Szeder Ferenc "Szentesi földön született. A mi fiunk. Magunkénak tartottuk mindig, és ő is idetartozónak vallotta magát, pedig az élet elszakította innét. Szentesi szegény ember gyereke, aki abból a sorsból küzdötte fel magát jelenlegi pozíciójába, ami a föld munkásainak sorsa volt ezelőtt száz esztendővel is, és ami a sorsa ma is. Igazi szentesi ember. Abból a fajtából, amely egy életen keresztül harcolt ezelőtt másfélszázad esztendővel a földesúr ellen a kenyérért, a jobbsorsért. Abból a fajtából, melynek az őseit annakidején nem rettentette a földesúr pallosjoga, és nem ijesztette meg a deres." Sima László lapszerkesztő a Szentesi Lap címoldalán ezekkel a mondatokkal mutatta be az 1946 szeptemberében hazalátogató Szeder Ferenc szociáldemokrata nemzetgyűlési képviselőt, az SZDP főtitkárhelyettesét. Közel fél évszázaddal korábban nincstelen agrárproletárként hagyta el a várost, és országosan ismert politikusként tért haza. Közben igen rögös, küzdelmekkel telített életutat járt be, amelynek szomorú végkifejletét ekkor még nem sejthette. A születési évforduló kapcsán idézzük fel Szeder Ferenc életének főbb állomásait. Református földművelő családban született 1881. január 31-én; apja Szeder Ferenc napszámos, édesanyja Fenyvesi Zsuzsanna. Elemi tanulmányait a felsőpárti belső református fiúiskolában folytatta 1887-1891 között. Jó eszű, szorgalmas gyerek volt, valamennyi tantárgyból mindvégig jeles és kitűnő minősítést kapott. Ennek ellenére az ötödik elemit már nem fejezhette be; kellett az újabb kenyérkereső a családba. A szegénycsaládok gyermekeinek sorsa várt rá: előbb gyerekcseléd, libapásztor módosabb gazdáknál, majd napszámos, részes-arató, mezőgazdasági munkás. Kamasz fejjel átélte az 1890-es években az Alföldön, a "viharsarokban" fellángolt bérharcokat, aratósztrájkokat, a hatóságok ezekkel szembeni brutális fellépését, Szántó Kovács Jánosék "vásárhelyi zendülését", a munkásokra leadott sortüzeket. Tanúja volt az agrárszocialista mozgalmak terjedésének, az első munkásegyletek, szakmai szervezetek megalakulásának. Ő maga utóbb 1896-tól számította földmunkás-szervezeti tagságát, a Szentesi Kubikos Szövetkezet megalakulásától. A mozgalmi életbe tevékenyen bekapcsolódott: röplapokat osztogatott, gyűlésekre, összejövetelekre járt, s időnként írásai jelentek meg Várko-nyi István Földmívelő című lapjában. A 90-es évek végén a fővárosban próbált szerencsét, ahol rakodó-, majd téglagyári munkásként dolgozott. Utóbb beállt földmunkás-kubikosnak, bejárva az Osztrák-Magyar Monarchia, Csehország és Németország területét. A nehéz fizikai munkát végző kubikosok sokat tapasztalt, széles látókörű, kitűnő szakmunkások voltak, akik megedződtek a bérharcokban, s akik körében rendkívül erős volt a szolidaritás érzése. Szeder Ferenc közöttük vált meggyőződéses szocialistává. A munka szüneteiben autodidakta módon képezte magát, megismerkedve a legfontosabb irodalmi, természettudományi és filozófiai művekkel. 1906-ban tagja lett az akkor szerveződő Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének (MFOSZ), majd a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak (MSZDP). 1910-ben felhagyott a kubikos munkával, és az SZDP miskolci szervezetének titkára lett. A pártszervező tevékenység mellett tudósításokat írt a Népszavába, a Világszabadság és a Földmívesek Lapja című szocialista újságokba. 1914-től a kerületi Munkásbiztosító Pénztár tisztviselőjeként dolgozott. Az első világháborúban a 302. honvédgyalogezrednél a galíciai fronton szolgált, ahol 1916 nyarán megsebesült. Hosszas kórházi ápolás után rokkanttá nyilvánították, s viszszakerült Miskolcra. A Tanácsköztársaság napjaiban beválasztották a háromtagú megyei direktóriumba. 1919. május elején a Miskolcot megszálló cseh katonaság elfogta, és Theresienstadtba internálta. Hazatérése után, 1920-ban az MFOSZ országos titkárává, majd elnökévé választották, mely tisztségét húsz éven át viselte. 1922-ben országgyűlési képviselői mandátumot nyert a békéscsabai kerületben, ugyanekkor beválasztották az SZDP országos vezetőségébe. 1924-ben házasodott; feleségül vette a köztiszteletben álló szentesi református iskolaigazgató, Papp Lajos leányát, Lenkét. 1931-ben és 1939-ben ismét mandátumhoz jutott. Ellenzéki képviselőként a földmunkás- és mezőgazdasági népesség helyzetének javításáért küzdött, s támadta a kormány németbarát és jogkorlátozó politikáját. 1942–44 között az SZDP főtitkáraként működött. Rendszeresen hazalátogatott szülővárosába. Egyik legemlékezetesebb útja 1937 telén volt, amikor több országos pártvezető kíséretében (Kéthly Anna, Takács Ferenc, Esztergályos János) részt vett, és beszédet mondott a szentesi Munkásotthon avatásán. (A Bocskai u. 13. sz. alatt állt, néhány hónappal ezelőtt bontották le.) 1945 februárjában az SZDP elnökévé választották, az augusztusi kong-resszuson pedig főtitkárhelyettes lett. Tagja volt az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, a Nemzeti Főtanácsnak, s képviselői mandátumhoz jutott az 1945. és 1947. évi választások alkalmával is. Meggyőződéses szociáldemokrataként mindvégig ragaszkodott pártja önállóságához, és ellenezte a Magyar Kommunista Párttal való fúziót. Emiatt összeütközésbe került a pártegyesítés szorgalmazóival. A konfliktus azzal végződött, hogy 1948 március elején megfosztották tisztségeitől, és több társával együtt kizárták a Szociáldemokrata Pártból. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták, zárt tárgyaláson törvénytelenül elítélték, és bebörtönözték. A börtönben halt meg 1952. június 12-én, gyanús körülmények között. Labádi Lajos

<<< Vissza