttatni, ám arról sem feledkezhetünk meg, hogy az elődeink által összeállított tárgyegyüttesek sok esetben bizony kiegészítésre szorulnak. Nehézséget jelent ugyanakkor a gyűjtemények bővítése, aminek elsősorban az egyre inkább beszűkülő pénzügyi lehetőségek szabnak határt. Az igencsak szerénynek mondható saját források mellett talán némi reményt jelenthetnek a Nemzeti Kulturális Alapprogram által meghirdetett pályázatok, amelyek egy-egy nagyobb hagyaték megvásárlásának anyagi hátterét biztosíthatják. A tavalyi esztendő folyamán így sikerült megvásárolnunk az 1959-től egészen az 1990-es évekig, a nagytőkei országút mellett működő kovácsműhely teljes eszközállományát. Tihanyi Sándor a tanfolyam elvégzését követően nem lett azonnal önálló, hiszen nem állt rendelkezésére az a munkaeszközállomány, amely a mesterség gyakorlásához elengedhetetlen lett volna. Magyartésen, a szülői ház fészerében alakította ki első műhelyét, majd az 1950-es évek végén vásárolta meg azt a nagytőkei tanyát, ahol élete végéig tevékenykedett. A család a műhely teljes berendezését megőrizte, ami azt jelentette, hogy a dokumentálást és a múzeumba szállítást megelőzően minden egyes tárgyat az eredeti helyén találtunk. Tihanyi Sándor önálló kovácsként tevékenykedett a kollektivizálás után is: lovakat patkolt, ekevasakat élezett, gépeket javított. Megrendelői elsősorban a környékbeli tanyai gazdák közül kerültek ki. A lóállomány megfogyatkozását követően elsősorban kerékpárok javításával foglalkozott, ami nyugdíjba vonulását követően is állandó elfoglaltságot jelentett számára. A műhely a család lakásául szolgáló tanyaépület közvetlen közelében helyezkedik el. Az építmény vályogfalú, fehérre meszelt, tengelye párhuzamos a nagytőkei úttal. A bejárati ajtótól balra található a tűzhely, amelyhez közvetlenül csatlakozik a fújtató. Említést érdemel még a nagyméretű, farönkre illesztett üllő, a satupad, valamint a kézifúró. Az ún. rögzített segédeszközök és a kéziszerszámok közül a következő típusokat sikerült számbavennünk: pamacs, horgasvas, tűz-, szeneslapát, üllők, satuk, tüzifogók, kalapácsok, vágók, erezők, árkolók, gömbölyítők, üllővágók, üllőbetétek, hidegvágók, kézi lyukasztók, menetvágók. Terveink szerint a műhely rekonstruált formában a vármegyeházán a szentesi kismesterségek tárgyi világát bemutató tárlat keretei között lesz látható, örök emléket állítva ezzel egy valamikor igen nagy szakértelmet igénylő, ugyanakkor általános megbecsülésnek örvendő foglalkozásnak. Mód László

<<< Vissza