 Gazsi Sándor
Szép lassan gyarapodik az anyag a Nagy Szentesi Sportkönyv számára. Hatszáz adatkérő lapot postáztak ki a ma már nem aktív, a város volt jeles sportolóinak. Eddig mindössze harmada válaszolt a megszólítottaknak. A feldolgozás folyamán ismét két olyan névvel találkoztak a szerkesztők (Pólya László és Gazsi Sándor), akik együtt csodás fedezetpárost alkottak. Az idősebbek még emlékeznek rájuk, a fiatalok csak hírből ismerhetik őket. Adódott a lehetőség, hogy valljanak magukról, és nevük ne merüljön a feledés homályába.
Pólya László így kezdi: 1929. február 25-én Szentesen születtem. Itt végeztem el iskoláimat, 62 éve fogtechnikusként dolgozom. Hatéves koromban kezdődött a labdarúgás iránti vonzalmam. Kezdetben magunk készített rongylabdával kezdtünk játszani. 1945 húsvétján alakítottuk meg az ifi csapatot. A SZTE nem fogadott bennünket, így elmentünk a Szentesi Vasutashoz, s ott játszottunk. Néhányunkat kiemeltek, így kerültünk az első csapathoz. Következett a katonaság. Leszerelésem után voltam a Szentesi Vörös Meteor Játékosa, majd ismét a MÁV szerelését vettem magamra, utána kerültem a Kinizsihez. Itt fejeztem be pályafutásomat. A foci mellett asztaliteniszeztem, sőt a két csípőprotézis mellett még ma is teniszezem. Nekem a sport volt az életem.
Gazsi Sándor így vall: 1936. március 2-án Szentesen születtem. Itt végeztem el iskoláimat. Igazi lokálpatrióta vagyok, hiszen születésem óta Szentesen élek. Huszonnyolc évig dolgoztam főgépészként a tejiparnál. A foci pályafutásom kezdete, untam magam s lementem a Kinizsi pályára, beálltam a kapu mögé. Labdaszedő gyerekként jobbal-ballal rugdostam vissza a labdát. Ezt látva Dukai Imre megkérdezte tőlem, nem akarok-e focizni. 1949-ben kezdtem pályafutásom a Kinizsinél, ahol húsz évig voltam aktív labdarúgó. Abban az időben jó volt focizni, hiszen mindenki szívét-lelkét adta a fociért. Én mindig úgy készültem, hogy győzünk. Sok meccset nyertünk, s buktunk el, de úgy gondolom, hogy a sport egész életemre kihatott. Erőt, feltöltődést és munkahelyet adott. Napjainkban azt tapasztalom a mai csapatoknál, hogy nem olyan erőbedobással, s nem olyan szívvel-lélekkel sportolnak mint amikor mi csináltuk. Mi pénz nélkül tettük a dolgunkat a pályán.
Pólya Lászlóval rendkívül megértettük egymást mind a pályán, és azon kívül is. Pólyával egy nagyszerű fedezetpárost alkottunk. Ezt nagyon sokan mondták nekünk.
- Az igazi fedezetpár olyan mint egy ikerpár?
Pólya László:
- Megközelítőleg. A pályán összekovácsolódtunk. Egymás közt értékeltük a nyert vagy bukott mérkőzést. Ismertük egymás gondolatát.
- Volt-e emlékezetes mérkőzés?
Gazsi Sándor:
- Igen. Hazai pályán játszottunk a Hódmezővásárhelyi Vívóval. A 85. percben még 0-0 volt, pedig a vendégek voltak a mérkőzés esélyesei. Az említett időben Tóth Istvántól kaptam egy átadást, s én azt a hálóba rúgtam, s röviddel utána véget ért a rangadó, nyertünk 1-0-ra.
- Mostanában a csapatok luxusbusszal utaznak a mérkőzésekre. Önök mivel mentek?
P. L.: - Igen széles volt skála: stráfkocsi, bicikli, teherautó, vonat, traktor.
- Önök pénz nélkül fociztak. A maiak viszont kemény forintokért. Jó ez?
P. L.: - Semmiféleképpen nem lehet jó. A mai fiatalok csak akkor mennek focizni, ha látnak benne fantáziát. Csak a pénz dominál.
- Figyelemmel kísérik a mai focit?
P. L.: - Igen. De szomorúan kell megállapítanom azt, hogy a mai magyar focisták nem teljesítenek a díjazásuk arányában. Ez részemről kiábrándító, s így inkább a külföldi mérkőzéseket figyelem. A vb-t feltétlenül megnézem.
Dunás-Varga Zoltán
|
