A városunkból elszármazott Szőke András és Badár Sándor az ifjúsági házban nevettette a nézőket az Életjel Egyesület szervezésében a múlt héten. A Godot kávéház-beli Dumaszínház, az Esti Showder és számtalan filmkomédia szereplői és alkotói a szentesi színpadon egykori itteni élményeikből idéztek. Rég jártak itthon. Az IH pódiumtermében - ahol a fellépés előtt leülünk beszélgetni - Szőke Andrásnak az osztálytalálkozója volt, Badár Sándornak a szalagavatója jut az eszébe. - Francia négyest tanultunk, nem tudtam, hogy az micsoda, - kezd Badár a sztoriba. Egy nálam jóval alacsonyabb lány volt hozzám beosztva. Ez a parketta akkor még friss volt, nem tudtuk, hogy a nyitótánc után fel lesz síkporozva. Úgyhogy az első kanyarban az ott ülő embereket elsöpörtük, mi meg puff, bele a falba. Onnantól nem tudtam, mi lett a francia négyessel. Badár legutóbb tavaly, Horváth Jánossal közösen írt úti kalandkönyvének bemutatóján járt itt (Jappán). Szőkének szintúgy tavaly jelent meg könyve. - A Fejbenfilm a bakonyi kis falu, Taliándö-rögd története, ahol évek óta élek, - mondja András. Az utolsó ezer évét dolgozom fel, kicsit fikciós is, forgatókönyv-szerkezetű. Mindkettőnknek volt kiadója, mi is árulgattuk. Badár el is fogyasztotta a könyveit, az enyémből is elkelt néhány. A Dumaszínház, a stand up-comedy, amit művelnek, egykori iskolájukban, a Horváth Mihály Gimnáziumban szerzett alapokon nyugszik. Szőkének ez a diákszínpad, társának a drámais osztály volt. A szemlélet Bácskai Miska bácsitól ered, aki azt tanította nekik: ha nincs díszleted, de mesélni akarsz, akkor álmodd meg a színpadra, s merd venni a bátorságot, hogy odalépsz, és jelen idejű helyzetet próbálj életre kelteni. - Vagy bejön egy 80 fős olasz csoport - mert ilyen is volt már -, vagy egy erdélyi asszonykórus, a konzerv-műsor tehát nem működik. Ha megpróbálod magad felvállalni, veszélyt is hordoz: tudni kell azonnal váltani is, - magyarázza Szőke. 1992-ben a Hunnia Filmstúdió mozijában kezdték ezt a műfajt művelni, egy amerikai film és egy '77-es lemez, egy színesbőrű humorista one man-show-ja alapján. Első alkalommal jól érezték magukat, meg az a tizenhárom ember is a nézőtéren. Aztán híre ment, s később már be sem fértek. Két évvel ezelőtt olyan kávéházban folytatták, ahol nincs rivalda, nincs függöny, ahol péntek-szombat esténként emberek beszélnek egy szál mikrofon előtt. A Godot-ban sokan megfordultak már, a szentesi Kőhalmi Zoltán is. Egy törzsgárda járja az országot a maga eszköz nélküli meséivel. A "szocializmus neveletlen csóróiból" közben ismert ember lett, de nem sztár. - Azt meséljük, amit megéltünk, - mondja Szőke. - Lejöttünk ide kocsival, szakadó esőben, mert talán szükség van arra, amit csinálunk. Nem változtunk meg. A színpadon folyamatosan egymást froclizták, a valóságban soha nem rivalizáltak, ugyanazokban a filmekben játszottak. - Nagy közönségfilm egy volt, amiben csak én szerepeltem, ez a Kontroll, - mondja Badár. - Játszottam a Hídemberben is, csak nem látszom: benne vagyok egy nyolcvannal száguldó hintóban. Akkor szoktam ordítani: Ott ülök benne! Viszont nem csókolóztam Nastassja Kinskivel, akivel ő igen. Újabb közös film csak fejben van, sokan pályáznak állami finanszírozásra. Szőke a szellemi táplálékait Szentesen kapta. - Az lenne a jó, ha az ember tudna kapcsolódni a szülőföldjéhez, de ha nem hívnak, nem jövök, - jelenti ki. Badár mindig úgy jön haza, mintha csak egy hétvégét lett volna távol: - Sokan elmentek innen, egy időben nagy volt az elvágyódás. Szentes furcsa hely, azt szoktam mondani: ez a világ közepe. D. J.

<<< Vissza