 Bozóki András karikatúra-portréja
Állunk a szerkesztőség ajtaja előtt. Dr. Csíky László szemlélődve figyeli a Szent Miklós téri munkálatokat. A felújítás alatt álló közterület felfokozza a vágyat. Az ember máris azon veszi észre magát, hogy agyal, gondolkodik, hogyan is nézne ki valamelyik szobra a majdan megszépült téren? Például a Táncoló székely...
Mit szólnék hozzá?
Tudom, a szobrászt bántja, hogy szeretett városa nem kényezteti el munkával. És mások? Arról beszélgetünk éppen, hogy április 24-én, a választási izgalmak utáni pillanatokban találkozott Bozóki Andrással, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetőjével. A már frissen égetett szobrát vitte fel a feleségével Budapestre.
- Nem kellett túl sokat várnunk, a miniszter egyszer csak megjelent az ajtóban, szemével a szobrot kutatta, kíváncsisága engem is meglepett. Hozzad, hozzad, mondta felcsigázottan. Közel harminc szempár meredt rám, csinos nők, fiatal férfiak. A szobrot egy váratlan mozdulattal a publikum felé tartottam. A hirtelen feltört kacajból tudom, óriási sikere lett a szobornak.
A siker gyakran pénzzel jár. Persze, vannak esetek, amikor fogadatlan marad az elképzelés. A doki is csak legyint a felvetésre.
- Kérni nem kértem soha, most sem kérek, gondoltam, ajándékba adom a szobrot. Eddig a történet - mondja.
De van másik!
- A mögöttünk álló félév jelentős eseménye Passau nevéhez fűződik. És a nagyszerű barátomhoz, Tónióhoz. A közös tárlatot Dióssy László veszprémi polgármesternek, és Albert Zankl, Passau első emberének köszönhetjük. Egy régi, az 1400-as évekből származó gyönyörű kápolnában volt a kiállításunk. Két héttel előtte hagyta el a Duna vize, mint megtudtuk, félméteres víz nyaldosta odabenn szentélyét, de a méteres gránitfalak megvédték a pusztulástól. A levegőben még érezhető volt az a nedvesség, amit a víz hagyott hátra a közel négyszáz vendégnek.
A siker óriási volt. Csíky doktor az újonnan készült Táncoló székely szobrával vonult fel, aztán a Szegeden botrányosnak vélt, ám máshol sikeres II. János Pál pápa üveggyanta szobrát is kiállította, és Boldog Gizellát, István király özvegyét. (A Bajor királyi hercegnő ott halt meg egy kolostorban.) Aztán ott voltak a politikus portrék: Genscher, Schröder, a választásra készülők közül Angela Merkel. Akkor még nem tudhatta, hogy ő lesz a befutó a választásokon. Akkora sikere volt a kiállításnak, hogy Baranyi Mária, a müncheni főkonzul aszszony kijelentette: ezt be kell mutatni Münchenben, a Landesparlamentben is. Kaptak is egy elvi meghívást, azóta semmi.
Az ottani lapok - a világ legnagyobb karikatúristája után - a magyar Krűgerként említették az alkotókat. Ismeretes, Tónióval először Szentesen mutatkozott be együtt. Azóta paralell alkotnak, anélkül, hogy előre megmutatnák egymásnak a műveket.
- Nem vagyok pártember, magyar vagyok - mondja. Elsősorban magyarok vagyunk. A nemzeti érzés, a nemzeti törekvés, az, ami hajt minket. Az alkotókészséget az tartja fenn bennünk. És csak reménykedünk, ha a jelenkor nem is, az utókor hálásabb lesz az alkotókhoz. Megélhetési "bűnöző" lettem. Csak egy művész. Gyűjtőim tartanak el, mivel állami megrendelést nem kapok. Ami rosszabb: az elkövetkező négy évtől sem várhatok semmit, az a négy esztendő maga alá is temet engem. Alkotóéveim utolsó periódusába léptem, 64 éves vagyok. Lehet még egy-két termékeny évem?
Mindezt megírta könyvben. Érdekesen, novellaszerűen. Van benne életrajzi áttekintés, művészettörténész által írt négy oldal a pályafutásáról. És sok kép az alkotásairól. Talán ezért is kapja majd a "Nézze meg az ember" címet. Megjelenik a könyvben Habsburg Ottó képe, ahogy átadja neki a művet. Megtudhatjuk, miként reagált Horn Gyula a szobrára, amikor Kecskeméten bemutatták neki. Amióta hazajöttem a Szovjetunióból, nem volt vodka a számban - üvöltött az idős Gamf professzorral. Mondtam neki, nyugodj meg, Gyula, kicseréltettem a vodkás üveget, egy Jin fis üveget tettem a helyére. Szóról szóra leírtam, ahogy történtek a dolgok. Most kiadót keresek. Egy szép könyvet szeretnék magamról, az életemről, a munkámról az utókorra hagyni. Négyszázezer forint már megvan hozzá, három és félmillió kellene még.
Töpreng. Tekintete a Szent Miklós teret pásztázza. Gondolatban messze-messze jár.
Lovas József |
